A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-03 / 31. szám

«» Ax Ararát tövében (Tizenötezer kilométer a Szovjetunióban VI.) A két Ararát ÖRMÉNY FÖLDÖN Jerevánban akartam ébredni, de a kíváncsiság és az éjszakai hideg hajnali négy után talpraállltott. Vonatunk ekkor már örmény földön robogott, igaz, csupán a peremén. Jobbra tőlünk a vasútvonal közvetlen közelében, az Araksz folyó partján fel-feltűntek a zöldparolis határőrök és helyenként a sűrű drótsövény. Néhány száz méterre valahol a kora hajnali ködben pedig az ellenség. Ez a kifejezés nem túlzás, mivel a török effendik ezen a tájon kétszeresen is ellenségek! Először is az örményeket gyűlölik már néhány száz év óta, másodszor meg a szovjeteket kívánják a pokol fenekére. A holnap és a tegnap néznek e határmezsgyén farkasszemet egymással. A tegnap a tehetetlenségből eredő gyűlölködő ellenségeskedéssel, a holnap békés, de határozott magabiztonsággal. Pedig a török tegnap a szovjet holnap nélkül még ma is csak tegnapelőtt lenne. Kemal Atatürk utódai elfeledkeztek a lenini segitökézről, mely nélkül az első világháború után nem maradt volna Törökországnak a térképen nyoma sem. Hiába, a török urakból mindig hiányzott a betyárbecsület, már néhai jő Török Bálint korában is! Kopár, barátságtalan vidéken járunk, metsző szél fúj. Nem csoda, hiszen szerelvényünk állandóan másfélezer' méter magasban fújtat. Baloldalt sárga, rózsaszín, olajzöld, majd fekete sziklák furcsa alakzatú és színes panorámáját látjuk a félénk reggeli napsütésben. Vulkánok földje ez itt, és nem tudom, vajon bámulatot vagy sajnálkozást érdemelnek az örmény telepesek, akik az ádáz ellenség szomszédságában elkeseredett, de győzedelmes harcot vívnak a mostoha természettel. A lávás, sziklás talajból varázsolják elő a zöldet, ide építik házaikat. A házak tetején födél helyett kőrakások vannak. Ez az egyetlen módja a mindent elsöprő szélviharok elleni védekezésnek. Minden ház előtt szárított trágyapiramisok — a fennsík lakóinak tüzelője. Erre tájt nincsen se fa, se szén. Dolgos és szívós nép az örmény, szép hazájuk gazdagsága nem hullott ajándékképpen az ölükbe. Mindennapi kenyerükért, kalácsukért és jó vörös borukért keményen kell megdolgozniuk. Sokkal keményebben, mint a termékeny Grúzia lakóinak. Szemem előtt foszlottak szét a régi, történelmi hazugságok. Mit tudtunk mi az örményekről? Kicsiny igazságokat és nagy hazugságokat. Fortunatus Imrére emlékeztem, furfangos eszű kereskedőket képzeltem el valaha jómagam Is, valahányszor örményekről olvastam vagy hallottam. Tudtam, hogy Abdul Hamid, a véreskezű török szultán nagy örmény mészárlást szervezett, tudtam, hogy » kalandor Enver pasa, a minden muzulmánok kalifátusának trónigénylöje, furor teutonicusnak is beillő, megfontolt, hideg gyűlölettel pusztított el kilencszáztizennyolcban több mint egymillió törökországi örményt. Olvastam Franz Werfel híres könyvét A Musza Dag negyven napjáról. És itt szovjet-örmény földön saját szememmel láttam és tapasztaltam, hogy az örmény nép számtalan Gabriel Bagradjant, Ter Hajgazunt szült, hogy Hacsaturján. a nagy zeneköltő vagy akár Ambarcumjan, a világhírű csillagász, a kultúra és tudomány terén öregbítik az ősrégi örmény műveltség dicsőségét. A nagy honvédő háború hatvan szovjet-örmény tábornoka, valamint a hazánk fővárosát, Prágát felszabadító szovjet hadsereg vezérkarának hós tisztje, Martiroszjan vezérőrnagy pedig az örmény nép bátorságának és hősiességének lettek élő jelképévé. A vonatablaknál állok, és szinte meghatódva nézem a kösivatag közepette felszökő zöldet, az alig kétéves facsemetéket, a keskeny öntözöcsatornák játszi hullámfodrait, a napsütéstől és szélvihartól cserzett arcú férfiakat és asszonyokat. Közben a messzeségből, mint egymás kezét tartó iker testvérpár, feltűnik hósipkájában a kis és a nagy Ararát. Közeledünk Jerevánhoz. A hófedte bibliai hegy alatt mér jóval termékenyebb a föld. A kövér zöld legelőkön pihenő nyájakat bizony igen nehéz lenne megszámlálni. Az Ararát hegyét, bár török területről kandikál át Jerevanba, az örmények magukénak vallják. Hisz alatta terűit el népünk ösi bölcsője már akkor, amikor még a török eífendiknek hírük-hamvuk sem volt. A hegy régi, mint maga az örmény nép, sőt öregebb — földanyánkkal lehet egy Idős. így nem is csoda, ha a hegyet régi és új legendák arany koronája fonja körül. Az Ararát ötezeregyszázötvenhat méteres csúcsán talált nyugalmat Noé apánk életetmentő bárkája. Erről a hegycsúcsról küldötte az ősatya felderítő útjára az első galambot, amikor már a mennyei csatornák belefáradtak a nagy vlzokádásba és a földalatti vad források vizei megpihentek. Ódon könyvek gyantaszagú lapjain, vastag fólíánsokban végtelen idők őta meg vagyon már Írva az első galamb története. A galamb fáradtan tért vissza felderítő útjáról, mert a földet még mindig háborgó, szennyes hullámok borították. Ismeretlen krónikások, írástudatlan vándordalosok és tudós barátok hagyták ránk a második galamb históriáját. Hét napig várt szerintük Noé. majd egy rózsaszínű tavaszi napkeltekor kibocsátotta második szárnyas küldöncét. Esteledett már. midőn a csőrében olajfaággal visszatérő galamb Noé vállára telepedett, és megörvendeztette az őshajós szivét. Csőrében a víztől megszabadult föld üdvözletét hozta. Óceánfenéknél mélyebb, viharos éjnél sürübb hallgatás takarta a harmadik galamb sorsát. Hosszú évezredek elmúltával a költő, akit a véletlen Stefan Zweignek nevezett el. megírta A jereváni operaszínház Zvartnoc romjai Az ecsmiadzini kolhoz igazgatóságának székháza