A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-03 / 18. szám

Az esti szürkület után indultak el a májusfaért. Igyekezni kellett, hiszen-közel hét kilométerre az erdó mélyén szemeltek ki egy jókora sudármagas gyertyánfát. Bent az erdő mélyén félelmetes csend, melyet esak egy-egy bagoly huhogása és néha-néha a szellő lengette ágak szelíd, szinte kísérteties susogása zavarta meg. Szótlanul, szorosan egymás nyomában haladt a kis csoport, megbotolva egy fatönkben, kiálló gyökérben. Pista törte meg a csendet — Mintha kopácsolást hallanék. Megálltak. — Jó lesz, ha kilépünk — szólt Gyurka —, mert különben a kiszemelt fának esak a tönkjét találjuk. Meggyorsították léptüket. Ahogy közeledtek a kijelölt fa felé, a szorongó érzés egyre jobban úrrá lett rajtuk. Letértek a gyalogúiról, a haraszt csak úgy zizegett a lábuk alatt. Most már több helyről hallatszott a kopácsolás. Végié elérték a kis patakot, amelyet sietve átugrottak, és nemsokára elérték a kijelölt helyet. Senki nem volt a közelben. Az öngyújtó halvány fénye mellett rövid keresés után megtalálták a megjelölt fát. Ketten világítanak, ketten pedig egy-kettőre kidöntik és lenyesik a fölösleges ágakat. Rágyújtottak, majd vállukra emelték a fát és elindultak visszafelé Közben megmegálltak, és némán figyeltek hogy nem hallanak-é valami neszt. Az erdöőrtől tartottak. aki már sok kellemetlenséget okozott a májusfa-vágóknak Az erdő széléné1 egy szarvast riasztottak fel. mely nagy nagy zajt csapva száguldott tova. A hirtelen támadt zajtól valamennyien összerezzentek. Laci, aki a fát koronájánál vitte.' ijedtében leejtette. Még szerencse, hogy az ágak nem törtek le. Gyurka, aki megjárta a front kálváriáját, az út további részében kitartóan ugratta Lacit gyávaságáért. * * * A falu csendes, kihalt volt. Itt-ott egy kutyavakkantás hallatszott. Egyszerű kis falusi ház elölt álltak meg. ide szánták a májusfát, a Vargáék bogárszemű Erzsikéjének Gyurka nagynehezen rászánta magát a zörgetésre. Szíve torkában dobogott, amikor halkan megzörgette az ablakot. — Jobban zörögj — biztatták a többiek mert így reggelig is itt állhatunk. Végre csikordult az ablak zárja. — Ki az ördög zörög ilyen későn — szólt ki egy álmos asszonyi hang. Gyurka sűrű bocsánatkérés-félét motyogott. és elmondta jöveteiénei: célját Margit néniből mindjárt elszállt a bosszúság, és jóleső érzés töltötte el anyai szívét. — Várjatok egy kicsit, mindjárt viszszük a kendőket. Bent lázas mozgolódás kezdődött. Aztán fordult a kulcs a zárban, és kilépett a házigazda, majd Margit néni hangja hallatszott: — Mit félsz, nem harapják le az orrod. — De csak nem sikerült Erzsit kituszkolnia. Legalább egy kicsit: egyedül akart maradni nagy boldogságában Kezét hevesen dobogó szívére szorította és akaratlanul is megeredtek a könnyei. Csákány, lapát került elő, és egy-kettőre elkészült'a gödör. Margit néni pedig boldogan kötözte fel fiatalkori selyemkendőjét. amelyet tizenhét év óta őrizgetett erre az alkalomra. Közben segítség is érkezett. A faluban segédeskedő legény fiuk jött iiaza a késő éjjelig tartó munkából Rár perc múlva állott is a fa. amelyet kerékkötő lánccal erősítettek a kapuoszlophoz, amelyet Nagy bácsi le is lakatolt. Ez az erősítés nemcsak a szél ellen volt. hanem az ellen is. nehogy esetleg egy másik csoport ellopja a májusfát, és egy másik kapuban állítsa fel. ^ájusf® A házigazda betessékelte a fiatalokat a konyhába, ahol már terített asztal fogadta őket. Leültek. Gyurka szeme az Erzsikéét kereste, aki a sarokban állt lesütött szemmel. . — Na, köszönd meg a legényeknek a májusfát — szólt rá az apja. Erzsike szégyenlősen emelte fel fejét, és szép két szemét Gyurkára emelte, és közben lángpiros lett az arca. Nem talált köszönő szavakat. Gyurkának a legnagyobb köszönet az volt, hogy a ragyogó szempárba egy-két másodpercre belemélyedhetett. Bor került az asztalra. Összecsendültek a poharak, ittak egymás egészségére. Repült