A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-10 / 32. szám

wmsaisimn• WW yl/losogafás helyell Eltűnődtem az utcán tegnap is, nem nézett szemem a lábam elé, a kirakatok tarka díszeit észre sem vettem: a csatornalé, az esővíz a nyakamba csurgott, — ám szívem téged ringatott, hordott. Messze vagy, úgy hittem, és most tudom, Xe voltál tegnap a forró jóság, hogy nem fáztam a szélverte úton, s hogy nem fájt az egyedülvalóság, jroort hozzám bújt a csendes gondolat: — és lám igaz volt, megjött a vonat. Míg odavoltál, bizony, összegyűlt a mosatlan s a leves is kihűlt. •m Kopogtatás utazás után Lám, csak megjöttem, esővel, széllel: nyargaltunk ezer felhóparipán, nógattam, és fürge sietéssel repült a gép, mert mindkét oldalán szójogadó, kezes motor űzte az időt, hogy hamarább itt legyek, hol nélkülem tálán a csend ülte meg a szobát, hogy nem voltam veled — Fürge sietéssel repült a gép mégis gyorsabb volt az a gondolat, melyet mint szívem előhírnökét küldtem, hogy bejelentsem magamat; — a szívesen várt vendégnek öröm, ha várják — és ha vártál, köszönöm. Utánam jött a tavasz Látom, már a verebek sem sírnak — mert tavasz van Kassán és mindenütt. A Hernádban sovány pontyok ívnak, kövér ikrát hord anyás halbegyük. Kétkedve nézem a fák tövénél a'fűcsomók libazöld szép fejét, ám hiába kétség, homokdombon látom a gyermekek víg seregét. Bízó reményünk hasznos tavaszán, fészket ringat a szil, akác, platán: s nézem az élet, hogy hancúrozik. Magamhoz Teázol lám, vagy kávét iszol talán: az ásványvíz szénsavas gyöngye forr. Elrejt egy sarok, ölel a magány, nap heve nem tűz, elkerül a por. Cséplőgép zúg. Hol? - Itt a csend morog, mint láncolt eb az asztalok között, kanál koccan, festett száj sustorog, s fölrántják a tépett szemöldököt. Nyár van: hőmérők higanyszálait veri á nap a harminc fok fölé, magas asztagok kúpos dombjait, ki látja innen, hol árnyék mögé húzódunk mi, lármás városlakók, dicsérni a csendes asztagrakót. Rossz időben Kövek, vizek, fák között vagyok: — kérem az időt, hogy szeressen, hívom a szelet. — Az ég borús Decin fölött és énfölöttem; nagyon várom a jő időt. — Szeretném ha most szerelmesen magához ölelne a nap, magához ölelné a fákat, a vizeket — a ködöt nem —, hogy kivirágozna itt a földön minden, ami elbújt, didereg p fi.-„ca komisz nyár idején. Tágítsuk szíveinket A közösség gondján innen, kis világ bizony, mi közvetlen minket összeköt. A tárgyak gondja, gondod: cserép virág, fazekak árnyéka a tűzhely fölött — de hidd el, ezen túl erős kötelék az élet szerelme —, s hogy végképp vagyunk, becsüljük, hogy másban mennyi az érték, és zárt ajtók mögé nem csukjuk magunk. Látjuk, hogy a világ esett oldalán a mi gondunktól ezerte több a gond, tágítjuk szívünk azok jelé, talán, akik fölött ma még sötét éj borong. Szeress engem! Egy kicsiny kör közepén ne legyek csók pont, ennél több legyek én. 704.