A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-14 / 24. szám

PEDAGÓGIA j Hol tanultad ezt? Gyakran lehetünk tanúi, hogy a gyermeke elbeszélését hallgató szülő ellentmondást nem tűrve, könyörtelenül" lesújt a füllentésen kapott gyerekre: „Már megint hazudsz!" Mire a gyermek vagy elhallgat, vagy még meggyőzőbben próbálja bizonyítani a maga igazát. Ilyenkor mondja aztán a szégyenkező szülő, hogy „úgy hazudik, mintha könyvből olvasná". Az ilyen családi beszélgetések rendszerint csattanós megoldással végződnek. A szülő minden remény nélkül megállapítja, hogy gyermeke „hazudozó" lett, a gyermek pedig — okulva a tapasztalatokon — legközelebb vagy vonatkozik nyilatkozni, vagy egyszerűen „elfelejti" megmondani a történteket. Hiába minden erőszak, megfélemlítés, fizikai kényszer, szigor, számonkérés — még sincs hatása. Üjra és újra valótlanságokat mond, ártatlanul füllent, vagy tudatosan hazudik. Pedig mindig leleplezik. Mégis hazudik. Mégpedig mindig merészebben, úgyszólván „szemrebbenés nélkül". A megoldást nem találó szülő aztán megelégszik azzal, hogy rendszeresen leleplezi a hazugságokat. Végül aztán a gyermek is megszokja a helyzetet, s valóban mást sem tud már, mint haztidni. Olykor-olykor aztán a szülőnek valóban clrigy a türelme, bosszantja a gyermek álnoksága, különösen, ha más is tanúja az ilyen beszélgetéseknek. Ilyenkor aztán haragos, durva, sőt kegyetlen a gyermekhez. Végső tehetetlenségében aztán — inkább' a jelenlevőkhöz irányítva méltatlankodását, mintsem a gyermekhez — így sóhajt fel: „Hol tanultad ezt?" Ebből aztán az illető is tudhatja, hogy tőle semmi esetre sem. Ha azonban a családi perpatvart végighallgatni kényszerült illető azt találná erre mondani, hogy hol máshol, mit a családban, odahaza — hát felettébb felháborodna ezen az igazmondására, becsületére büszke szülő, s természetesen tiltakozna: Tőlem aztán nem! Én világ életemben . .. Ebben nem kételkedünk. Lehet ugyan jószándékú, becsületes a szülő, mégis azt kell mondanunk, hogy a gyermek, ha nem is tőle tanulta, mégis neki köszönheti, hogy nem őszinte. Hogyan lehetséges ez? Mindjárt megértenéd, kedves szülő, ha jobban ismernéd a gyermeket. A gyermek képzeletvilága úgyszólván határtalan. A látott, hallott dolgokat kiszínezi, variálja. Meg aztán emlékezőtehetsége is korlátolt még, így aztán amire nem tud pontosan visszaemlékezni, azon fantáziája segítségével segíti át magát. Ki veti ugyan a kisgyermek szemére, hogy hazudik, hogy túlozza, amit mond? Hiszen a felnőtteket láthatóan mulattatja a jól sikerült „bemondás", vagy az érdekesen kiszínezett túlzás. A gyermekben mindez természetesen táplálja a képzelet túltengését. Ahelyett tehát, hogy tapintattal mérsékletre intenék, vagy körülrajongják a produkáltató szülők, vagy egyszerűen elhallgatják szertelenségeit. így aztán ö mindig nagyobbat, többet lát, később másként is lát, mint más ... Amikor aztán maga a szülő is rádöbben erre, rendszerint már késő, mivel a gyermekben már megrögződött a helytelen ítéletalkotás gyakorlata. A fölháborodás mit sem segít a kialakult helyzeten. Ha azonban időben hangzott el a mértékletre, józanságra intő szülői figyelmeztetés: „Talán mégsem volt az a hal akkora, fiacskám ..." — a gyermek is megtanulja fegyelmezni csapongó képzeletét, fantáziáját. Lehet-e a gyermeket okolni, vagy büntetni, amiért nem szoktatták rá a józan ítéletalkotásra, a valóság hű és pontos tolmácsolására, egyszóval az őszinteségre? Nyilvánvalóan nem. Hiszen az ilyenfajta ártatlan „füllentés" nem tudatos a gyermeknél — mondhatná erre a szülő. Tudatosnak valóban nem tudatos, mégis fel kell rá figyelni, hiszen alapja lehet a későbbi tudatos nagyításoknak, torzításoknak, szándékos hazudozásoknak. A hazudozás igen gyakori oka még a büntetéstől való félelem is. Ezért nem szabad a csalafintaságon vagy füllentésen rajtakapott gyermeket könyörtelenül büntetni. Ehelyett inkább figyelmeztessük néhányszor, csak amikor ez nem használ, akkor büntessük meg, miután megmagyaráztuk neki cselekedete helytelen voltát. Ha ugyanis a gyermek előre tudja, hogy az elkövetett csiny soha nem marad megtorlatlan, vagy letagadja annak elkövetését, vagy egyszerűen „elfelejt" róla beszámolni. íme a hazudozás forrása! Ezért nem helyes előre jelezni a büntetés nagyságát. Néhány szülő ugyanis — minden eshetőségre készen — úgy kívánja elejét venni a bajnak, hogy bizonyos csíny elkövetése esetén büntetést helyez kilátásba. Ezzel aztán rendben is van minden, hiszen a gyermeket már jó előre elijesztette. Mivel a baj aztán mégis megtörtént, ugyan mi maradna más hátra, mint hogy le kell tagadnia a történteket, hogy megmeneküljön az ígért büntetéstől! A gyermek ugyajiis a leggyakrabban nem azért nem követ el valami rosszat, mert elég nagy büntetést helyeztünk kilátásba, s ezzel megfélemlítettük, hanem mert tudja, hogy neki mindent őszintén el kell mondania, s ha kiderül tette, szomorúságot szerez vele szüleinek. És mivel szereti őket, kerüli a rossz elkövetését is. A fenyegetés tehát nem jó módszer. A gyermek ugyanis inkább letagadja csínyjét, mintsem óvakodna azt elkövetni a kilátásba helyezett büntetéstől való félelmében. Fenyegetés helyett tehát arra kell szoktatnunk, hogy latolgatás nélkül ismerje be az elkövetett vétket. S hogy ezt elérjük, ne fenyegessük őt eleve megtorlással, mert ezzel csak a hazudozásba kergetjük. S mi történne akkor, ha olykor-olykor lemondanánk a jogos büntetés kiszabásáról, vagy ha megdicsérnénk, amiért őszintén elmondta vétkét, s csak igen méltányosan szabnánk ki a büntetést? Minden bizonnyal a gyermek nem vonakodna máskor bevallani az elkövetett csínyt. Következésképp tehát őszintébb lenne. A túlzott szigor tehát legtöbb esetben nem jár eredménnyel. Ezért, ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek nem mond igazat, ne fölháborodással, kérlelhetetlen szigorral igyekezzünk őt erről leszoktatni, hanem keressük azokat az okokat, amik a gyermeket hazudozásra késztették. A hazudozásnak mindig van valami oka. Ha ezt az okot sikerül felfedeznünk és kiküszöbölnünk, megszűnik a hazudozás is. Méltatlankodás és felháborodás helyett tehát kutassuk az okot. A nevelés feladata ugyanis nem a büntetés, hanem a megelőzés. BÖSZÖRMÉNYI JÁNOS ' " / / • epmuoelesi tanácsadó Kovács Péter kérdezi a zselízi járásból. Milyenek a helyi hangos híradók létesítési és kihasználási lehetőségei? A helyi hangos híradó a helyi nemzeti bizottság — nem kereseti jellegű — intézménye, a körzetben folyó kultúrpolitikai népművelési és tájékoztatási tevékenység elősegítésére. A helyi hangos híradó tevékenységéért a HNB tanácsa és a tanács által kinevezett hangos híradó vezető felelős. A helyi hangos híradó vezetője egyúttal a híradókör vezető funkcióját is beltölti. A helyi hangos híradót csak a vezető, illetve az általa megbízott személy kezelheti. A híradókor a tömegszervezetek képviselőiből és a legaktívabb kultúrmunkásokból áll, s előre kidolgozott munkaterv szerint dolgozik. Ügyel arra, hogy a hangos híradó tevékenysége teljes mértékben szolgálja az említett feladatok teljesítését. Ebből a célból az egyes adások összeállításánál mindenkor figyelembe veszi a helyi feltételeket, viszonyokat, a közérdekű intézkedéseket, vagyis az egyes adásokat úgy állítja össze, hogy azok teljes mértékben elősegítsék a hangos híradó küldetésének teljesítését. Bemondóul mindig olyan polgárt jelöl ki, aki teljes mértékben ismeri és helyesen beszéli a község lakosainak anyanyelvét, hogy ezáltal is elősegítse a helyes beszédmód meghonosulását. Ügyel arra, hogy az adások rendszeresek legyenek, hogy összhangban legyenek a közérdekkel, valamint a kulturális és a művelődési érdekekkel; hogy az adás ne zavarja a vezetékes rádió műsorát, hogy a polgárokat ne zavarják a rendszertelen adások — vagyis hogy a napnak ugyanabban az időszakában történjék az adás, mert a rendszertelen adások, valamint a polgárok gyakori hívása a „pléh-dobon" keresztül — csak rontja a hangos híradó munkáját, és csak elidegeníti a polgárokat a hallgatástól. A helyi hangos híradók hálózatát a KNB és a Postaügyi Megbízotti Hivatal kerületi kirendeltsége hagyja jóvá. K. J. NAGY LAJOS TAVASZI VALLOMÁS Akik után, lám, hiába járok, Bevalljam-e, vagy jobb, ha hallgatok. Hogy fáj a szívem, fáj utánatok? Mert jó barátban nincs többé hiány, De kéne már egy kedves kis leány ... Az ember, hej, de sokszor tántorog, Ha nem óvják öt bársonyos karok. Ha nem vigyázzák öt leányszemek, Nefelejcs-szín, csöppnyi tengerek. A vágya, mint a borzas csillagok Csókszomjasan öntengelyén forog. Szabad mezőknek vad virágai, Ő, édes otthonom leányai: Ti Rózsák, Annák, szőke Erzsikék, Érettetek én páncélt öltenek, S Don Quijote-ként megvívnám a harcot. Nem sajnálva balsikert, kudarcot, Szélmalom-sorsommal szembeszállnék — Csak már egyhez ne hiába járnék! 15