A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-17 / 20. szám

Erich Wustman német utazó beszámolója a perui Amazonas-vidék indiánjainak életéről A perui Amazonas-vidéken még él néhány indián törzs: a witotök, az ocainák, a secoyák, a zaparék, az aushirik, az iquitók, a cocamák, a yashuák és mások, míg sok törzs már kihalt. A hirhedt „gumikorszak"-ban, amikor kalandorok és gonosztevők egyik naprő] a másikra meg akartak gazdagodni, az Amazonas felső folyásánál mintegy 50 000 indiánt irtottak ki vadállati kegyetlenséggel. Behurcolt betegségek következtében a törzsek egyre pusztultak, és az a tény, hogy csaknem minden törzsnél nagy a nők hiánya, végül is oda vezetett, hogy a shimacók, az arabellák a cotők és mások teljesen eltűntek. A yahuák, akik valamikor a nagy auca törzshöz tartoztak, a Rio Putumayo vidékéről jöttek. Noha ez a tájék igen bőséges vizekben, a yahuák erdei lakók maradtak, akiknek egy sekély patak is elég. Mi, feleségem és én, a yahuákat mint vidám, barátságos embereket ismertük meg, akik egyrészt még egészen kezdetlegesen élnek, másrészt összeköttetésben állnak a fehér telepesekkel. Néha külföldi tursiták is felkeresik őket. Ez azonban egyáltalán nincs befolyással életmódjukra, szokásaikra. Sokkal nagyobb volt a szökött néger rabszolgák hatása, akik az őserdőbe menekültek és itt-ott rejtett településeket alapítottak. így került sor a négerekkel való keveredésre, ezért találkoztunk a yahuáknál negroid beütéssel, mégpedig gyapjas orral és széles, lapos orral. Ugyanigy keveredett indió kulturájuk is a négerekével: használják a trombitát és a sambának egy változatát táncolják. Ennek ellenére az életmódjuk indió maradt, ök voltak és ma is ők a rettegett fúvócsöves indiánok, akik hangtalanul surrannak az erdőben, s akiknek fúvócsőből kilőtt nyila halálos biztonsággal talál. Azonnal ható méregként a curarát használják. Húsz méteres távolságbői játszi könnyedséggel eltalálnak egy ötfilléres nagyságú célt. A yahuák szándékosan kerülik a fehéreket, mert már feladták a harcot a gyűlölt betolakodókkal. Még nem ismernek Ínséget, övék ez a hatalmas erdő, s eddig még az idegenek nem próbálkoztak meg, hogy elvegyék tőlük ezt a természet nyújtotta birodalmat. Rövidesen azonban ők is kénytelenek lesznek feladni indián életmódjukat, mint ahogy a cocamák is alkalmazkodtak a fehérekhez. Akkor nem lesznek többé a vadon szabad gyermekei, hanem egy szegény nép legszegényebbjei. A cocamák az őserdő szélén állították fel cölöpkunyhóikat. Ott élnek szerényen, de tisztán. Elég, átkelniök a folyón, hogy aztán autóbusszal elérjék Iquitos városát. Gyerekeik tiszta ruhát viselnek és iskolába járnak. A civilizált élet mégiscsak pénzbe kerül, abból pedig kevés van Indiánok?" Egy ember, aki kapával a vállán mezei munkából tért haza, elgondolkozva végigsimított a homlokán. „Elődeink indiánok voltak, mi azonban olyan emberek vagyunk, mint maguk, akik már nem tudnának megélni többé a vadonban." (Ford. Tarjáni Andor) A cocama indiánok, akárcsak a yahuák, ügyes fazekasok. Edényeiket forgó korong nélkül formázzák. A ruhát csak a folyónál vetik le magukról. Akkor aztán olyanok, mintha ismét a régi vad indiánok volnának. Egy szép szobor csúnya története Biblia-comics Olaszországban Itt az ideje, hogy elrabolt ösl