A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-24 / 21. szám

Szuez után Panama? Három év sem telt el azóta, hogy a Szuezi-csatorna birtoklása miatt Egyiptomot megcsapta a háború szele. Most pedig híre érkezik, hogy a földteke túlsó oldalán fekvő kis állam ugyancsak igényt támaszt arra a mesterséges víziútra, amellyel országát ketté hasították, és amelyet még ma is idegen katonaság tart megszállva. Ez á csatorna Közép-Amerika „darázsderekát", a Panama állam területét két részre osztva, az Atlanti-óceánt a Csendesóceánnal köti össze. Több kudarcba fulladt spanyol és francia kísérlet után — amely a bennszülöttek ezreinek életébe került — az USA nyitotta meg az első világháború alatt a 75 kilométer hosszú Panama-csatornát. Az említett két óceán vízszint-különbsége miatt csak bonyolult duzzasztómüvek segítségével lehet rajta a forgalmat lebonyolítani. Amerikának nemcsak kereskedelmi-hajózási, hanem főleg hadászati okokból volt létfontosságú a Panama-csatorna kiépítése. Jól tudta, hogy a csatornán keresztül néhány óra leforgása alatt képes hadiflottáját az egyik világtengerről a másikra átvezényelni Dél-Amerika körülhajózása nélkül. A földszoros legkeskenyebb része azonban Columbia területén feküdt, s ezért annak kormányát igyekezett először megnyerni tervének. De Columbia megmakacsolta magát, nem állott kötélnek. Erre Amerika egyszerűen „lecsípte" a védtelen ország északi csücskét és Panamához csatolta. Miután a máséból ilyen gavallérosan megajándékozta a kis Panamát, 1903-ban sikerült annak lekenyerezett kormányától kieszközölnie a csatorna építési engedélyt, mégpedig örök időkre. Biztonsági okokból egyúttal a víziút mindkét oldalán elterülő öt-öt kilométer széles part menti övezetet is amerikai felségterületnek nyilvánította. Ezzel szemben a csatomaövezetben lakó mesztic és néger gyerekeknek angolul is „szabad" tanulniok, hogy könnyebben kereskedhessenek újkori hűbér uraikkal: sorsjegyet árulhatnak, sőt az amerikai katonák cipőit is fényesíthetik. A félnőtt bennszülöttek pedig táncolni nem tudó táncosnők közvetítésével kedveskedhetnek a könnyű kalandra vágyó amerikai turistáknak. A csatornából származó busás haszonnak nem egészen két százalékával igyekszik Amerika jelenleg betömni az ország törvényes urainak száját. De éppen e „nagylelkűsége" tudatában fokozódó aggodalommal sandít most Panama új külügyminisztere, Aquilino Boyd felé, aki törvényjavaslatot dolgozott ki arról, hogy terjesszék ki tizenkét mérföldre a panamai felségvizek övezetét. Ebbe a kibővített zónába azután az egész csatorna is beleesne vizestül, partsávostul, amerikai erődöstül. Es annak ellenére, hogy Boyd — aki a nyugati lapok egyöntetű közlése szerint se nem amerikaellenes, se nem kommunista — egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy törvényjavaslatával csupán egy 50:50 százalékos részesedési arányt szándékszik elérni a csatorna hozadékából, az amerikai rádió sorozatos adásaiban mégis megfújta a vészkürtöt. A panamai nacionalisták természetes jogos követeléseinek előterjesztéséért nem az őslakosságot hibáztatja, hanem rágalomhadjáratában „az illegálisan beszivárgott kommunisták felbujtásával" igyekszik megmagyarázni országbitorlásának szükségszerű megrendülését. Vajon Dél- és Közép-Amerika több államának megmozdulása után felébred-e Panama is csipkerózsa-álmából? K. E. A IcMéúSrtőU vám A Hitleren s a nácizmuson aratott végső győzelem után a szövetségesek megállapodtak Németország és Bellin négyhatalmi megszállásában, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy örök Időkre elejét vegyék a német nácizmus és militarizmus feltámadásának. Míg a Szovjetunió a maga részérói a legkomolyabban vette a potsdami egyezmény határozatait. s ezeknek szellemében hozzálátott a denacifikáclóhoz, a nyugati hatalmak — állandóan halogatva a német békeszerződés megkötését — mindenképpen szabotálni igyekeztek a potsdami egyezményt: háborús bűnösöket engedtek szabadon, hozzájárultak Nyugat-Németország