A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-22 / 51 - 52. szám

zelótt tizenöt-húsz évvel voltak még íúnóházak, ma már nemigen léteznek. Természetes is, hisz azok a viseletek (alsöruhák, ing stb.) és egyéb közhasználati cikkek (ponyva, zsák) már többnyire kimentek a divatból, tehát funkciójukat vesztették, vagy az általános és nagyméretű ipari fejlődés következtében az azelőtt háztiag kenderből vagy lenből készített cikkeket nagyban, gyárilag termelik. Azért a nép emlékezetében még hűen él a fonóesték adta szórakozások, mókázások emléke. A munkát ma már csak úgy emlegetik, mint szükséges keretet vagy formát, melynek alapján szórakozással, mesehallgatással, dalolással, táncolással töltötték el az estéjüket. Már lassan kitörlődik az emlékeik közül a munka robot jellege, ami részben nem helyes, mert rózsaszínben tünteti fel a múltat és csökkenti annak az óriási fejlődésnek jelentőségét, ami gazdasági és politikai téren a felszabadulás után nálunk végbement. Bár az ember nem szívesen emlékszik a rosszra. az mégis benne él. örök nyomot hagyott lelkivilágán, tudatosan vagy tudatától függetlenül befolyásolja mai tevékenységét. A fonó Tardoskeddc-n is kisebb eltérésekkel azt a jelleget viseli magán, mint országszerte általában. Késő ősszel — a mezőgazdasági munkák elvégeztével — az egy bandába tartozó lányok és legények kibéreltek egy szobát, vagy megegyeztek egymás között, kinek a házában s milyen sorrendben lesz a fonő. s megbeszélték, hogy ki mivel köteles a fonóhoz hozzájárulni A legények csak akkor jelentek meg a fonóházban, ha már ott javában állt a fonás — tehát • a későbbi órákban. Addig a leányok dalolgattak, az öregasszonyok meséltek, vagy olyan mókás játékkai szórakoztak, amely nem kívánta meg, hogy megszakítsák a munkát. A legények eiőbb leselkedtek a2 ablakokon; titokban kihallgatták a lányok beszélgetését, mert rendszerint azok szépeket mondtak róluk, de előfordultak olyan esetek is, amikor a lányok szapulták a legényeket. Ilyenkor azok megzörgették az ajtót vagy az ablakot, vagy esetleg más úton adták tudomásukra jelenlétüket. — Nem volt ritka eset az sem. hogy betömték a kéményt, s igy a füst visszatődult a szobába. Többnyire azonban békésen jöttek a legények. Először megkérdezték, bejöhetnek-e, és csak aztán ha engedélyt kaptak, kerültek beljebb. De megtörtént az is. hogy előbb különböző maskarába öltözve jelentek meg. A lányok is a jövetelhez megfelelően fogadták, esetleg enniinmvalóval vagy valami csemegével, (például kökény, aszaltszilva stb.) kínálgatták őket. Természetesen a legények mindenáron párjuK metlett szerettek volna ülni, és figyelmesen várni, mikor ejti le a leány az orsóját, hogy azt felkaphassák, és ily módon, habár lopott, de mégis édes csökhoz jussanak. Persze, ha a lányok szégyellték is magukat a többiek előtt, titokban azért mégis le-leejtették az orsót, vigyázva, hogy úgy hasson az egész, mintha csak véletlenség volna — még utána is kaptak, és nagy irulás-pirulás közepette csókkal váltották ki azt. (Hogy a csók tüze vagy a reájuk irányuló kíváncsi szempárok okozták-e az arcuk pirulását, azt a néprajzos nem kutatja). A legények megjelenése után emelkedett a haguiat. Tovább folyt a mókázás. De a fonás mind lassabban haladt. Aztán megkérték a ház asszonyát, hogy engedjen egy rövid táncot. Persze egy kis rábeszélés kellett, de addigra előkerült egy citera, és ki-ki párjával vagy szólóban táncra perdült. Rendszerint az általánosan ismert táncokat járták, főleg a csárdásoknak nagy számú variánsait, a keresztezőt, a frisset, a lassút, a huppanóst stb. Volt úgy, hogy előkerültek a váskarudak, és azzal kezdtek a legények szólózni, majd később bevonták táncukba a leányokat ls és párosan csárdásoztak tovább. A legények váska-táncáról megállapíthatjuk, hogy a pásztortáncok családjába tartozik. A váska kezelése, földre helyezése, körültáncolása, keresztülugrálása, láb alatt való átdobálása mind a kanásztáncok ismert motívumaira emlékeztetnek. Egyedül a váskarúddal való különböző ritmusok kikopogása tűnik új motívumnak. Ez nem vonatkozik a páros táncra. A csárdás, a váskarudak alkalmazásával teljesen új színt kap és jellegében eltérővé válik az ismert páros táncainktól. A táncot inkább családi ünnepek. vagy baráti összejövetelek (ide tartozik a fonó is) alkalmával szokták bemutatni. Táncolása nagy ügyességet, összeszokottságot kíván előadóitól. A fentiekben már említettem, hogy néha a legények különböző maskarának öltözve jelentek meg. Most leírom egy ilyen maskara-játék menetét: Nagy dörömbölés és zörgés után megjelenik a zsúpkévébe bújtatott legény. (Zsúpszalmából dróttal vagy szalmával gyékényt kötnek: vékonyabb végénél összekötik úgy, hogy egy kúpalakú szalmakosárhoz hasonlítson. Ez alá bújik a maskara. A kúp két oldalán a karok számára nyílást hagynák, hogy a legény kezét használni tudja. Esetleg vágnak rajta a szemnek is nyílást.) Esetlen ugra-bugrálással forog a ház közepén és úgy közeledik a lányok felé. A lányok sikongva félreugrálnak, hogy ne foghassa meg őket a maskara, mert akit megfog, az tesz a szeretője. A legények kihasználva a nagy kavarodást, belopódznak a fonóba és ellopják a lányok orsóját, eldugják a kendert, vagy az egész guzsalyt. Majd mint akik semmiről sem tudnak, nyugodtan leülnek a lányok üresen maradt helyére. A lányok felocsúdva az első ijedtségből játékosan énekelni kezdenek: „Isten hozta magát, királi nagy pompát, Ühm, Uhm, áhm, királi nagy pompát. Kerüljön előre, üllőn le a földre, ühm, ühm, áhm, üllőn le a földre." Az ének után megkérdezik a lányok a maskarától: „Mi szél hozta erre?" A maskara azt feleli: „Szeretőt keresek!" Majd ennivalóval kínálják, amit ő el is fogadna, de nem tudja megenni a fején lévő álarc miatt és így tele van a keze ennivalóval, de azért mégis mókásan a lányok után kapkod. Néha sikerül is elelkapnia egy-egy lányt, és azzal bohókás táncba kezd. A lányok megunják a játékot, és a következő dallal kergetik el a maskarát: „Etté, ittá, jóllaktá, Vigyen az ördög inné má. Hej etté, ittá, jóllaktá, Vigyen az ördög inné má. Nincsen a kákának töve. Ninrsen a lueának szeme, Mert ha szeme vóna, elmenne, Itt nem szemtelenkedne!" Amikor a lányok befejezik az éneket, felugranak a legények és égö gyufával futnak a maskara felé. Erre az megijed, és esetlenül botladozva fut el. Kint ledobja a maskarát és visszajön. Ez után a mókás játék után rendszerint párostánc, valamint a legények által eldugott tárgyak csókkal és játékos hátbavágással való kiváltása következik TAKÁCS ANDRÁS S. K. Neumann két verse -3* A pacsirta Az ég és föld között, az ég és föld között hajnalban ott lebeg, felhőkbe lengve röppen, hogy kifűrészeljen ezüst fogaival verseimnek egy kis nyílást a levegőben. Madár, szorgalmad dallamából rám zuhan ezernyi vékony fémdrót csillogón, ragyogta — izzó karmokkal kötnek össze engem és elragadják fejem, szívem a csillagokba. A testem égve ég, c hajnal hűs vize loccsan köröttem s te bőröd lehúzod rólam, hogy könnyen suhan iak, mint egy gözbuborék. hogy az eget hozzád-föléd repülve rójam. Hangod folyékony ezüstjében állok itt, mit csengőn szerteszórsz a földre, mint a mannát — dalolsz, s én szállott a fény vitorláival — röpít a Lebegés s a végtelen Szabadság. Találkozás a nagy családdal Ha egy egyszerű emberrel találkozol: az alkonyatban elkezd hajnalodni — s miként a nap, az utcákon kisüt a remény s az ég szerelmes szóként fog ragyogni. Ha egy egyszerű emberrel találkozol, tulajdonképp az életet dicséred: mintha fölhajtanál egy pohár friss tejet, melyet épp az imént fejtek tenéked. Ha egy egyszerű emberrel találkozol, kit az ármány eddig még meg nem ejtett: dalt hallasz a távolból, zengő éneket, mely örök útitársa lesz szivednek Egy egyszerű emberben mind-mind benne. van: a nincstelen szegénynek nagy családja — osztályrészük ma még csupán a szenvedés, de a holnap győzelmüket kiáltja. Fordította: Végh György