kultúrkincseinket visszakapjuk — jelentette ki a napokban Voyadzls görög közoktatásügyi miniszter. A görög sajtó a miniszteri nyilatkozat nyomán a többi közt visszaköveteli a Louvreban őrzött Mllói Vénuszt is. Hogyan került ez a világhírű szobor, Agesandros görög szobrász nagy alkotása Franciaországba? A hiteles történet nem válik az egykori francia műpártolók dicsőségére. A szobrot 1820-ban találta meg egy Miló-szigetén élő Jurgos nevű görög paraszt. Dumont dDurville, a később ismertté vált Déli-sark-kutató ebben az időben hidrológiai kutatöúton járt ezen a vidéken. Ő volt az első francia, aki egy Matterer nevű hajós társaságában megpillantotta a szobrot. 1821-ben jelentést is küldött róla a Francia Tudományos Akadémiának. A kutató ugyanis a kővetkezőket írja: „A szobor egy asszonyt ábrázolt. Magasra emelt balkezében almát tartott, jobbjával a csípőjéről lecsúszó ruhát fogta. Később mindkét karja megsérült és leválasztották törzséről". A továbbiakban ez olvasható: ,,A paraszt megunta, hogy tovább várjon jólfizető vásárlókra, ezért leszállította a szobor árát s eladta azt a helybeli lelkésznek, aki úgy tervezte, hogy a konstantinápolyi pasa tolmácsának ajándékozza. Monsieur Marcellus (akkori konstantinápolyi francia követségi titkár, akit a követ a szobor megszerzésével megbízott, szerk.) éppen abban a pillanatban érkezett, amikor a szobrot hajóra akarták szállítani. Mivel látta, hogy ez a pompás lelet kicsúszik a kezéből minden Intézkedést megtett a szobor megszerzésére s a lelkész végül, ha nem is minden ellenkezés nélkül, átengedte azt neki." „Ha nem ls minden ellenkezés nélkül" — ezek a szavak a szobrot megtaláló Jurgos paraszt fiának és más szemtanúknak későbbi vallomása szerint azt Jelentettéjt, hogy a pap egyáltalán nem akarta eladni a szobrot s ezért a követségi titkár két tucatnyi matrózt hívott oda a bajóról. Szabályos verekedésre került sor, közben a Vénuszt az utca sarába dobálták, s a dulakodás alatt sérült meg. Ez a szépítetlen, a rideg valóság, a szép szobor csúnya története. (v) „AZ ÉV SZENZÁCIÓJA" — mondják Milánóban az új folytatásos fény kép-regényről. Nyugaton gyakran adnak ki ilyen kivonatos, többnyire ostobán eltorzított formában klasszikus regényeket. Ezentúl új műfajjal próbálkoznak, illusztrálásra kerül a Biblia. Hetvenkét folytatásban jelenik meg, huszonkétezer képpel, az egyes jeleneteket filmszínészek játsszák. Mindezt a Tigris cég „ötölte ki" és hirdeti nagy reklámmal. Ebben a Bibliában Eva fügefalevél kosztümben pompázó szépség, Kain hollywoodi gangszter-legény. Az ó- ' és újtestamentum azonban nem bizonyult elég gazdag forrásműnek, kiegészítették hát néhány — szentíráshoz egyáltalán nem illő — részlettel. Es milyen szemmel nézi ezt a vállalkozást a katolikus egyház? Nagyonis jó szemmel. Hivatalos áldását adta rá. Miért ne adta volna? Ha isten házaihoz — a hívők becsalogatására — mozikat és biliárdszobákat építenek, ahogy ez Olaszországban divat, a biblia-comics sem árthat az ügynek. Persze van olyan népszerűsítés is, amelyet az egyház veszélyesnek tart. Effel Világteremtése például bűnösnek találtatott és Olaszországban tilos játszani. Egyébként a milánói rikkancsok mint képes biliát ajánlgatják vevőiknek az újdonságot. Megfelelőbb lenne képtelen bibliának nevezni. (-O-n)