A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-30 / 48. szám

TOLNAI GÁBOR: A mai magyar irodalomról Fel esztendővel ezelőtt, az Ulasz Kommunista Párt központi napilapjában, az Unitá-ban vezércikk jelent meg ilyen címen: — Magyarország tegnap és ma. — Amikor a szlovákiai olvasóközönséget tájékoztatom a mai magyar irodalom helyzetiről, az Unitá vezércikkének néhány gondolata merült fel emlékezetemben: „Magyarország mai példája — írja többek között az Unitá - maga is nagyszerű bizonyítéka a szocializmus erejének. 1956 tragikus magyarországi napjai szemnek és fülnek egyaránt a katasztrófa képzetét keltették. A rombolás, amit az ellenforradalom ebben az országban véghezvitt, csak szocialista országban volt ilyen rövid idő alatt felszámolható. Hasonló jellegű pusztítás — folytatódik a vezércikk — egy kapitalista országot hosszú esztendőkre megbénított volna. A népi demokratikus Magyarországon azonban alig kellett egy esztendő ahhoz, hogy 1956 októbere elsüllyedjen a múltban. Hogy a szocializmus építésének epizódjává váljék: nagy tanulsággal járó epizóddá, elsősorban a magyarok, de a világ minden kommunistája számára." Amit az olasz kommunista napilap életünk egészére vonatkozóan megfogalmazott, nagy vonásokban vonatkoztatható irodalmi életünkre is. Irodalmi életünk, a szocialista realizmus irányába haladó fejlődésünk szemszögéből nézve sem tekinthetünk ma már másként az ellenforradalomra, mint nagy tanulsággal járó, további szervező és ideológiai munkánkat egyaránt megszabó epizódra. Az ellenforradalom előkészítésében súlyos felelőség terheli íróink egy részét: elsősorban a revizionistákat és az úgynevezett „népi" írókat. A magyar írók egy részének árulása, a szocializmussal való szembehelyezkedése ellenére azonban, alig néhány hónappal az ellenforradalom fegyveres leveretése után ismét megindult Magyarországon az irodalmi élet. A párthoz mű kommunista írók, pártonkívüliekkel együtt már 1957 márciusában megindították az Élet és Irodalom című, kezdetben kéthetenként, majd hetenként megjelenő irodalmi újságot. Nem sokkal az Élet és Irodalom megindulása után újra megindult a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat is, amely rendszeresen közvetíti a haladó világirodalom alkotásait, fordításokban és az írókról írt kisebb-nagyobb tanulmányokkal. (A közeljövőben a mai csehszlovák irodalmat fogja reprezentatív alkotásain keresztül, egy teljes tízíves számban bemutatni a Nagyvilág.) 1957 első fele az újjászerveződő magyar irodalmi élet harci periódusa volt; amikor a szocializmushoz hű írók vitákban, kritikai írásokban leplezték le a kulturális élet minden területére (könyvkiadás, film, színház, stb.) behatolt ellenséges törekvéseket. A félesztendős harci periódusnak meglett az eredménye. Az eredményt semmi sem tükrözi jobban. mint az, hogy 1957 szeptemberében, midőn az ENSZ az úgynevezett „magyar ügyet" tárgyalta és az ENSZ-beli tárgyalás ellen dolgozóink tömegei tiltakoztak, a nagy jelentőségű demonstrációban részt vettek az írók is. Nemcsak a kommunisták, hanem a legkülönbözőbb irodalmi csoportok képviselői (a revizionisták és a „népi" írók is) hazafias kötelességüknek érezték, hogy írásban tiltakozzanak az Egyesült Nemzetek Szervezetének a magyar belügyekbe való jogtalan beavatkozása ellen. A politikai és a gazdasági konszolidációnak és a nyomába járó kulturális helyreállásnak az idején megérett az idő arra, hogy megindítsuk a magyar irodalom nagy havi folyóiratát. Ez a folyóirat 1957 szeptemberében Kortárs címen indult meg. Az azóta eltelt több, mint egy esztendő alatt a három irodalmi folyóirat hasábjain irodalmunk következetesen halad előre azon az úton, amelyet az ellenforradalom megpróbált felrobbantani, a szocialista irodalom útján. Le kell szögeznünk, hogy ugyanakkor, amikor az írók egy részét komoly felelősség terheli az októberi eseményekkel kapcsolatban, szocialista íróink gondolkodása éppen az ellenforradalom nyomán elmélyültebbé vált, s azoknak az íróknak jelentős része, akik nem voltak szocialisták, közelebb kerültek a szocializmushoz. Két esztendővel az ellenforradalom után, minden önáltatás nélkül állíthatjuk, hogy irodalmunk fejlődése előtt hatalmas lehetőségek nyíltak meg. Nagyobb és kiterjedtebb lehetőségek, mint a felszabadulás óta bármikor. Felszabadulásunk óriási változásokat idézett elő a magyar nép életében; tíz és egynéhány esztendő alatt megvalósultak a szocializmus alapfeltételei. És mégis nem egy tényező hiányzott, ami az irodalom fejlődéséhez nélkülözhetetlenül szükséges. A magyar író számára azonban most, egymásután bontakoztak ki a széles irodalmi fejlődés korábban hiányzó feltételei. Utalás formájában sem törekedve teljességre: a kulturális politikában is felismertük és kijavítottuk a hibákat. A szűkkeblű irodalompolitika helyébe a szocializmus nagy távlataibaft~"gondolkozó, szélesebb alapokra helyezkedő irodalompolitika lépett. Ezek és más egyebek mellett, hiányzott