A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-22 / 8. szám

• így képzelem el a paradicsomot: Teraszok a tenger felett. Meleg este, langyos szellő, a levegőben Illatok. Valahol lent hullámok nyaldossák a sziklákat, és a hold hosszú ezüst sávot húz a tükörsima vízen. A szemben levő sziklán Monaco fényei törik meg az éj sötétjét. . • ' • Az éjjel Monte Carlőé, a nappal Monacőé. (Monte Carlo három városrészének egyike.) A tulajdonképpeni Monaco — egy hatalmas szikla, melyet három oldalról a tenger övez. Lejtőin pálmák, kaktuszok pompáznak; tetején tiszta, fehér házak, melyekben vendéglök, hivatalok, esetleg múzeumok vannak. A sziklatömb •közepén épült a vár, mór stilü udvarával, tükörtermeivel. A trónterem pompás csillára valódi cseh kristályból készült. A várnak számos különböző színű szobája van: .ha a herceg rózsás kedvvel ébred — hogy jókedve tovább tartson — egyenesen a rózsaszínű szobába megy; ha mérgesen, akkor inkább a piros vagy lila III. Rainer herceg feleségével, Grácia Patríciával Minden fehér itt: az örök a vár előtt, a reidőrök s az Idegenvezetők is. A látogatók közül legtöbb áz amerikai és a kelet-német. Az Idegenvezető franciául beszél, csak néha ejt ki egy-egy angol mondatot. A stuttgarti németeknek ez úgy látszik nemigen tetszett, mert fennhangon méltatlankodni kezdtek, s végül egyikük a trónteremben erélyesen felszólalt és német nyelvű magyarázatot követelt. Vezetőnk azonban udvariasan kijelentette: „Sajnos, kérésüket nem teljesíthetem, mivel csupán két szót tudok németül." • És igy képzelem el a poklot: Játékterem Monte Carlóban. A falakon rokokó festmények szecessziós elrendezésben, frakkos személyzet, a parketten eldobált cigarettavégek, papírok. Lárma, akár a börzén. Minden sarokban rulett, középen a legnagyobb. Öt játékos közül négy nő. A négy közül három öreg, és a negyedik sem a legfiatalabb. Mindnyájan egyforma csúnyák. Szemük üveges, akár a múzeumokban látható kitömött madaraké; tekintetük üres, érdek nélküli. De csak az első pillantásra. Ragadozók karmaira emlékeztető, hajlott ujjaik remegnek az izgalomtól. Az életben már rég eljátszották kisded játékukat. Már csak ez a játék maradt számukra. Halálosan komoly. Komolyabb, mint az életük. O A Kaszinóban életre megy a játék. A legkisebb tét — hivatalosan — kétszáz frank, de valójában ezren felül kezdődik. Alighogy megkezdődött a játék, a krupié már jelenti is, hogy „rien", az a bank (kétszázezertől egy millióig terjedő összegben) elérte a felső határt, további téteket nem fogadunk. Utána idegtépő, feszült pillanatok. A csendet csak a rulettgolyó egyhangú pörgése töri meg . . . majd egy halk kattanás, és a golyó hirtelen belepottyan a korongon lévő gödröcskébe. A játékvezető gereblyéje besepri a tőkét jelentő színes korongokat. Monacó abból él, amit itt a bankokból kivesznek és a „bankban" hagynak. Éjfél után egykor bejelentik: „A la derniere — utoljára." Ez azonban még korántsem jelenti a játék végét. Csak a nagyteremben — ahová a turisták is bejuthatnak — alszik ki a fény. A bennfentesek számára a játék a különteremben folytatódig; ide a turistáknak már tilos a bemejiet... Reggelfelé az előcsarnok kerevetén fáradt, összetört férfiak üldögélnek, réveteg tekintette] Monacói karabélyos teljes fegyverzetben Monte Carlo madártávlatból a semmibe bámulva. Nőket is láthatunk itt,, akiknek festett arcán barázdákat vájnak a könnypatakok. És láthatsz elegáns fiatalembert is, aki megjátszott cinizmussal vígan jelenti a portásnak, hogy minden pénzét elveszítette, és — a vesztes játékosok jogán — díjtalan hazautazásra tart igényt. ül A Kaszinó a gazdagok birodalma. De harminc lépéssel távolabb, a Café. de Paris-ban a „nép" számára is vannak játéktermek. Itt húsz frank a legalacsonyabb tét és húszezer a felső határ. A helyiségekben köröskörül mindenütt rulettautomaták. Az egyik teremben lehet vagy ötven darab belőlük, és mind állandóan üzemben van. Olyan itt a lárma, akárcsak egy telefonközpontban vagy egy hatalmas gépírőteremben. Egy játékost figyelek. Sorba járja a rulettautomatákat, bedobja a húszfrankost, megnyom egy gombot, megvárja az eredményt, kiveszi a nyereményt, megismétli a tétet; s mindezt szemrebbenés nélkül teszi. így vándorol automatától automatáig; gépiesen tesz, gépiesen veszít, gépiesen nyer — úgy mozog, akárcsak egy gép . . . Automata az automaták között. szobát választja; van Itt ezenkívül kék, zöld, sárga színű szoba is — egyszóval minden hangulathoz a legmegfelelőbb. A trónteremben, közvetlenül a trón felett Nagy Sándor képe függ. A kép a hatalmas uralkodónak — a másvilág emberi lelkekkel való folyamatos ellátása terén szerzett érdemeiért — az égiek rendjébe történő előléptetését ábrázolja. Habár a monacói uralkodók emberemlékezet óta csupán egy tenyérnyi területet kormányoztak: álmaik — amint látjuk — igen merészek voltak. ® A Café de Paris-ban ropják a táncot. Az üvegtető széthúzva, s a parketten két pár mozog. Az egyikben gyönyörű, karcsú leány táncol; egyenes akár a nyir, fehér hosszúnadrágban, fehér blúzban (melltartó nélkül) — maga a megtestesült szépség. Tangót táncol, és vidáman szórakozik. Hirtelen a tangó félbeszakad, a zene rock and roll-ba csap át. A pár villámgyorsan szétválik egymástól, majd a két test hevesen egymásba ütközik; a vad ritmus megremegteti minden tagjukat; s ha most nézed őket: arcuk merev — oda minden szépségük —, szemük üveges, kifejezéstelen. Minél jobban remeg testük. s minél vadabb a mozdulatok ritmusa, annál gyorsabban tűnik az élet az arcról, szemekből, szájról. • Szinte hihetetlen, hogy ugyanaz a kislánj táncol előttünk, akit az Imént úgy megcsodáltunk. Kisétáltam a Kaszinó alatti teraszra. A tenger tükrén megcsillan a holdfény, s a viz feletti korlát mentén szerelmesek csókolóznak. A tenger éjjeli szépségében velem együtt csupán a kö-Berlioz gyönyörködik. Az emléktáblán próbálom kibetűzni a felírást: „A zene géniuszának — hálás csodálói." De a csodálók valahogy most nem érnek rá. Berlioz egyedül van. A távolbői ide hallik a rock and roll fültépő ritmusa, és csak egy fekete macska vakarja hátét a szobor talapzatának élén.