A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-05 / 14. szám

A forrongó Afrika Röpke visszapillantás Úgyszólván emberfeletti munkára vállalkoznék az a történész, aki csak megközelítően is érzékeltetni próbálná Afrika népeinek gyötrelmekkel és megaláztatásokkal teli múltját, mély egy évszázaddal azelőtt oly szívbe markoló költemény megírására késztette a nagy Heinrich Heinét. Afrika népeinek tragédiája már a,XV. század végén kezdődött, mikoris a portugálok behatoltak e világrészbe. Utánuk jöttek a különféle hódítók sisere-hadai: a spanyolok, hollandok, az angolok, a franciák, németek, az olaszok meg a belgák .,. A gyarmatosítók évszázadokon át rabszolga-kereskedelmet űztek. Jól megtermett. izmos afrikaiakat szállítottak Észak-és Dél-Amerikába, ahol az ültetvényeken a legenibertelenebb kizsákmányolás várta a fekete prédát. Később a gyarmatosítók felfedezték, hogy Afrika a gazdagodás egyéb lehetőségeit is nyújtja. Természeti kincsei; érce, fája, növényi termékei ellenállhatatlanul vonzották a gyarmatosító hatalmakat, melyek az 1885-i berlini értekezleten felosztották egymás közt Afrikát. Az afrikai dolgozók elégedetlensége nemegyszer robbant ki, de mindez ösztönös volt. Csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, majd pedig a második világháború után, amely a haladó erök széles fronton való kibontakozását eredményezte, öltött Afrika népeinek szabadságharca, tudatosabb, szervezettebb formákat. 1936-ban Egyiptom már viszonylagos függetlenséget harcolt ki. 1912-ben Abeszszínia nyerte el önállóságát, 1952-ben Líbia érte el függetlenségét. 1956-ban Egyiptom s vele együtt Szudán politikailag felszámolta az imperializmus maradványait, majd Marokkó, Tunisz, Ghana, tavaly pedig a Guineai Köztársaság küzdötte ki a nemzeti önállóságot. Külön figyelmet érdemel a Délafrikai Unió, amely ugyancsak független államként szerepel, de ezt semmiképpen sem támasztja alá a valóság. A Délafrikai Unió négerei ugyanis még sérelmesebb faji megkülönböztetésben részesülnek, mint a gyarmatok néger lakossága. 1960-ban Nigéria, Togo, Kamerun és Szomáliföld szabadul fel az ENSZ gyárnsági tanácsának gondnoksága alól, s nyeri el nemzeti Önállóságát. Ily módon további 40 millió emberrel gyarapszik a függetlenné vált afrikai országok lakossága. . A gyarmatosítási rendszer recseg-ropog minden ízében. Tökéletes kimúlását siettetik a folyamatban levő nemzeti felszabadító harcok és.mozgalmak. A legutóbbi fejlemények Mindenekelőtt az algériái háborúra kéli utalnunk, melynek gyors befejezése tekintetében de Gaulle tábornok illúziókat ébresztett a jóhiszemű francia kispolgárság széles tömegeiben. Ígéretét azonban nem váltotta be Nem mutatkozott hajlandónak elismerni Algéria nenreti önállóságát, melynek népe már évek hosszú sora óta dacol a jól felfegyverzett francia gyarmatosító hadsereggel, s nemzeti függetlenségét nem bocsátja áruba. 1958. szeptember 19-én megalakult Algéria ideiglenes kormánya, s most már ez irányítja a nemzeti felszabadító harcot. Januárban Afrika további pontján éleződött ki a helyzet. Megmozdult Belga Kongó, melyre a belga gyarmatosítók dicsekvően hivatkoztak, amikor az úgynevezett paternalizmus életerejét próbálták bizonyítani'. A „tudatlan" afrikai népet — mondották — amolyan atyai szellemű „megneveléssél" kell éretté tenni a demokrácia gyakorlatára. Nevelési módszereikből persze nem felejtették ki a koncentrációs táborokat sem Hivatalos jelentések szerint 1956-ban több mint 209 ezer embert tartottak bennük fogva radikális politikai nézeteik miatt... S azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 19p8 végéig Belga Kongóban törvényesen alkalmazták a megkorbácsolást. 1957 decemberében történt meg először, hogy Kongó legnagyobb három városában bennszülöttek is részt vehettek a városi képviselőtestületek megválasztásában. Nagy volt a gyarmatosítók meglepetése, mikor értésültek az Alsökongői Szövetség képviseleti jelöltjeinek győzelméről. Ez a szervezet ugyanis programjában az afrikai nép számára teljes demokratikus szabadságot, általános választójogot és belső önkormányzatot követel. A januárban elmérgesedett politikái helyzet Belga Kongó fővárosában, Leopöldville-ben csúcsosodott ki, ahol a nép -és a gyarmatosító fegyveres erők közt súlyos összeütközésekre került sör, melynek következményeképpen 150 afrikai vesztette életét. A nyugtalanság csakhamar átterjedt Belga Kongó többi nagyobb városaira; közvetlen oka az volt, hogy a hatóságok letartóztatták az akkrai decemheri értekezletről visszatért három afrikai delegátust és betiltották azokat a nyilvános népgyüléseket, melyeken a nemzeti-felszabadító mozgalom e hivatott szószólóinak kellett volna beszámolniuk az akkarai értekezlet eredményeiről. Természetesen a leopoldville-i események háttere mélyebb. Eltekintve a kongói bennszülöttek jogfosztottságától, fontos szerepet játszik a nép elszomorítóan alacsony életszínvonala és a nagy méreteket öltő munkanélküliség. A „L'Union miniére du Haut Katanga" nevű bányatröszt a legutóbbi 6 év alatt 22 milliárd belga frank tiszta hasznot harácsolt össze. A lakosság 97 százaléka írástudatlan. 31 ezer gyarmati közigazgatási tisztviselő jövedelme akkora, mint 1 millió 200 ezer bennszülötté. Miközben tovább folyik a „gyanús bennszülött nacionalisták" üldözése, a belga kormány reformok ígéretével igyekszik nyugtatni Belga Kongó felháborodott népét. Belső önkormányzati kormányzatot helyez kilátásba, s általános, Kongó egész területére kiterjedő választások megtartását ígéri. A függetlenségről csak igen bizonytalanul nyilatkozik, de már ez a tény is amellett szól, hogy a gyarmatosítók nem mernek nyíltan szembehelyezkedni a népi követelésekkel, s számolnak az egyre tudatosabban, szérvezetebben kialakuló ellenállással. A kongói nemzeti felszabadító mozgalom sikeres folytatását elősegíti, hogy a proletariátus — főleg a bánya-, és a feldolgozó ipar munkássága — számszerűen figyelemre méltó. Ezzel szemben viszonylag gyenge az úgynevezett nemzeti burzsoázia. így !