irodaimurik kiterjedő fejlődéséhez a múltban valami olyan, ami a szovjet író számára a négy esztendős polgárháború volt. Most azonban, azok a hatalmas konfliktusok, amelyeken minden alkotó ember, író, művész, de minden egyszerű ember is keresztülment az ellenforradalom idején és utána, forrása, táplálója és formálója irodalmunk fejlődésének. A múltban íróink egy része sematikusan látta az embert. Most a konfliktusok nyomán kibontakoztak előtte a szocializmus épít ésének valódi problémái, az ember a maga teljességében, ellentmondásaiban, összetett érzelemvilágában. Azt hiszem, nem véletlen, hogy ugyanakkor, midőn irodalmunk nem jelentéktelen vérveszteségeket szenvedett az írók egy részének árulása folytán, fiatal költők és írók egész sora lépett fel folyóiratainkban az elmúlt esztendőkben; fiatal költök és írók, akik közül jó néhányat az ellenforradalom élménye tett íróvá, másokban az októberi események mélyítették el a szocialista írói hivatástudatot. 1957 első felében szerkesztőségeinket még elárasztották az antirealista versek, szépprózai írások és burzsoá nézetekkel telített kritikai cikkek, tanulmányok. Az utolsó esztendőben a helyzet gyökeresen megváltozott. Ma már ismét a realista, s mind fokozottabban a szocialista realista írások dominálnak. Egymásután jelentek meg a múlt évben a közelmúlt eseményeivel foglalkozó regények mint Berkesi András Októberi vihara, Molnár Géza Hullámverése — mindkét regény az ellenforradalom világából meríti témáját. — Illés Bélának ugyancsak e témakörből táplálkozó novelláskötete látott napvilágot. És a névsort folytathatnám tovább. Elsősorban Sándor Kálmán és Goda Gábor írásait kellene megemlítenem, valamint Erdős Lászlót, akitől már két mai tárgyú regény is megjelent. És beszélnem kellene a fiatalokról, költőkről és prózaírókról, az új ígéretekről, akikben az 1956 őszén lezajlott ellenforradalom mélyítette el az emberi és szocialista írói felelősséget. Ők azonban még csak Ígéretek, de reméljük, hogy minél többen vannak köztük, akik befejezett jelentős írói alkotást fognak létrehozni. Utalnom kell arra is, hogy bekövetkezett a fordulat azon a területen is, ahol legtovább volt szerepe a burzsoá szemléletnek, a seínházainkban. A közelmúltban mutatta be a budapesti Néphadsereg Színháza Mesterházi Lajosnak — aki már egy sor mai témájú novellát is írt az ellenforradalom után — Pesti emberek című, életünk elevenébe vágó tematikájú drámáját. Előkészületben van Illés Bélának az 1919-es Tanácsköztársaság életéből merítő drámájának bemutatója. És befejezése előtt áll Darvas Józsefnek mai témájú drámája, amelyet a Nemzeti Színház fog bemutatni. A kép, amelyet a mai magyar irodalomról rajzoltunk, csak vázlatos vonásokat adhatott. Azonban éppen a vázlatosság folytán olyan látszat támadhat, mintha irodalmi életünknek nem lennének nehézségei, súlyos problémái. Problémáink, nehézségeink az eredmények és a sikerek ellenére bőven vannak. Nehézségeket, problémákat támaszt elsősorban a „népi" írók harmadik-utas ideológiája. A „népi" írók harmadik-utas ideológiájának bázisa van az irodalmon kívül, a magyar értelmiség köreiben is. Hasonlóan nehézséget jelent a revizionistáknak még ma is ható ideológiája, annál inkább, mivel ezt az ideológiát nemzetközi viszonylatban is jól ismert egyéniség életműve támasztja alá, mint a Lukács Györgyé. A „népi" írók hatása ugyanúgy, mint a revizionista ideológia azonban időről időre háttérbe szorul. A háttérbeszorulás legfőbb előmozdítója, hogy kulturális életünkben élénk vitaszellem bontakozik ki. Pártunk központi vezetősége mellett dolgozó elméleti munkaközösség ez év júliusában dokumentumot bocsátott ki, a „népi" írók harmadik-utq^, nacionalista ideológiájáról. A dokumentum nyomán széleskörű vita bontakozott ki folyóiratainkban ugyanúgy, mint napilapjainkban. A revizionizmusról külön dokumentum nem látott napvilágot. Azonban az antimarxista, revizionista nézetek ellen is folyik a vita. A jó légkörű, elvi alapon folyó viták szinte hónapról hónapra megmutatják hatásukat a kulturális élet minden területén ugyanügy, mint az irodalomban: fokozatosan tisztítva a légkört a szocialista irodalom fejlődése számárai Ogy vílem, most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, midőn a jriépi" írók legjobbjai ugyanúgy, mint a revizionisták egy része is, nemcsak tudatára ébredtek felelősségüknek, hanem ezt a felelősséget már írói alkotásaikban is ki tudják fejezni. Többen vannak köztük olyaaok, akik elerkeztek ennek a felelősségiek írói alkotásban való megfogalmazásához. Megvan a reményünk arra. hogy äz öregebb és fiatalabb kommunista írók nellett, az elkövetkező időben „a népi" írók legjobbjai — akik a Horthy-fasizmus idején nem egy kiemelkedő alko:ást hoztak létre — ismét elérkeznek a lép iránti felelősség tudatához jelentős rikotásokkal, és a revizionizmus útjára Lévedtek közül is többen lesznek, akik ,'isszatalálnak a marxizmus-leninizmus ítjára.