A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-18 / 3. szám

A komaromi Xl-eves kozepiskola igazgatósága, eleget téve a párt XI. kongresszusi határozatának, már ebben az iskolai évben megnyitotta az egyelőre még nem kötelező 9-ik évfolyamot a leánytanulók részére. Először úgy látszott, hogy ez az igyekezet megbukik, mert „ki is adná be gyermekét abba a kilencedik osztályba, melyből nem mehet a tizedikbe." Már-már úgy volt, hogy az osztály megszűnik; Dél-Szlovákiában a szülök nem kívánják, hogy gyermekük nyolc év helyett kilenc évig járjon iskolába, többet tudjon, jobban készítsék elő őket az életre. A tanítás azonban mégis megkezdődött, a lányok pedig tanultak: az általános műveltséget nyújtó tantárgyak mellett a háztartással kapcsolatos ismereteket, varrást, kézimunkázást. Mert az új évfolyam tanmenete törődik a leánytanulók sajátos gyakorlati nevelésével. Mikor pedig ezt megtudták azok a szülők, akik nemrégen még amellett kardoskodtak, hogy „minek is gyötörném a gyermekem azzal az iskolával", egymás után hozták leányukat a „kilencedik cé"-be, mert „bizony az nagyon jó dolog, ha a leánygyerek ért a varráshoz meg a főzéshez". Az egyik édesapa sugárzó arccal magyarázta: „tanítsák meg Zsuzsát kötni, horgolni, szabni, varrni. Értsen a csecsemőápoláshoz, a helyes takarékos befőzéshez, a különböző foltok tisztításához — tudjon szeget verni a falba, ha egy képet fel akar akasztani —, ne kelljen majd férjét megvárni, ha rövidzárlat után biztosítékot kell cserélni, vagy nem elég éles a konyhakés és ki kell élesíteni, — tudjon játékot készíteni gyermekei részére, jó ételeket főzni férje számára — értsen a szobanövények ápolásához, a lakás ízléses berendezéséhez és rendbentartásához." Elgondolkoztam, vajon csakugyan szükséges, hogy mindehhez értsen egy dolgozó nő, egy családanya és miért csupán a leánygyerek részére szükségesek ezek az ismeretek? Az egyik legszebb női erény: meghitté, otthonossá tenni az otthont. Ezt belátható időn belül — főleg vidéken — teljes egészében nem tudjuk sem a takarító vállalatra, sem a házivarrónő szolgálatra, de az étkeztető vállalatra sem bízni. Érvelhetne ugyan valaki azzal is, hogy miért kell ezt csak a lányoknak tudniok. Ez valóban igaz, azonban a leány- és fiútanulók közti különbségeket figyelembe kel vennünk, mert ezek a testi — fizikai — fiziológiai különbségek szoros összefüggésben vannak a belső tulajdonságokkal A leány rendszerint gyengébb, kisebb hangja halkabb, csontjai vékonyabbak, izmai fejletlenebbek, mozdulatai azonbar könnyebbek, ügyesebbek mint a fiúké. Érzelmesebb, esztétikai érdeklődése nagyobb külsőségekben jobban ragaszkodó, szorgalmasabb, — hogy csak a legkirívóbb tulajdonságait említsük. Ha iskoláinkon következetesen érvényri akarjuk juttatni a munkára nevelés elvét ú'-'v módszereinkben figyelembe kell venni a nem okozta- fenti különbségeket, a ta nulók életkorát, érdeklődési körét, testi értelmi fejlettségi fokát. Ez az a tén> mely megkövetelte, hogy a leányoknak a iskolán a fiú tanulóktól eltérő foglalko zást, képzést adjunk. Azonban nem csak mai életünk élő é bizonyságul szolgáló érvei szólnak emel lett, hanem a múlt haladó pedagógis nagyjainak véleménye is megegyezik ezze Az egyes társadalmak állandóan változc embereket és történelmet formáló korsza kaiban sokszor síkraszálltak a pedagógia szellemóriásai a gyakorlati képzés fontosságáért, a technikai munka iskolai oktatásáért, a lányok sajátos gyakorlati neveléséért. Már régen észrevették a pedagógusok a munka nagy jelentőségét az ember általános és harmonikus képzése szempontjából. Komenszky, Rousseau, utána az úgynevezett „filantropisták": Salzmann, Fröbel, Kerschensteiner mind ajánlják és kívánják, hogy az iskola vegye fel a technikai munkát is a maga nevelési eszközei közé. Ők mindnyájan más-más foglalkozást szántak a fiúknak és lányoknak. Ha csak nagyon vázlatosan is, de végig tekintenénk a kézimunkatanítás — és ezen belül fóképp a lányok foglalkoztatásának — történetén, nagyon régi időkbe nyúlhatunk vissza. A legrégebbi időkben a család keretein belül végeztek kézimunkát a nök. Maguk készítették a család számára szükséges fehérnemüket. A középkor ilyen irányú munkáira a kolostorokban és lovagvárakban tanították a nőket. Míg az előbbiben a házkörüii munkák, egyházi ruhák hímzése, az utóbbiban a szövés, fonás, varrás volt a fő foglalkozási anyag. Természetesen, mind a kolostorok, mind a lovagvárak csak a felsőbb rétegek leányai számára adtak művelődési lehetőséget. Komenszky (1592 — 1670) a nagy cseh humanista pedagógus volt az első, aki az alsóbb néprétegek leányai számára is követelte a