A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-07 / 23. szám

Az író legszentebb hivatása — szolgálni a népet (Kivonatok Hruscsov elvtársnak a a szovjet írók III. kongresszusán elhangzott beszédéből.) Hruscsov hangsúlyozta, hogy a harmadik írókongresszus olyan időszakban ült össze, amikor a szovjet haza a kommunista társadalom széleskörű építésének korszakába lépett. A Központi Bizottság tolmácsolta a párt legjobb kívánságait a szovjet alkotó értelmiség egyik legélenjáróbb rétegének, az íróknak, a lélek mérnökeinek. A párt megbecsüli az alkotó értelmiséget, amelynek képviselői sokat tettek és tesznek a nép érdekében — állapította meg Hruscsov. A világ legigényesebb és legszenvedélyesebb olvasóközönsége az övék. A szovjet élet azonban olyan sokrétű és gazdag, hogy ábrázolásához akkor is kevés lenne a szovjet írók tette, ha akár ezerszer annyit tennének, mint eddig. A szovjetország a fellendülés útján jár — állapította meg a Központi Bizottság első titkára, majd így folytatta: mi nem szédülünk meg az eredményektől, ellenségeink azonban félnek tőlük. Ez így van rendjén, mert ez a mi diadalunkat tanúsítja. A győzelmeket nehéz munkával, küzdelemmel kell kiharcolni, és ebben a harcban fontos szerepük van az íróknak is. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az író legszentebb hivatása — szolgálni a népet. Nincs nagyobb megtiszteltetés, mint beleolvadni a szovjet nép közösségébe, együtt alkotni a közösséggel, abban a tudatban, hogy a munka a társadalom javát szolgálja. A szovjet írók sok nagyszerű művet alkottak, sok olyat, amely a nép életét ábrázolja - jegyezte meg Hruscsov, majd így folytatta: Egyes művek élvezetet nyújtanak, valósággal fellelkesítik az olvasót, magukkal ragadnak, vagy gyűlöletet ébresztenek a negatív jelenségekkel szemben. Vannak azonban olyan művek is, amelyeket szeretnék elolvasni, mert beszéltek nekem róluk, de hiába — olvasás közben lecsukódik a szemem. Az ember ilyen müvek olvasásakor szinte tűvel szurkálja magát, hogy el ne aludjék. A „lakkozok" és a „leleplezök" Hruscsov ezután a pozitív hős kérdéséről beszélt, és megállapította, nincs igazuk azoknak, akik a pozitív hősök irodalmi megteremtőit azzal intézik el, hogy „lakkozok". A dolgozókat, a pártot, a pozitív hősök példájával kell nevelni. „Én nem szeretem a „lakkot" a műveken, de ha ezt a réteget lekaparjuk az ilyen írók alkotásairól, akkor rendszerint kitűnik, hogy a szerzők jót akartak, a pártot akarták támogatni" - mondotta Hruscsov, majd így folytatta: Ha vannak „lakkozók", akkor vannak „leleplezök" is, akik mindenáron „leleplezésre", a hibák feltárására törekednek. Ök azonban ezt nem oldották meg helyesen. Ha fel kell tárni a hibákat, erre elsősorban a párt hivatott, és az ilyen esetekben a párt keze nem is reszketett. Ugyan ki kényszerített bennünket a XX. kongresszuson és az azóta megtartott plénumok egész során elhangzott megnyilvánulásokra ? Ha mi „lakkoznánk" a valóságot, akkor nem neveztük volna károsnak a régi hibákat. Aki azonban életünkből csak a negatívumot akarja megmutatni, öreg gebén kecmereg, és ezen a gebén nemcsak a mocsárból nem tud kijutni, de még az egyenes úton sem jut messzire. Országunk ma ilyen egyenes űton, a lenini űton halad, amely a kommunizmus győzelméhez vezet. Három évvel ezelőtt látott napvilágot Dugyincev „szenzációs" müve. Vajon ki olvassa ma — kinek kell ez ma? — mondotta a továbbiakban Hruscsov. — Ez a könyv szinte csokorba gyűjtötte a hibákat, bár meg kell mondani, hogy álláspontja nem mindenben volt helytelen. Olvastam a könyvet, és nem is kellett tűvel szurkálnom magamat, hogy ébren maradjak. Voltak Dugyincev könyvében olyan dolgok, amelyeket tipikusnak lehet nevezni, és amelyekre helyesen figyelt fel a szerző. Dugyincov sohasem volt a szovjet rendszer ellensége, Mégis mi ennek a könyvnek és az ehhez hasonló müveknek a hibája? Az, hogy mellékutakról próbálták megközelíteni a szovjet társadalom épületét. Én az olyan irányzat híve vagyok, amely társadalmunkból a pozitív tényeket ragadja meg, előre visz, és menet közben fejti le ezekről a haladást gátló koloncokat. A nép kiváló, szenvedélyes műveket vár Aligha tenném helyesen — folytatta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára -, ha most az önök műveit kezdeném elemezni. Nem vagyok irodalmi szakember, és különben is, miért végezném én el ezt a kellemetlen feladatot, amikor maguk az írók sem mindig teszik meg? Én tartózkodtam ugyan a kritikától, önök azonban nem tehetik. Az írókat bírálni kell, ez munkájuk megjavítására irányul. Hruscsov hangsúlyozta, a nép kiváló, harcra szólító, szenvedélyes müveket vár az íróktól. Ezt követően a fiatal írók problémáira tért át. Kifejtette, hogy megítélése