hát a proletariátus már elejétől kezdve a nemzeti felszabadító mozgalom vezető erejévé válhat. A Belga Kongó-i helyzet értékelésénél nem hagyható figyelmen kívül az USA, amely az utóbbi időkben évente mintegy 80 milliárd dollárt ruház be Kongó természeti kincseinek kiaknázásába. Az amerikai monopóliumok igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a kongói „stratégiai" nyersanyagoknak, s e tekintetben Belga Kongó jelentős pozíciót tölt be. Az ólombányászatban a tőkés világ termelésének negyedik helyén áll, az ipari célokat szolgáló gyémánt majdnem 90 százalékát ugyancsak Kongó adja; a kobalt négyötöde szintén onnan ered. De mindennél fontosabbak az USA-ra nézve Kongó uránbányái. Az USA-nak nincs kifogása a belga kormány reformokat ígérő politikája ellen, sőt egyelőre támogatja azt Nyilván abban reménykedik, hogy ez a taktika letompítja a nemzeti felszabadító harc élét. Belga Kongó népének nagyarányú megmozdulása kihatott a közeli Ruanda-Ururidi területére is, és buzdítóan hat az ottani lakosságra, amely lassan bekapcsolódik a feudalizmus felszámolását követelő mozgalomba. A kongói nép forrongása nagy hatással van a fejlődésben elmaradt Angolára, melyet a portugál gyarmatosítók szipolyoznak ki, valamint Mozambik népére, amely ugyancsak keservesen sínyli meg a gyarmati kiszolgáltatottságot. Az elmúlt hetekben súlyos fegyveres összeütközésekre került sor a Rhodesia-Nyaszaföldi föderációban, ahol a néger lakosság heves tiltakozó tüntetései utan a gyarmati katonaság a tömegbe lőtt. Számos letartóztatás ellenére továbbra is tart a nyugtalanság, melynek góca Fort Hülben van. Az úgynevezett Középafrikai Föderációban, amely Dél- és Észák-Rhodésiát, valamint Nyaszaföldet foglalja magában, már 1953 óta folyik az afrikai nép harca az európai gyarmatosítók ellen. Az afrikai népi konferencia célkitűzései Az elmúlt esztendőben Akkrában két jelentős esemény zajlott le. Április 15—22-e közt összejöttek Afrika független nemzeteinek képviselői, hogy tanácskozzanak az afrikai népek életét érintő kérdések közös megoldásáról. A konferencia tagjai valamennyi nemzetközi jelentőségű, alapvető kérdésben egységes álláspontra jutottak. Elítélték az atomfegyverek használatát, tiltakoztak az ellen, hogy Afrika földjén atomfegyverekkel folytassanak kísérleteket; egy emberként álltak ki a békés együttélés elvének védelmében; közösen foglaltak állást az antiimperialista harc kérdéseiben. A független afrikai országok áprilisi értekezleté buzdítóan hatott az elnyomott afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmára, és lehetőséget nyújtott egy még szélesebb alapokon nyugvó afrikai népi konferencia előkészítésére, amely 1958. december 8. és 13. között zajlott le. Ezen már 29 afrikai ország különféle nemzeti felszabadító mozgalmainak mintegy 300 képviselője volt jelen. Részt-vett rajta 20 megfigyelő is, valamint Észak- és Közép-Amerika hatvan főnyi testvéri küldött-csoportja. A tanácskozások felöleték az imperializmusnák Afrikát érintő összes súlyos problémáit, behatóan foglalkoztak a gyarmatosítók politikájának szörnyű kihatásaival, a faji megkülönböztetés és a mesterségesen létesített határok kérdésével, a törzs-rendszerből folyó nehézségekkel, az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak összehangolásával, és a még elnyomott országok felszabadításának lehetőségeivel. Végül a részvevők megegyeztek, hogy a nemzeti felszabadító harc minden formáját egységesen támogatják. Éleshangú határozatokat hoztak a szegregáció (faji megkülönböztetés) ellen is. Nem kis erőt merítenek Afrika népei a szocialista béketábor fejlődéséből, amely nagymértékben segíti a gazdaságilag gyenge és függetlenségük teljes kivívásáért'küzdő nemzeteket. - Szirtr