az idő. Varga bácsi a régi május elsejei felvonulásokról mesélt, ahol bizony nem egyszer csattant a gumibot a hátukon, és nem is egyszer a börtönben egymás hegyén-hatán töltötték az éjszakát. De az elkövetkező május elsejét még nagyobb lendülettel szervezték s a vörös zászlóval az élen gyalog indultak a hajnali órákban, hogy időben ott legyenek a felvonuláson. A fiatalok áhítattal hallgatták Varga bácsi beszédét és észre sem vették volna hogy közben pirkad, ha a kakas erre nem figyelmezteti őket. — ideje volna már hazamenni — szólt Laci, aki közben a kis széken szundikáló Margit nénit figyelte. Margit néni felriadt a szundikálásból. és jó háziasszonyi szokásbői marasztalta őket. — Ráértek, hisz úgyis ünnep van — közben nagyokat ásított. Laeiék már készülődtek, csak Gyurka mozdult nehezen, aki nem bírt betelni az álmossággal hősiesen küzdő Erzsike nézésével. Amikor kiléptek, már egészen kivirradt. A cigarettafüstös konyha utan. mohón szívtak magukba az orgonaillatos friss tavaszi levegőt. A kaputól azonban tovább nem jutottak, mert Eitro, a göndörhajú cigányprímás és bandája állták útjukat, és máris rákezdtek a májusi köszöntőre Az álmosság egy-kettőre eltűnt a szemekből és a zenekar után dúdolták a májusi dalt N így bácsi fia. a vidám Ferkó gondolt egyet: — Fiúk, gyerünk mi is a bandával, és csináljuk mi a zenés ébresztőt. Elindultak a főtér felé. Közben a májusfa állításról haza tartó legények csatlakoztak hozzájuk, s így mire a főtérre értek, szépen megnőtt a kis csoport. — No, Fitro, tudod-e még az internacionálét ? — Kilenc éves korom óta, amikor a Nagy bácsi megtanított rá. — Hát akkor tedd rá. — A fiúk halkan, majd mindig erósebben együtt énekeltek a zenekarral. Elindultak a főutcán. Egymásután kerültek elő a munkásmozgalmi dalok. Ki még gyermekkorában tanulta, ki pedig a fogolytáborban. Egymásután nyíltak ki a muskátlis ablakok, és álmos, kócos fejek kísérték a most már katonás sorrendben menetelő, daloló fiatalokat. Közben a Karancs mögül a nap is kidugta ragyogó orcáját, és mintha ma még ünnepélyesebben szórta volna gyémántos fénysugarait az ébredező falura. A májusfákon lengedező selyemkendők a rájuk verődő napsugártól különböző színekben pompáztak. Nagy bácsi és Ferkó, a fia lázasan készülődtek az elsó szabad május elsejére. — Tudsd. fiam, fontos, hogy minél többen legyünk, mert a demokraták nagyon szervezkednek. Az öreg be sem fejezhette a mondatot, mert közben két állig felfegyverzett szolgálatos csendőr lépett a szobába. — Ki itt a gazda? — kérdezi az egyik. — Én vónék — lépett eléjük Nagy bácsi, és nyújtotta kezét az egvik csendőr felé, de mivel ez nem csapott bele, szégyenkezve húzta vissza. — Kik állították fel ezt a májusfát? — A legények — hangzott a válasz — meg mi is segítettünk nekik. — A kendők honnan kerültek rá? — A kasznyil'ióknó! — válaszolt most már kissé ingerülten Nagy bácsi. — Kié volt ez a kendő? — hangzik a további kérdés. — A Belzebub öreganyjáé! — mérgelődött az öreg. — Hat kié volna? A feleségemé! Aztán no kérdezősködjenek annyi sokat, hanem mondják meg. mi a fenét akarnak azzal a májusfával meg a kendővel. — No csak ne olyan hevesen, öreg, mert. megbánhatja. Mondják csak, miért kötöttek piros-fehér-zöld kendőket a fára? Nagy bácsi visszahökkent és dühösen nézett a feleségére. — Ilyet aztán ne mondjanak — szólt kardosán Margit néni. soha az életben nem hordtam se piros, se zöld kendőt. Közben mindnyájan kimentek megnézni, mert bizony eddig nem is igen nézték meg a kendőket. — No lányom, te jobban látsz, milyenek azok a kendők ? — Kék, barna, meg fehér, édesapám — válaszolta a megijedt Erzsi. — Azért mert én is úgy látom — szólt az öreg — No csak ne sokat filozofáljanak, hanem egy-kettőre, döntsék le a fát és vegyék le a kendőket — Már miért döntenénk le, hiszen maguk is lathatiák . . — Fölösleges a vita — vágott közbe a csendőr mi nem vitatkozni jöttünk magukkal. Egy-kettő, ledönteni! 12