szerint a fiatal írókat gyakran agyondédelgetik, melegházi viszonyok között nevelik. Engem már általában úgy ismernek, mint a kukorica hívét. Hadd vonjak most párhuzamot a fiatal ^írók nevelése és a kukorica termesztése között — mondotta a kongresszus résztvevőinek nagy derültsége közepette. Azok, akik nagyon szeretik a kukoricát, még arra is hajlandók, hogy cserépben, melegházban neveljék és azután ültessék ki a földbe. Az ilyen növény azonban nem bírja ki az időjárás viszontagságait és elpusztul. Viszont a szabadban vetett kukorica szépen fejlődik. Hasonló a helyzet egyes fiatal íróknál is, akik esetleg még maguk sem tekintik saját magukat íróknak. Műveik csupán szárnypróbálgatások, de mások máris zseninek kiáltják ki őket; arról beszélnek, hogy új csillag tűnt fel az irodalom egén - és azonnal fővárosi lakást kérnek számukra. Hadd említsem meg ezeknek az íróknak Solohov példáját, aki máig is egy kozák faluban lakik. Rajta, fővárosiak! Vegyenek példát Solohovról - fordult az írókhoz Hruscsov, majd mosolyogva hozzátette: nem kell az íróknak megijedniük, nem javaslom majd a moszkvai városi tanácsnak, hogy az írókat moszkvai lakásaikból költöztessék ki a bányavárosokba és a kolhoztelepülésekre. A fiatal írókat azonban úgy kell támogatni, ahogy Gorkij tette, nem pedig agyondédelgetni őket. A hamis írás irodalmi selejt Hruscsov ezután szólt az írók nagy felelősségéről. Az OSZSZSZK íróinak első kongresszusán elhangzott referátumból idézte azt a megállapítást, hogy az íróknak mindent szabad; csak rosszul írni nem. „Én inkább ezt úgy fogalmaznia meg, hogy az íróknak nem szabad hamisan írniok. A hamis írás irodalmi selejt. Ha a lakatos vagy esztergályos készít selejtet, akkor csupán a munka és a nyereség megy kárba. Az írói selejt azonban nagyobb kárt okozhat, mert sokakra kihat, hiszen az írókat nagyon megbecsülik társadalmunkban, és véleményüket példamutatónak tartják" — hangoztatta Hruscsov. Majd kijelentette: Egyetértek Tvardovszkij megállapításaival abban, hogy az irodalom mennyiségi növelése nem jelent különleges eredményt. Nagy művészi értékű alkotásokra van szükség. Nyikolaj Osztrovszkij csak két müvet írt, de ezek a művek halála után is századokon át élnek. Arra van szükség, hogy az írók magukkal ragadó alkotásokat írjanak, amelyek az olvasó elé példákat állítanak, megmutatják a harcos embert, a kommunizmus építőjét. Hruscsov ezzel kapcsolatban idézte Nyekraszov egyik versét, amely az emberi akarat diadalát hirdeti. Ma, amikor a szovjet társadalom hatalmas léptekkel halad előre, amikor a kommunizmust építő szovjet ember óriási sikereket ért el, még nagyobb lehetőségek tárulnak az írók elé, hogy hirdessék az akarat diadalát, az építő embert. Hruscsov ezután arról beszélt, hogy szerte a világon, még bizonyos tőkés körökben is, az elmúlt években mérhetetlenül megnőtt a Szovjetunió tekintélye. „Országunk politikája kommunista pártunk tanításaiból következik, s ezért ez a megnövekedett tekintély a lenini tanítások legnagyobb kitüntetése, diadala" — állapította meg Hruscsov.-Majd idézte egy múlt századbeli orosz költő, Nyikityin versét a hazáról, amelyben a szerző édesanyjának nevezte hazáját. „Ha a cári Oroszországot így lehetett nevezni, akkor ezerszeresen édesanyánknak nevezhetjük a Szovjetuniót, amely valamennyi itt élő népnek szerető édesanyja — mondotta —; ezzel tartozunk Leninnek, pártunknak, szovjet rendszerünknek és népünk hősi erőfeszítéseinek." Az írók legyenek az emberi agyak megtisztítói Beszéde befejező részében Hruscsov hangsúlyozta, hogy ma széles fronton folyik a támadás minden ellen, ami gátolja a kommunizmus építését. Közismert dolog, hogy a harcban a támadáshoz nem elegendő a gyalogság, mely csak akkor képes áttörni az ellenség vonalát, ha megfelelő volt a tüzérségi előkészítés. „Az írók a mi nehéztüzérségünk, ők tisztítják meg az utat a gyalogság előtt, vagy ha úgy tetszik — tisztítják meg az emberi agyakat" — mondotta Hruscsov. —: De vigyázzunk, a harcban a tüzérség a saját csapata feje felett lő, és gondosan ügyel arra, hogy ne saját haderejét érje a gránát. Az íróknak is vigyázniuk kell, hogy megtisztítsák, ne pedig beszennyezzék az emberi agyakat. Napjainkban állandóan korszerűsítik a fegyvereket, hogy hatásuk minél nagyobb legyen. íróinknak is korszerűsíteniük kell fegyvereiket, hogy képesek legyenek tükrözni nagy korunkat, azokat a nagy tetteket, amelyeket a szovjet emberek visznek véghez — jelentette ki a kongresszus részvevőinek hatalmas tapsa közepette Hruscsov. Majd beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: „Éljen a Szovjetunió dicső népe, a kommunizmus építője! Éljen nagy pártunk! Éljenek az írók, pártunk hű segítői a kommunizmus építésében!" 13