A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-03 / 18. szám

Mit olvassunk Moby Dick, a fehér bálna Hermann Melville amerikai írő könyve lényegében szimbólum-regény. Az emberi akaraterő és kitartás himnusza. Ahab kapitány egész életét ösi ellenfele, a fehér bálna üldözésének szenteli. Moby Dick azonban szívós és úgy látszik elpusztíthatatlan. Ahab és a bálnavadászok átka ő. Elvitte az ifjú Ahab egyik lábát Is és azóta a bálnavadász esküdt, szinte megszállott ellensége, üldözője lett. Már-már azt hinnők, hogy a nagy harcban az ember marad alul, ám az Író 'bebizonyítja •az élet Igazságát: az emberi akarat legyőzhetetlen. Az ember diadalmaskodik a természet erői felett, amelyeknek megtestesítője Moby Dick, a fehér bálna. Bátran és örömmel ajánljuk ezt a könyvet az izgalmas és tartalmas olvasmányok kedvelőinek. Szászi Imre izes magyar fordítása közel hozza az olvasókhoz a mü eredeti értékeit. Indián nyár Sokan és sokat írtak, már a dollár hazájáról — Amerikáról. Olvashattunk regényeket és riportkönyveket, amelyek több-kevesebb igyekezettel az „Újvilág" Igazi arcát tárták elénk. Ludvik Aákenazy riportkönyvében — hasonlóan Egon Erwin Kisch, vagy a legutóbbi • Időben Zikimund és Hanzelka útirajzaihoz — a valóság élményét kapjuk. „A vándor, a látogató, akt csak rövid Időre jött az Egyesült Államokba — írja ő maga — úgy érzi, mintha el kellene vesznie az óriási, végtelen New York ellentétes távlatainak forgatagában ..." Az alkalmi vándor hazatér, feleleveníti emlékeit és papírra vet egy csokornyi fútó pillanatfelvételt. Nem Amerikáról Ír könyvet, hanem arröl, mit érzett és látott a földgömb másik részén. Ez az „Indián nyár". Érdekes, élvezetes, tanulságos olvasmány. SZTYEPAN SCStPACSOV: Nem azi baj... Nem az a baj, hogy eltelt újra egy nap S a hajnalfény megint az égre révül, — Hanem hogy sok nő kedves arca hervad A szeretet s becézés írja nélkül. Egy nap... Nehéz azt felidézni nékik! Titkos dátumként hordják a szivükben. A barna közt már ősz hajszál fehérlik. Elment, eltűnt a vőlegény, a hűtlen. A zajgó élet elsodorta régen . . . Vagy hősként halt meg messzi csatatéren. Csípős szóval ki illetné a nőket, Vagy néma váddal rájuk ki tekintne, Ha boldog szomszédnőik, látva őket, Féltékenyen plllantnak férjeikre? Kis fenő fordítása DÉNES GYÖRGY: Testvéreim: tölgyek, cserek Gömüri bércek, mese-erdők, világgá kiáltom lelketek, igét gyújtok, aranyrakétis verseket. Kis falvak, búvö tanyák, akácos temetők: a terhetekkei indulok, ti adjatok erőt! Sötét fenyők, virrasszatok, Őrködjetek velem, testvéreim: tölgyek, cserek, fogjátok a kezem! S ha szivem egyszer elakad, boruljatok fölém, mert ti voltatok, ti voltatok a fény. tapadt testéhez. Már sokszor úgy érezte, nem birja, de önkínzó akarással vonszolta magát ólmos lábain. Nem akarta, hogy a lány észrevegye gyengeségét. Végre ... végre ... messze, a hegy tetején kivillant a fenyők között lapuló üdülő. Még ... egy ... pár ... lépés — biztatta magát, de úgy érezte gondolatai is hörögnek agyában. Azután már nem is gondolkozott. Csak a nagy akaraterőtől hajtott lábak, ezek a vánszorgásra ítélt hajdanitáltosok, vitték önkívületben. Tenyeréhez, tollforgatáshoz finomult, s most hólyagosra tört elkínzott tenyeréhez valósággal odatapadtak a csomagok. A bőrönd. Az ólomsúlyú bőrönd. Egyenesbe értek. Megszűnt a meredek kapaszkodó, de Sámson ezt észre sem vette. Pattanó erektől nyakában dobogó szívének nem adott enyhülést az egyenes út, mert jaj a teher nem csökkent. Már csak pár lépésre voltak az üdülőtől. Valahonnan távolból ért hozzá a lány ujjongó hangja, pedig egészen közel volt hozzá. — Károly bácsi! Károly bácsi! — lelkendezett. - Nagyszerű! Éppen jókor jöttünk. Ma este tánc lesz! Felveszem az új ruhámat! Igaz, hogy gyűrött lett a bőröndben, de nem baj. Én előrelátó voltam. Betettem a vasalót is! Sámson szeme csak ezt az egy szót fogta fel: Vasaló... A reszkető inú lábak megtorpantak, s a párás szemüveg vaksin csillámlott a lányra. — A vasaló... — hörögte halódó hangon — a vasaló ... a kofferben ? . .. — Persze — nevetett a lány —, éreztem, hogy szükség lesz rá. — A vasaló - dadogta újra a hörgő Sámson, és lecsapta a földre a poggyászt, s ő maga is rájuk rogyott. De összeszedte magát, és az átkozott bőröndön ülve győzött benne mégis az udvarias Sámson. Heves szemrehányás helyett csak ennyit hörgött: — A vasaló ... No nem ... azért... ez mégis ... egy kicsit... túlzás ... A lány csak most vette észre Sámson kimerültségét. — Károly bácsi — rémüldözött —, csak nincs valami baj? Rosszul van? Sámson levette klnharmatos szemüvegét. Zsebkendőjével helyreráncigálta átizzadt „sámsoni" haját, s csak azután szólalt meg. — Baj ? Ntem, nincs semmi baj... Csak . .. csak ... a vasaló ... a vasaló . . . ezt még sem kellett volna ... Nágyon ... nehéz... volt - s fáradt ajkai kisfiúsán lefittyedtek. Katica megdöbbent, és kedves sajnálkozás futott a szemébe. — Jaj, szegény Károly bácsi! Hogy én milyen figyelmetlen vagyok! Hagytam, hogy egyedül cipelje ezt a nehéz bőröndöt — s anyáskodva simogatta meg az elkínzott férfiarcot. Sámson máskor, otthon a fellegekben érezte volna magát, s bizonyára el nem mulasztotta volna, hogy hódolottal meg ne csókolja a simogató kis kezet. S most... ? 1

Most csak megfogta, hogy szelíd húzással figyelmeztesse: Segítse fel. Amikor a lány erős kis kezébe kapta a bőröndöket, még felágaskodott benne az udvarias Sámson egy tiltakozó kézmozdulat erejéig. Többre nem tellett. A lány elhárította az udvariaskodást. — Hagyja csak, Károly bácsi! Jobban bírom én, hisz fiatal vagyok. Sámsonban ez a kegyetlen dicsekedés most már alig keltett fájdalmas visszhangot. Már nem is fájt. Csendes megadással baktatott a lány után, s meg sem látta a szépívü lábakat, a kifeszült karcsú derekat. 19