A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-17 / 20. szám

magukat a helyükre, arcukat a puskatusr hoz szorították, és mindannyiuk tekintete a lenti síkságra összpontosult, ahová beözönlőit a német áradat. Ki tudja, mire gondoltak akkor a fiaink? Talán semmire. Min is elmélkedtek volna? Látták, hogy a németek alig húzzák a lábukat, fáradtak és elcsigázottak. Látták, hogy úgy haladnak, mint a gép, amelyben akadozik a motor. De látták azt is, hogy nagyon sokan vannak. — Készüljetek a harcra! — mondta Benyács. Erre nem volt szükség. Hiszen készen voltak. — Ne lőjön senki addig, amíg nem vezénylek! Az már igen! Fukasz hadnagy parancsának volt értelme. Hadd jöjjenek csak a németek egészen a csőtorkolatok elé! Hadd mutassák meg magukat, hogy hányan vannak összesen. Az elsők, ott lenn, már csaknem egy vonalba értek a védőkkel. És mennyi jött mögöttük. Hiszen már az egész völgyet betöltötték, és még mindig öntötte őket a kanyar. Atyaisten! Hát hány zászlóalj ez? Talán elaludt Fukasz hadnagy? Legfőbb ideje már, hogy elkezdődjék valami! És ekkor — talán mert valaki a mieink közül óvatlanul megmozdult, sőt egyik fától átszaladt a másikhoz — eldördült az első lövés. Német puskából jött! — Tűz! — vezényelt Fukasz. Valamennyi fegyver egyszerre dördült el fenn a parton. A németek megtorpantak. A menet felbomlott. De hát hogyisne? Még ilyet! Éppen akkor, amikor utolsó erejükből idáig vonszolták magukat, és már-már előre érezték a gyantásan égő hasábok füstjét meg a parasztkemence melegét... Hányan buktak arccal a hóba, és hányan néztek üvegesedő szemmel az égre! Hány roskadt rá sebesülten a hószőnyegre és marta azt széjjel halál előtti vívódásában. Egészen természetes volt, hogy az első pillanatban zűrzavar támadt közöttük, de a következőkben már a harc felvételére gondoltak. Hiszen sok csatában megfordultak már, viharvert férfiak voltak, és keserű dühüket mérhetetlenül felkorbácsolta kamerádjaik kiontott vére, amely pirosra festette körülöttük a havat. Míg egyesek sietve a sebesültekről gondoskodtak, mások fegyverük után kaptak, szempillantás alatt felmérték a harcteret, és kedvező harci állásokat kerestek. Tombolt a harc. A mieink előnyben voltak és tüzeltek, mint a megveszekedettek. Tüzeltek azokra, akik előttük voltak az úton, tüzeltek azok után, akik széjjelszóródtak a mezőn, puskavégre kapták azokat, akik felfelé kapaszkodtak a lejtőn, a behavazott fatörzsektől fedezve. Ajaj! Hányan hevertek köröskörül itt is, ott is! Azt az ordítást, jajgatást! És azt a vért! A mieink szakadatlanul eresztették rájuk a sorozatokat. Trcsko Máté már a harmadik töltényszalagot cserélte. Golyószőrója véfiigtarolta az egész völgyet. Hatalmas ívben kaszálta őke)t, akárcsak júliusban a füvet a Záklyukyn. Csakhogy akkor a gereblyézők énekeltek hozzá, itt pedig ordítás és üvöltés kísérte munkájukat. — Hogy a guta üsse meg! Ezt Rázga favágó kiáltotta, abban a pillanatban, amikor csütörtököt mondott a puskája. Könyökére támaszkodott, letérdelt, és éppen ki akarta rántani a závárzatot, amikor egyszerre -»csak durr! — német golyó találta a puskatust. És máris két darabban volt a puskája. Hálaistennek, hogy csak a tusa! A szerkezet is lehetett volna. Akkor — mint a szemtanúk mondják — a golyószórő-fészkeből gyenge kiáltás hallatszott. Mátét ellenséges golyó érte lábán. Csodálkozik, hogy lehetséges ez? Azt kérdi, honnan? Oldalról, uram! A szomszédos lejtőre felkapaszkodott németek egyike észrevette a pokoli tüzelés forrását, és célba vette Mátét. Csakhogy Máté nem törődött ilyen kicsiséggel. Figyelmeztetésnek vette a találatot, és