A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-15 / 7. szám

A HÓEMBER Í/iRCA^WH Találós kérdés : Mikor volt égy év két hét és mikor volt három hét? •(uoq-UL so usq-a) Könnyebb utolérni a háziig embert, mint a sánta kutyát EGY ÖREG EMBER szalmakalapot vitt a városba a vásárra. Az út hosszú volt, az öreg elfáradt, ledőlt a fa alá és elszunyókált. A fán népes majomcsalád lakott. A majamfiókák kíváncsiak voltak, mit visz az ember. Mikor észrevet­ték, hogy olyasmi, mint ami a fején van, szétkapkodták, nyomban a'fe­jűkbe csapták és usgyl fel a fára. Ott úgy nevetgéltek, zajongtak, hogy az öreget is leiébresztették. Mikor az öreg észrevette, hogy sok-sok napi munkájának gyümölcse elveszett, Igen elkeseredett. Keres­gélte, kutatta, de se a kalap, se egy árva lélek sehol. A majmok észrevették, hogy az öreg keresi a kalapokat, olyan ék­telen hahotét csaptak, hogy majd lepotyogtak a fáról. — Mit vihogtok? — bosszanko­dott az öreg, és ahogy feltekintett, meglátta, hogy a rikácsoló majmok tulajdonították el a kalapokat. — Azonnal adjátok vissza — kiáltozta az öreg és öklével fenye­gette a majmokat. De a majmok­nak eszébe se jutott visszaadni a kalapokat, ököllel fenyegették az öreget és kacagva ugrándoztak. Az öreg ember még dühösebb lett és még jobban kiáltozott. — TI csúf majmok, ha nyomban vissza nem adjátok a kalapot, ösz­szefogdoslak benneteket és ketrecbe zárlak. De a majmok is ordítozni kezd­tek. Az öreg megpróbált felmászni a fára, de törzse túlságosan magas és sima volt. Levette a kalapját és törölgette izzadt homlokát. Erre a majmok is levették kalapjukat éd homlokukat törölgették. Ekkor jött rá az öreg, hogy a majmok őt utánozzák. Jó ötlete tá­madt: földhöz csapta a kalapját. Abban a pillanatban minden kalap a földre hullott. Az öreg összeszed­te, jót kacagott és folytatta útját a városba. A majmok bután bámul­tak utána. Sz. B, fordítása JÁRT VELÜNK a negyedik osz­tályba egy sündlsznőhajú, szeplős fiú. Füllentő Demeternek hívtuk. A rendes nevét mér el is felejtettem, azt pedig tl is sejtitek miért ragadt rá a Füllentő név. Bizony a ml De­meterünk igen gyakran elfelejtett igazat mondani, s mivel eléggé ke­vés rekedt benne a szorgalomból, a hiányt lődltással akarta pótolni. Ha nem Irta meg a házi feladatét, vagy nem tudta a leckét, olyanokat füllentett, hogy az osztálynak égnek élit a hajaszála. Egyszer tüzet ol-A zsugori paraszt (Lett mese) Élt egyszer egy paraszt. Olyan zsugori volt, hogy azt ki se lehet mondani. Szinte minden kalászt megszámlált, aratás után az ő föld­jén a madarak és a baromfi egy szem magot se talált, az emberről nem is beszélve. Egyik este mikor a magtáron meg a pajtán a becsukott lakatokat el­lenőrizte, az istállóból hangok ütöt­ték meg a fülét. Odalapult az ajtó­hoz és hallgatózott. A tehenek be­szélgettek : — A télen nem éhezünk meg. Nézd csak mennyi szem maradt a szalmában — szólt az egyik. — Bizony jól élünk, úgy gondo­lom tlz zsáknyi is maradt a szalmá­ban — felelt a másik. Mikor ezt meghallotta a gazda, felverte a szolgákat, bottal jól el­náspángolta őket és megparancsolta, mégegyszer csépeljék ki a szalmát. Mikor a szolgák kicsépelték és kitisztították a szemet, éppen tíz zsákkal volt. Megörült a fukar pa­raszt. — Hát ez jól sikerült! Mennyi drága szem elpocsékolódott volna! Az állatok egész télen üres szal­mát ettek. Tavaszra el is pusztultak mind. így jár minden zsugori em­ber, aki túlságosan a fogához veri a krajcárt: filléreket megtakarít és százasokat veszt H. S. fordítása Egy indián kislány a folyóparton célba lövöldözött nyilával. Egyszer csak a bokrok közül előtoppant egy hatalmas... Hogy mi volt, azt már fejtsétek meg ti. Ha jól tudjátok a hármas szorzótáblát és összekötitek háromtól felfelé a szá­mokat, megkapjátok, mit l átott az indián kislány, aki a csodál­kozástól lőni is elfelejtett Gyönyörű téli reggel volt, szépen hullott a hó és a hóember békésen szundikált. De a tapsifüles nyuszi éhesen kóborolt. Mindent hó takart, nehezen talált harapnivalót. Ahogy így csatangol, megpillantja a hóember hatalmas sárgarépaorrát. Összefutott a nyál a szájában és még jobban kínozta az éhség. Nem sokáig habozott, odalopakodott az alvó hóemberhez, fel­ugrott és ... a többit már ti is kitaláljátok a képről. tott a szomszédban, máskor orvos­ságért járt a gyógyszertárban kis­hugának, és ki győzné felsorolni. Még most ls jól emlékszem, egy verőfényes öszi délutánon kint tor­násztunk az udvaron, mikor jó későn lihegve beért Demeter. Odafutott a tanítóhoz és egyszusszra kivágta: — Tanító bácsi kérem, azért kés­tem el, mert egy nagy hamis kutya üldözött, nem bírtam előle elfutni, hát bebújtam egy kapu alá. Kitört a nevetés. Demeter azon­ban nem vesztette el lélekjelenlé­tét: — Tessék megnézni, még talán most is ott van a kutya az utcán. Hahotázva rohantunk a kapuhoz és egyszerre ajkunkra fagyott a ne­vetés, mert tényleg ott ült az utcán egy feketeszörű öreg puli. De ahogy észrevett minket, felugrott és sántán, bicegve igyekezett odébbáll­ni. Le-leült és ijedten visszalesett. Demeter diadalmasan kiáltott: — Az volt! De akkor már újra kacagott az osztály, hiszen hogy üldözhetné az embert egy félénk, nyomorék, sán­ta puli. Demeter lesütötte a szemét, mikor az öreg tanító jóságos hangon meg­feddte: — Jól jegyezd meg Demeter fiam: könnyebb a hazug embert utőlérnl, mint azt a sánta, bice kutyát Demeterből azóta dolgos, becsüle­tes ember lett és tanítónknak ezt a találó mondását azóta sem felej­tettem el és az országot járva sok­felé hallottam. Nem hiszem, hogy tőlünk jutott el a világba ez a köz­mondás, talán egy réges-régi Fül­lentő Demeter keltette életre. Aki kíváncsi rá, járjon utána. SZŰCS BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents