A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-03 / 31. szám

a Közép-Keleten A vihar érdeklődésének középpontjában a nemrég lezajlott iraki események, valamint a nyugati imperialisták libanoni és jordániai agressziója került. Irakban a hadsereg nemzeti érzelmű tisztjei Abdul Karim el Kszim tábornok vezetésével még július közepén megdöntötték II. Fejszál király gyűlölt feudális uralmát és kikiál­tották a köztársaságot. Ezzel újabb halá­los csapás érte az amerikai és angol naftamonopóliumok közép-keleti pozícióit. • Az iraki monarchia felszámolásával nemcsak a hírhedt Bagdadi Paktum veszti el jelentőségét, nemcsak egy az imperia­listák által oly fontosnak tartott straté­giai pozíció omlik össze, de lényegesen meggyöngül a kőolajtelepek nyugati krő­zusainak befolyása is. Az Iraki Köztársaság kikiáltását öröm­mel üdvözlik a világ összes demokratikus erői, melyek fenntartás nélkül támogatják a nemzetek önrendelkezési jogát, az an­tiimperialista mozgalomban pedig a béke megszilárdításának egyik fontos eszközét látják. Az Iraki Köztársaságot már eddig is számos állam ismerte el, közöttük a Szovjetunió, valamint köztársaságunk is. A 600 milliós Kínai Népköztársaság legmesszebbmenő támogatásáról biztosí­totta. Irak, Libanon és a többi arab nép nemzeti függetlenségéért folytatott küz­delmét; India megértő magatartást tanú­sít, az Egyesült Arab Köztársaság iránt, melynek kisugárzását az imperialisták rendkívül veszedelmesnek tartják adeni, kuvaiti és más nafta-érdekeltségeik jö­vője szompontjából. Aggodalmukat mi sem tükrözi jobban, mint a naftamonopóliumok részvény-ár­folyamainak „ideges" hullámzása, főleg pedig a nyugati nagyhatalmak gyakori katonai tanácskozásai és a Libanon, vala­mint a Jordánia ellen elkövetett gyaláza­tos agresszió, melynek következményeit alig lehet felbecsülni. A nyugati hatalmak intervenciójukat „belső agresszióval" indokolják s arra hivatkoznak, hogy Shamun libanoni elnök sürgős segélykérése jogossá teszi az Eisenhower-doktrina alkalmazását. Sha­mun diktátor példáját követve, Jordánia királya, Husszein is segítséget kért az ország hazafias érzelmű tömegei ellen, melyek szívvel-lélekkel az arab nemzeti felszabadító mozgalom oldalán állanak. Husszein amerikai gazdái siettek e kérést teljesíteni. Ezt a lázas segítséget azonban elsősorban az iraki események fejlődése magyarázza s az a hiú remény, hogy az amerikai-angol agresszió még visszafor­díthatja a történelmi fejlődés kerekét. A Szovjetunió kormánya a nyilatkozatá­ban kíméletlenül lerántotta a leplet a nyugati nagyhatalmak, elsősorban az USA libanoni üzelmeiről, rámutatott arra, hogy az USA kormánya durván megsér­tette az ENSZ alapokmányát. A Szovjet­unió kormánya nyomatékosan követeli a Libanonba behatolt amerikai haderők azonnali visszavonását, az arab országok belügyeibe való beavatkozás megszünte­tését s egyúttal megállapítja, hogy nem lehet közömbös a határai közelében leját­szódó békét veszélyeztető események iránt. Köztársaságunk kormánya ugyancsak nyilatkozatban követeli ai EJNSZ alapok­mányának tiszteletben tartását, a Liba­nonban partraszállt amerikai intervenciós erők azonnali visszavonását. A lehető leg­élsebben elítéli a libanoni agressziót s követeli mindazon intézkedések fogana­tosítását, melyek a Közel- és Közép-Keiet békéjének megújítására szüksége­sek. - Szirt­bert befogadó kápolnát