sajátos oktatást. Azonban megelégszik azzal, hogy a szövés-fonáshoz, kertészkedéshez, no meg a gyógyító füvek felismeréséhez értsenek. A nők háztartásbeli szerepére, a reformáció korában tevődik át a főhangsúly. A pedagógia nagy gondolkodói és gyakorlati mesterei mind foglalkoztak a nő sajátos felépítésével, különleges képzésével s mind hozzásegítenek minket ma a kérdés világosabb felismeréséhez. Jean Jacques Rousseau, a XVIII. század egyik legnagyobb felvilágosító írója hangsúlyozta, hogy a nő testi-lelki tulajdonságának felépítésében, minden hasonlóság mellet is, lényegesen különbözik a férfitől. Ezért a két nem nevelésének különbözőnek kell lennie. A leányt arra kell nevelni, bogy jó feleség, jó anya váljék belőle, hogy a háztartást hozzáértéssel vezesse. Amit mindenek fölött meg kell tanulnia, az a házkörüli munka minden neme és a háztartás minden ága. Rousseau követői, a filantropisták, intézetekben a ,,Philantropinumok"-ban szintén különbséget tettek a fiúk és leányok nevelése között. A leányokat ők is a háztartási hivatás számára kívánták előkészíteni. Johann Heinrich Pestalozzi a XVlil. században élő, a nép nevelésével foglalkozó svájci pedagógus neuhofi intézetében kísérli meg, hogy a tanulóit gyakorlati munkára nevelje. A munkát azonban nem hozza még szerves kapcsolatba a tanulmányokkal, az egész ember képzésével. Iskolájában, mivel állami támogatást nem kapott, a munka úgy szerepel, mint a tanulók életfenntartásának eszköze. Szerinte a munka, (nevezetesen a kézimunka) neveli a gyermeket emberré. Hogy miképp kell ezt az elvet valóra váltani, arra nézve Pestalozzi csak egy módot tud s ezt műveiben számtalanszor hangsúlyozza. „Lénárd és Gertrúd (könyv a nép számára)' című dialektikus regényében azt tanácsolja, hogy Gertrúd házáról kell példái venni. Az iskola legyen olyan, mint Gertrúd szobája, aki együtt dolgozik gyermekeivel, őket a kéz munkájára szoktatja s munka közben jóra és nemesre tanítja. A gyermekben levő erők harmonikus kifejlesztését követeli. „Az ember természetére — írja a fent idézett művében — csak annak van igazán nevelő hatása, ami valamehnyi erejét, tehát eszét, szivét, szellemét, és kezét egyszerre ragadja meg!" Magát a kézimunkát, mint kötelező tan;árgyat 1866-ban Ugno Cynaeus finn pelagógus kezdeményezésére Finnországban vezetik be először. Innen átterjedve Svédjrszágba kapja a közismert „szjöld" nevet. Igen hézagos, nagy vonásokkal ecse:elve körülbelül így fest, amit örökségül kaptunk a pedagógia múltjából. A mi feladatunk megvizsgálni ezt az örökséget, lemérni, hogy mi benne az érték, mely a megváltozott mai körülmények közeoette is megállja a helyét és időszerű melyre a ma emberének is szüksége van. Az elmúlt korok pedagógiája, az ellentétes osztályokra tagolt társadalom mostoha körülményei közt, a gyakorlati életre revelés mélyenszántó, humánus gondoláit nem tudta megvalósítani. Napjainkban, szemünk láttára válnak e gondolatok álö valósággá. Az SZKP XI. kongresszusán Kairov emelte ki, hogy több figyelmet kell szentelni a háztartás és a mindennapi életoen előforduló munkák tanítására. A CSWP XI. kongresszusa a kötelező kilencéves oktatást tűzi ki három éven belül megvalósítandó célul. Ezekben az iskolákban pedig a tanulók több gyakorlati ismerettel kell, hogy bírjanak. Ez a munka már megindult Komáromban a 11 éves iskola „kilencedik cé" . osztályában a háztartási órákon. Amikor ott látja az ember sürögni-forogni ezeket az élet hamvát magukon viseló, vidám leányokat a varrógép körül, József Attila szavainak igazát látja bebizonyosodni: Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hú meghallói a törvényeknek: minden emberi mű értelme azért búg mibennünk, mint a mélyhegedű. MÖZSI FERENC SZTYF.PAN SC3IPACSOV: A jövőért mi vagyunk felelősek! Sorok, zengjétek réznél ércesebben, ha belöletek az osztályharc kiált, mert nálunk még az apró gyermekek sem játszanak már királynőt és királyt. Van, aki míg szürcsölgeti teáját, a távoli aranynapról beszél, mi kiszámítjuk jövendő aranyát s országunkban építjük: ez a cél. Tán nem is élek addig, meg se látom a dübörgő hétköznapokon át, túl az épület állványzatán, a vázon a jövendő távoli, kék korát, de ha előttünk még nem állna így sem. nem is tudom, hogy tudna verni szívem. Kinézek: a hold, mint fényszóró az égen, és mint jelzőrakéták hullanak a csillagok, s új háborúra készen kekiben, páncélban állnak az új hadak. Oj térképek készülnek a halálnak, hogy romvárosokon vonuljon út, új hadiút a fistriek és a lángnak, elnyelni jövőnk javát. .. Tudjuk, mi készül, s rajtunk sohse győzhet A jövőért mi vagyunk felelősek. Vas István ford.tása