újrafelfegyverzéséhez, támogatják a német reváns-politikát, atomfegyverekkel látják el a nyugatnémet hadsereget, és rakétakilövö támaszpontokat létesítenek a bonni tartomány területén — a dullesi hidegháború szellemében. Nyugat-Berlinnek az imperialisták a frontváros szerepét szánták ebben a hidegháborúban. Itt működik a legtöbb kémközpont — a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen, innen sugározza uszító propagandáját az éterbe a Freies Berlin rádióállomás, a Szabad Európa adó fiókvállalata. Ezt a szálkát nem tűrheti tovább a testében a Német Demokratikus Köztársasági! A Szovjetunió, hogy végre megszűnjön ez a gennyes seb, 1958. november 27-én javaslatot tett Nyugat-Berlin demilitarizálására és szabad várossá nyilvánítására; erről a javaslatról tárgyal az egy héttel ezelőtt összeült genfi külügyminiszteri értekezlet. A nyugati hatalmak igyekeznek elodázni a berlini kérdés békés és egyetlen ésszerű megoldását. Eisenhower kardcsörtetésé és Willy Brandt nyugat-berlini polgármester viselkedése mindennél többet mond a nyugati megszállók „őszinte" és „békés" szándékairól. Brandt, akinek politikai ambíciói határtalanok, a Szovjetuniónak tavaly novemberben közzétett, Nyugat-Berlinre vonatkozó jegyzéke után úgy érezte, hogy most elérkezett az ö ideje, most megsütheti politikai pecsenyéjét. Ez az akarnok nem saját polgártársainak békés élete mellett szállt sBtra. hanem éppen ellenkezőleg, kijelentette: „Nyugat-Berlinnek az a hivatása, hogy szálka legyen a Német Demokratikus Köztársaság húsában." Brandt az idén februárban-márciusban világkörüli útra indult, hogy „felrázza a világ lelkiismeretét" Nyugat-Berlin Iránt. Ezen a politikai kéjutazáson azonban nem sok sikert aratott, amit még a Die Welt cimű nyugatnémet lap is kénytelen volt elismerni. Willy Brandt hazaérkezve, nem sokáig tétlenkedett, s március 12-én bizalmas megbeszélést folytatott az amerikai titkos szolgálat képviselőivel. Az amerikai megbízottak azt javasolták Brandtnak, hogy az úgynevezett „berlini válság" most következő döntő szakaszában fokozza békebontó tevékenységét. A titkos szolgálat emberei figyelmeztették, milyen kellemetlen Adenauernak, hogy a nyugatnémet szociáldemokraták — akik mégsem tudnak teljesen kitérni a békét követelő német közvélemény akarata elöl — bizonyos nyomást gyakorolnak a kereszténydemokrata kormányra, ezért (ehát Washington abban látja a nyugatberlini szociáldemokrata pártszervezet és kiváltképp Brandt polgármester feladatát, hogy szembeszálljon az országos szociáldemokrata pártvezetöség „megingásával". Ismeretes, hogy Ollenhauer, a szociáldemokraták országos elnöke, ebben az időben találkozott Hruscsov elvtárssal Kelet-Berlinben. Brandt viszont lemondta ezt a találkozót. Ezután következett, hogy a szociáldemokrata párt március 18-án nyilvánosságra hozta saját elképzeléseit a nemzetközi, különösen az európai helyzet rendezését illetően, s ebben az elgondolásban volt néhány haladó, egészséges gondolat is. Brandt viszont, amerikai gazdái utasítására, tüntetően elhagyta a szociáldemokrata párt vezetőségi ülését, s meg sem hallgatta Ollenhauer beszámolóját Hruscsowal folytatott tárgyalásairól. Sőt, még ugyanezen a napon egy nyugat-berlini nagygyűlésen kijelentette, minden ercjévt'l azon lesz, hogy Ollenhauer Nyugat-Berlinnel kapcsolatos „enyhe politikája ne okozzon kárt". Így viselkedik Willy Brandt, Nyugat-Berlin polgármestere, a NATO-csapatok szuronyalnak árnyékában. Még meddig vajon? —ta— SS ÍUVit P Ügy látszik Brandt és társai már megfeledkeztek 1945-ról! A Reichstag épen maradt falán a Berlint elfoglaló szovjet katonák megörökítették a nevüket. De nem felejtik el azt a 7000 bajtársukat sem, akik a Birodalom volt fővárosának katonatemetőjében nyugszanak Amerikai csapatok gyakorla- Nyugat-Berlin az antikomtai Berlin-Zahlendorf ban. Cél- munista kémszervezetek közjuk „egy esetleges vörös tá- pontja. Ebben a berlin-charmadás elhárítása". lottenburgi villában székel a British Intelligence Agency