A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-21 / 25. szám

az útmutatásnak alapján az ezüstsujtásos megtalálta a Jörgensen-házat. A gárdatiszt is lóról szállott. Mikor a házat meglátta, zavarba jött. De katona volt, tudott magán uralkodni. Lova kantárját a lovásznak dobta, és a kürtösnek parancsot adott, hogy kopogtasson. A kürtös néhány hatalmas ökölcsapást mért a Jörgensen-ház egyetlen ajtajára, amely (mint tudjuk) a műhelybe vezetett. . — Bújj be! — hangzott belülről a barátságos invitálás. A kürtös kinyitotta az ajtőt. Az ajtóra erősített ' ócska csengő jelezte az ajtó nyílását. A gárdatiszt belépett. A műhelyben hárman ültek. Jörgensen mester, Martin és egy mezítlábas kucséber, aki az új jövevény érkeztekor abbahagyta érdekfeszítő kalandjainak elbeszélését és talpraugrott. Jörgensen mester is felállott, igyekezett katonásan állni, és nagyon sajnálta, hogy nincs rajta sapka, és így nem szalutálhat. Martin nem állott fel, de a munkát abbahagyta. Néhány pillanatig csend volt a műhelyben. Jörgensen mester a gárdatiszt ragyogó lakkcsizmáját csodálta, Martin a váratlan jövevény arcába nézett, és a tiszt zavartan tekintett körül. De .ismét úrrá tudott lenni zavara fölött. — őfelsége a király megbízásából jöttem. Csend. — Martin Andersen Nexö szerkesztő urat keresem. Hol találhatom ? Martin felállott. — Én vagyok. Zöld kötényébe törölte kezét, és jobbját a gárdatiszt felé nyújtotta; — Bárö Hollstein gérdakapltány vagyok — dadogta a gárdista. — Foglaljon helyet, kapitány úr — szólott Martin és kötényével megtörölte azt a háromlábú széket, amelyről a kucséber ugrott volt fel. szürke szeme barátságosan mosolyogva nézett a báró arcába. — Köszönöm, szerkesztő ür — szólalt meg kissé rekedten a kapitány, és köszönés nélkül sarkonfordult. — Nagyon szívesen, báró úr — válaszolta Martin. v A báró fejbiccentéssel megköszönte az Invitálást, de nem ült le. — Őfelsége felhatalmazott, közöljem önnel, szerkesztő úr, hogy szeretne önnel megismerkedni. • ' — Készségesen megismerkedem őfelségével — felelte Martin pár másodperc után. — Kérem, bárő úr, közölje őfelségével, hogy minden reggel tíz óráig itt találhat Jörgensen mester műhelyében, tizenegytől kettőig az ..Épftőmunkés" szerkesztőségében, este héttől kilencig , a Szaktanács helyiségében. Akárhová jön őfelsége. mindig készségesen állok rendelkezésére. A gárdakapitány mozdulatlan állott. Borot-Az ajtóra erősített csengő jelezte, hogy valaki távozik a műhelyből. A Zenélő hering utca lakói, de még a távoli Tengeri pók, sikátor lakói is hónapokon, esztendőkön át mesélgették (talán még ma is mesélik), hogy a király gárdistája, valami báró vagy herceg egysz'er ellátogatott az ö környékükre. Ez is bizonyítéka annak, hogy milyen nagyon szereti őfelsége a szegény népet. Ámbár.. talán mást jelent — vélték egyesek. A kucséber hónapokon át kitűnő üzleteket csinált azokban a csapszékekben, ahol elmesélte a gárdatiszt és Martin találkozását. Jörgensen mester maga sem tudta, hogy mi történik vele. Ilyen hangulathullámzást még sohasem élt át. Mikor a gárdistát megpillantotta, Büszke volt és boldog. Mikor Martín szavalt hallotta, szégyellte magát és megrémült. Csöppet sem csodálkozott volna, ha a tető rájuk szakad, a tiszteletlen válasz megtorlásául. Aztán — mikor a gárdista elment — egyszerre váratlanul valami büszkeségféle töltötte el. Hogy mire volt büszke, azt nem tudta, de nagyonnagyon büszke volt. Aztán nevetés jött rá — úgy nevetett, hogy könnyek csorogtak fehér rozmárbajuszára és fehér szakállára. Martin felment a tetőre és a kikötőt nézte, az új hajóépítő müvek magas, karcsú, vörös kéményeit, a nyílt tengeren úszó halászbárkákat és a napsütésben zöldellő, távoli svéd partokat. A szűk tengerszorost, ahonnét hosszú-hosszú évszázadok slött apró hajóikon a vikingek elindultak a messzei tengerekre, hogy meghódítsák az ismert világot és feltárjanak új, eddig ismer« den földeket. vált, csontos arca merev volt, tekintette Ijedt, Magas, karcsú alakján megfeszült a remekbeszabott, skarlátszínű egyenruha. Martin szétfeszített lábakkal állott, balkeze csípőjén. Szélesvillú, hatalmas alakját majdnem teljesen befedte a kissé foltos, zöld suszterkötény. A kucséber az egyik sarokba húzódott, ahol ócska cipők hevertek. Jörgensen mester igyekezett feszes vigyázzba állni, ami (tekintettel arra, hogy falába valamivel rövidebb volt élő lábánál) nem nagyon sikerült. A gárdatiszt pár másodpercig farkasszemet nézett Martinnal. Ijedtsége már elmúlt. Most szúrt; fenyegetett a tekintete — Martín nagy,