vágtak ki, mint amilyen Aknaszlatinán és a galíciai Wie­liczkán is található. Persze a fejtés és szállítás nagyon kezdetleges módon tör­tént. A bányászok a kitermelt kősót saját bőrzsákjaikban hozták felszínre. A kősó fejtése oldaltárnák vájásával egyre nagyobb lendületet vett, egészen 1752-ig. Ebben az esztendőben, a február 20-ról 21-re virradó éjszaka a bányát el­öntötte a víz. Érdekes, hogy a híres sóvári csipke ke­letkezésének történetét is erre az időre teszi a helybeli hagyomány. Mesélik, hogy a bányaszerencsétlenség alkalmával tizen­hat bányász életét vesztette. Mária Teré­zia, hogy az özvegyeken segítsen, csipke­verésben jártas asszonyokat küldött Só­várra, hogy tanítsák meg az özvegyeket erre a mesterségre. Bizony, furcsa „kirá­lyi kegy", gyenge „nyugdíj" még az akko­ri időkhöz viszonyítva is .. . Így volt, vagy sem, ki tudja ma már. Annyi biztos, hogy a sóvári csipke még ma is híres, még hí­resebb talán a sóvári almánál meg a sónál is, amit ma eperjesi só néven hoznak for­galomba. A sókitermelés módja a katasztrófa után megváltozott. Mivel a bányában a fejtést abba kellett hagyni, kénytelenek voltak áttérni a sófőzésre. Salzburgi szak­embereket hívnak be, akik 1800-ban fel­építik a Ferenc és 1805-ben a ma is meg­lévő Ferdinánd főzőházat. Az ezernyolcszázas években alkalmazott termelési mód azóta sem változott. A Li­pót-aknából ma is ökörbőr-tömlókben húzzák fel a sós vizet. Igaz, 1894 óta nem a „Gäpperrel". Ez egy hatalmas fadob, amely a bolgár kertészek vízhúzó beren­dezéséhez hasonlít, csak jóval nagyobb. Négy pár ló forgatta körbe-körbe, s a rá­csavarodó drótkötél eresztette le és vonta fel a tömlőket. Ma már ezt a műveletet egy régi Ganz-motor végzi. A Lipót-aknából a kiemelt, 26,7 száza­lék sőt tartalmazó víz facsövön keresztül jut el a tartályokba. Egy hatalmas pajtá­ban nyolc ilyen tartály áll 12 040 hektoli­ter köbtartalommal. Ezek is fából készül­tek, erős tölgyfából, egyetlen szög nélkül. Idők folyamán a só úgy átjárta a fát, hogy ma már kőkeménységü, nem fogja sem a fűrész, sem a balta. De nem is csorog, ereszt sehol, olyan jól megácsolták egy­koron néhai jó Joannes és Michael Szaris­ki, Anno 1815, ahogyan az az első, itt cse­ternyének nevezett tartó homlokzatán áll. A sófőzés sem változott idestova más­fél évszázada. Üzemben vannak még a Nándor-főző katlanai, előmelegítői, szárí­tói és a két rosttüzelésű polc vagy serpe­nyő. Az egyetlen változás talán csak az, hogy fűtéshez fa helyett szenet használ­nak. Megvan még a sókamara is, szintén vagy kétszáz éves, öles falú, derék, masz­izív épület, csinos tornyocskával. Az em­oer, ha nem tudja, micsoda, akár kastély­nak is nézhetné. Az itt termelt só kristályos, habfehér. Mem is jut belőle hozzánk, elfogy ott a cörnyéken, Sárosban, Zemplénben, ahol az ;mberek annyira megszokták, hogy nem s hajlandók mást használni. így szolgálja a régi az újat, az ősök igyessége, munkája, az utódokat, a ma ímberét. TARJÄNI ANDOR Szluka József felvételei A sókamara épülete a homlokzati oldal fe­lől; a kép jobbsarkában a klopacska Az új üzemben ilyen rotációs kemencében párolják le a sót A só útjának utolsó állomása az új üzem­ben; automata gép tölti a kilós csomagokat Soltész István, Schlosser Vince és Kapacs Mátyás hosszúnyelű lapátokkal húzza ki a kikristályosodott sót a hatalmas serpenyőből

Next

/
Thumbnails
Contents