rögtön abba az irányba fordította golyószőróját. De elkésett vele. Végzetesen. A második golyó a száján hatolt be és tarkóján jött ki. Szegény Máté! Leroskadt a hőba, és elvesztette öntudatát. Golyószórója — a maroknyi védősereg leghatásosabb fegyvere — elnémult. Mindjárt észre is lehetett venni, hogy gyérebb lett a tüzelés. Benyács kapitány egy gyors tekintettel végigmérte a völgyet. Német annyi, mint a dögön a légy! És még egyre többen jönnek mindig. Emlékezett a számra, amit Demkó erdész jelentett, és tapasztalt szemével felbecsülte a tényleges helyzetet. Azonnal látta, hogy itt hatalmas tévedés van. ötszáz — az már inkább! Legalább ötszáz — harminc ellen ... Egy meleg pillantással megölelte fiait. A halál torkában hagyja őket? Ilyen óriási túlerőt lehetelen szétverni. Lehetetlen az előrenyomulásukat megállítani! A golyószóró is elnémult... Nincs más út — hátrálni kell... — Fel a partnak! - kiáltotta hát Benyács a fiúknak. Egy, pillanatra zűrzavar támadt. A Benyács közelében lévő néhány ember a kapitány után kapaszkodva, megkezdte a visszavonulást. Másokat azonban magával ragadott Fukasz hadnagy halálraszánt kitartása és nem követték a kapitányt. Hiszen nemcsak Fukasz hadnagy volt az, aki a vakmerő dühtől hajtva csodákat művelt. Szihelcsik, Pancsik, Szlámka és más védők puskái is megállás nélkül kerepeltek tovább, mint a cséphadarók. - Rájuk! Csak rájuk tovább! - ordí- , totta Simon. — Hadd zabálják teli magukat szlovák ólomgaluskával! - Ki ért közületek a golyószóróhoz? — nézett körül gyorsan Rázga favágó. - Nesze! — kiáltotta az egyik orosz partizán, és odadobta neki a puskáját. Aztán sietve odacsúszott Máté elnémult tüzelőállásába, és a golyószőróhoz feküdt. Látja, valósággal sárkányvér pezsgett ezekben az emberekben! Kár volt elhamarkodni Benyács kapitánynak a dolgot! Nemcsak a rideg számokat kellett volna néznie. Hiszen többről volt itt szó, mint az emberi erő arányáról. Már csak nem is a fegyverek száma volt a döntő. Hanem a szív! Az akarat! Az elszántság! És kár volt sietnie már csak azért is, mert íme, alig érte el a visszavonuló egynéhánnyal a partot és tűnt el vefük az erdőben, amikor megérkezett a segítség. Liszcsák az egész polgárőrséggel, a katonák a brigádból, de mindenekelőtt Radov Nyikolaj hadnagy egy orosz partizánkülönítménnyel, amelyben ne is hinné — a Kozlov-fiúk is ott voltak, Drabant Gyurival együtt! Isten tudja, honnan kerültek oda. Amikor megtudták, hogy Benács kapitány megkezdte a visszavonulást, Liszcsák vadul kiáltotta: - Nem hátrálni! Tüzelni tovább! És máris harcba vetették a golyószórókat. Figyelem / Lapunk következő 21. szám&ban (megjelenik május 24-én) rejtvénypályázatot indítunk. Nyolc héten keresztül minden egyes számban közöljük a MATESZ egy-egy színésznőjének vagy színészének arcképét a következő kérdésekkel: 1. KI ez a színész? (Név) 2. Milyen darabbői ismeri? (Három színmű címe) 3. Milyen szerepet játszott az említett darabokban? A megfejtést — mind a nyolc szelvényt —' egyszerre kell a szerkesztőség címére beküldeni. Beküldési határidő augusztus 2. Minden helyes válasz egy pontot jelent, tehát az elérhető legnagyobb pontszám 56. A sorsolásban részt vesz, aid legalább 45 pontot szerez. 30 helyes megfejtőt jutalomban részesítünk. Az első három díj: egy-egy díszkötésű album a MATESZ sznészeinek képeivel és sajátkezű aláírásukkal, továbbá egy-egy Igazolvány, amely a nyertest feljogosítja, hogy egy éven át a MATESZ előadásait lakóhelyén Ingyenesen látogassa. A további 27 díj: egy-egy MATESZ-album. Akar egy szép albumot nyerni? Figyelje az „A HÉT" rejtvénypályázatát! 19