A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-18 / 3. szám

JOSEF HORA: A FORRADALOM KÖNYVE A. KONONOV: Haza, Oroszországba! A forradalom történelemkönyve olvasó szemünk előtt fekszik tártan, százezer hős alakja, neve benne, • s csendül mint acél, keményen és bátran az ő neve, az ő nevük — Lenin! Mindükért ő írta alá, ö áll vártán mindükben; hitük, öklük, mosolyuk lett egyben, mindenük ó, és maga mit se várván harcol érettük vassal, szóval, tette!, élve és holtan, bennük volt, van és lesz — Lenin! Babos László fordítása Mikor az orosz cárt trónjától megfosztották, Lenin külföldön, Svájcban tartózkodott. Mihelyt a cár bukásáról értesült, nem volt tovább maradása; egész valója Oroszország után vágyakozott. Nem volt könnyű dolog hazakerülni, hiszen mindenütt háború tombolt. Végül hosszas alkudozások után megengedték Leninek és több más külországban tartózkodó orosz elvtársnak, hogy Németországon és Svédországon keresztül Pétervárra utazhassanak. Azt kívánták azonban tőlük, egyetlen állomáson se szálljanak le, és ne bocsátkozzanak vitába egyetlen némettel sem. Lenin a vonatban tüstént fülkéjébe szállt és magára zárta az ajtót. Oroszországban nagy munka várt rá, sok dolgot alaposan meg kellett fontolnia. Vonatja Svájcon keresztül a német határ felé robogott. Március volt, és az állomások csinos kertjeiben már nyiladoztak a rózsák. Am mindezt Lenin észre se vette. Az ablak mellett ült, és igen gyorsan írt valamit. Azután félretette a papírlapokat és azt mondta Nagyezsda Konsztantyinovnának: — Oroszországban előbb-utóbb lecsuknak minket. A hazulról kapott sürgönyből megtudta, hogy a cárt ugyan eltávolították, de a kormányba egy földbirtokos, egy milliomos, egy gyáros és még néhány olyan egyén jutott, akinek gondolkodása, észjárása hasonló az előbb említett tőkésekéhez. Nem volna egyáltalában meglepő, ha kedvük kerekedne Lenint lecsukni! A többiek erre az eshetőségre nem gondoltak. A vonat folyosóján gyülekeztek, vígan beszélgettek, nevetgéltek, énekeltek ... Nagyon szerették volna, ha Lenin közéjük jön, de nem merték háborgatni. Végül is néhány barátja Lenin fülkéje előtt halkan énekelni kezdett: „Lóg a felhő, mint az árpa kalásza, köd hull, eső ... Mily gondolat gyötr! drága barátunk, nagy vezető?" Lenin mosolyogva kijött a fülkéjéből. Még vígabbak lettek, és most Vlagyimir Iljiccsel együtt elénekeltek még egy dalt. Mikor a német határ közelébe ért a vonat, Vlagyimir Iljics megszólalt. Kérése parancsként hatott: - Most már, kérem, ne énekeljünk. Végre egy tengeri kikötő mellett megállott a vonat. Újabb határállomás. A csatorna mögött más ország terült el, a svédek földje. A kikötőben útrakészen, óriási hajó várakozott. Sínpár futott a hajóba. Mozdonyuk csöndesen behúzta az egész vonatot a hajó belsejébe. Hosszú szerelvényük könnyedén befért, sőt még sok szabad hely is maradt körülötte — olyan óriási volt ez a hajó. Nagyon 'óvatosan, lassan, sokáig utaztak a víziúton. A hajó kapitánya attól félt, hogy aknára futnak. Különben is igen heves vihar tombolt, a felkorbácsolt hullámtornyok szinte labdáztak a hajókoloszszussal. Számos utas megbetegedett. De Vlagyimir Iljics nem félt a tengeri betegségtől. Végre feltűnt a svéd part. Svédország fővárosából Lenin érkezését bejelentő sürgönyt küldött Pétervárra. Ez késő éjjel történt. Lenin nagyon sietett, drága volt minden pillanata. Ezért azt javasolta társainak, rövidítsenek utai oly módon, hogy a hosszú svédországi vonatút helyett, utazzanak egyenesen a tengeröböl jegén. Hajnalban, munkatársaival már a tengerparton állott egy kis halásztelepen. Innen tiszta időben látni lehetett az orosz partot. Ezen a hajnalon azonban fehér kö4 volt, semmit sem láttak. Készülődtek az útra. A svéd parasztok csörgőkkel ellátott, apró szánokon utaztak. Az ilyen szánba a kocsison kívül csak két utas ülhet. Harmincan voltak. Így tizenöt szánra volt szükségük. Szereztek annyit. Tizenöt szánba befogtak tizenöt bozontos svéd lovacskát, és elindultak a befagyott tengeröböl hátán a sűrű ködben, libasorban, szán szán nyomában. Mikor észrevették, hogy Lenin a sor közepe táján van, mindnyájan azt sürgették: — Lenint előre! Lenin utazzon legelöl! A kocsis meglegyintette lovát és Vlagyimir Iljics szánja a sor élére suhant. Elöl fiatal leányka utazott. Piros kendőt tartott a kezében, éppen pálcára akarta erősíteni. Lenin, amint előzve elsiklott mellette, mindent megértett: a leányka vörös zászlót rögtönöz. Hallgatagon kinyújtotta a kezét. A leányka átadta a kendőt. A távolban nagy épület piroslott: a vasútállomás volt, ahonnan vonat indul Pétervárra. Mikor egész közel volt már az orosz part, Lenin meglengette vörös kendőjét. Előttük pedig egy másik zászlö lobogott. Ezt a vasútállomás tetőjére a forradalmár katonák és tengerészek tűzték ki. SIPOS GYÖZÖ fordítása 17