A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-15 / 7. szám

Ez a történet csak akkor kedves, ha annak a szavaival mondom el, akitől hallottam. Adom, ahogy kaptam, se hozzá nem teszek, se el nem veszek belőle. * * * ak .— Ha én most azt kérdezném tőled i— kezdte a barátom —, hogy öt póknak hány lába van, te azt gondolnád, hogy valami figurását kérdeztem. Olyasmit, mint az a találós mese, hogy „ipadnak, napadnak, három papnak, hat kappannak hány körme van ?" Pedig az én kérdésem halálosan komoly kérdés. Hiszen mindjárt meglátod, hogy ezen fordul meg a tekintélyem. Aki ebben segítségemre nincs, az maga is részes a tekintélylejáratás bűnében, ameiy oly szomorú ismérve destruktív korunknak. Tegnap délben ugyanis az történt, hogy amint savanyú ábrázatomat odatartottam a kislányom elé, nem az életet megédesítő gyermeki csók talál homlokomon, hanem ez az alattomos kérdés: — Apukám, hány lába van a póknak? — JAi kozód hozzá? - bújtattam tudatlansagomat ösztönösen az apai tekintély hangjába. Dicséretemre legyen mondva, a gyerek nincs hozzászokva ehhez a hanghoz, azért virágszeme egyszerre könnybe borult. Pityeregve teszi elém a számtankönyvét. — Tessék, apukám. Ebben van a kér^dés. Megnézem a könyvet. Schulz Imre művelte az elemi második osztálya számára, és Kiinda Károly dolgozta át a szerző hatrahagyott jegyzetei szerint. Szép könyv nagyon, dominókockák is vannak belerajzolva. És csakugyan benne van az a kérdés is: öt póknak hány lába van? — Ehhe, ehhe — vett erőt rajtam a köhögés -, aztán ez ieckéee van? — Dehogy, apuka — mondta a gyerek fölényes mosollyal —, ezt csak vizsgái példának adta föl a tanító néni, mert azt mondta, ez nagyon könnyű. Most mar mit mondjon ilyenkor a magamfajta emoer. aki sohase működött politikai pályán, ennélfogva nagyon ügyefogyottan hazudik? Normális apa azt mondaná: „ejnye, de nagy csacsi vagy te, kislányom, hogy még ezt se tudod", - aztán mérgesen fölkapná az újságot, és amögött törné az eszét, hogy hogy is ál) a dolog a pókok labá-val. De hát én nem lehetek normális apa, mert én pedagógusnak készültem valaha, s a pedagógia eltnrölhetetlen jegyet nyom az ember lelkébe, mint a vörös bor a fehér abroszba. — Olvassuk meg, az a legegyszerűbb —, mondtam a gyereknek egy háborús államférfi határozottságával, és ezzel billentettem fel családi szentélyünk * európai egyensúlyát. Mert persze legegyszerűbb volna meg-Divasni a pók lábát, de hát ahhoz pók is kellene, legalább egy darab. De hát hol vegyük a pókot? Istenem, hát adjon anyuka, hiszen azért gazdasszony. Nem~bánjuk mink, ha ;orka lesz is, mint egy kétfelé tört mákszem, csak pók legyen. Anyuka olyan nagy mester, hogy előbbutóbb a fiastyúkot is lehozza az égről a mi kedvünkért — könnyebb is az, mint a piacon vásárolni —, de pókot ő sem tudott adni. - Honnan a pokolból vegyek én pókot? — nézett körül kétségbeesetten. — — Svábbogár nem jó lesz? Felvilágosítottuk, hogy minket a svábbogár végtagviszonyai nem érdekelnek. Nekünk pók kell, mert az van előírva. - Talán kérhetnénk a házmesteréktől -, orientálódott a gyerek új lehetőségek felé. Vesztére tette, mert az anyja egyszerre olyan lett, mint a oaziliszkus. Még csak az kellene, hogy pókot kérjünk kölcsön. Egyszerre tele lenne vele a ház, hogy nekünk még pókunk sincs! Hát hiszen nincs is no, akárhogy