A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-10 / 19. szám

Levél kishúgomnak 1959. V. 9. Nagylánnyá nőttél, szőke kishúgom! Míg e levelet írom, két szemed talán a titkos jövőbe tekint. * (De szép májusban nézni az eget, míg ezer csillag üzen fényesen, s gyöngyvirág-illat száll a kerten ét!) Az én szemem a régmúlton mereng, s felidézem a legszebb éjszakát. Négy éves voltál. Édes csöpp gyerek, Ivánt, a „ruszki bácsit" látva már ujjongtál, hiszen vállán hordozott. Haját cibáltad, s mint fiókmadár nem állt be csőröd — csacsogtál sokat, Iván egy másik kislányról beszélt, ki apját várta, s míg csillagokat nézett nevetve, puha kis keze elhárította a gyilkos golyót, s békét sugárzott égszínkék szeme. (Ma is mosolygok, ha rágondolok, hogy érthettétek meg egymást? Pedig oly egyszerű a rejtély! Nem titok: értik egymást, kik egymást szeretik.) Május volt. Csendes csillagfényes est. Ketten ültünk a kerti kispadon Ivánnal, Te a térdén álmodoztál, s boldogságpille pihent ajkadon. Egyszerre csak rakéta szállt az égre, puskák ropogtak, száz és száz torok kiáltotta e szent szót: Béke, Béke! — s reszkettek fent a fényes csillagok. Iván felugrott. S mintha lobogót lengetne, (ugye mily szép volt szeme!), úgy tartott fürtös feje fölött téged, táncolt, dalolt, sírt, kacagott, s vele kacagtál Te is. Fent a vén toronyban megszólaltak a harangok. Iván átölelt: mir, mir! — súgta, s kisgyerekként sírtunk azon a május éjszakán. Tizennégy éve éppen, kishúgom ... Ha olvasod e hosszú levelet, gondolj Ivánra, akit úgy szerettél. Ma, hidd el, ő is téged emleget. Tizennégy éve ... Győzelemnek napján téged emelt a magasba. Talán azt akarta, a csillagok is lássák mosolyodat a legszebb éjszakán. FARKAS JENŐ I