cifrázzuk a dolgot. A pincétől a padlásig mindent fölhánytunk, papírkosarat kifordítottuk, kalapskatulyás polcra fölmásztunk, függönyrudakat levertük, «még a frakkomat is megmotoztuk: egy fiapök se sehol. Hanem találtam a sifonér sarkában egy ici-pici kis skatulyát. Arany a teteje, bársony a bélése, az ördög találgassa, milyen gyűrűt adtunk el belőle, mikor még volt mit eladni —, az bizonyos, hogy ezt az isten is pókistáilónak szánta. - Nézd-e - tartom oda a gyerek kisírt szeme elé —, ebben tartjuk a pókunkat, ha lesz. - Nem ér az semmit — eredt ei a könnye megint szegénykémnek. - Nem lesz minekünk pókunk ebben az életben. Soha meg nem tudhassuk, öt póknak hány lába van. De már erre magamon is erőt vett a keserűség s alighanem megkérem a jó Istent, hogy változtasson pókká, ha vissza nem tart az a meggondolás, hogy győz meg engem akkor cipővel ? - Megállj, gyermekem — vettem erőt magamon -, majd mindjárt kerítek én okos embert, aki megmondja, hogy hány lába van a póknak. Azt én is fölérem ésszel, hogy erre való a lexikon, meg is van nekem a Révai a Mons-ОЦр kötetig, de már annyi pénzem nekem nem lesz életemben, amenynyibe a pókos kötet -kerülne. Ezért szorultam az okos könyv helyett okos emberre. Nekivágtam a világnak — s még azóta nem kerültem haza. Másfél nap óta nem találtam embert, aki biztosan meg tudta volna mondani, hány lába van a póknak. Pedig kérdeztem a borbélyomtól, a trafikostól, két egyetemi tanártól, egy akadémiai levelezötagtól és a kerületi rendőr-főkapitánytól. Mind azt állította, hogy már látott pókot de egyik se olvasta meg a lábait. Most még a tanfelügyelőt fogom megkérdezni, de attól félek, barátom, sohase fogom többet látni a famíliámat. * * * Azt hiszem, szegény barátom saját tekintélye érdekében attól se riadt volna vissza, hogy meginterpelláija a kultuszminisztert, van-e tudomása róla, öt pók hány lábbal rendelkezik -, de most már nem kerül erre a sor Összeszedtem a tu- • dományomat és megmentvén a kultuszminisztert, barátomat visszasegítettem a családi tűzhelyhez. Ő már tudja, hány lába van öt póknak. Az olvasó is szeretné tudni, de neki nem árulom el. Járjon utána személyesen és nagy öröme lesz benne, ha érzi, hogy még a vizsgakérdésre is meg tudna felelni a második elemiben. SÄNDOR DÁSZLÖ (Kárpát-Ukrajna) Latorca mente, vonatablakból Hamvaszöld mezben állnak a fűzfák, föhajtva várják a kei с napot. Vén kolhozpásztor tereli a nyáját, jutva előzik jiirge kuBaszok. Gőzölögnek a friss sarjúrendek, hajnal harmatját {elissza a nap. Lányok az úton kendet lengetnek, s utánunk küldik víg mosolyukat. Szemem elé mind újabb kép tolul, mégsem feledem el a lányokat: viszem magammal, útravalóul, kendőt lengető nagy vígságukat. SIMKÖ MARGIT Lázgörbe ! J7,2 ; ... hogy bírom estig nem is tudom. ; Felhívhatom még telefonon? I Arra kérem ne késsen drága, > mint a csodára várok magára ; Ha nincs velem, üres az estém ... I (szeretném) ! 40,1 i Te vagy a szerelem, a vágy, a tűz, I te vagy a hajnal, a hóiiszta szűz, I te vagy a bölcsöm és a temetőm, ; úrnőm, szolgám, anyám, szeretöm ... • Nélküled csak botlok-esetiek. ! (szeretlek) ; 36,6 : Talán eljövök ... remélhetőleg ... Jó alakja van ennek a nőnek ittt előttünk. Holnap megveszem az új Leikát és lefényképezem ahogy a Dunán robbantják a jeget. (szerettétek)