A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-07 / 49. szám

Emile-Antoine Bourdelle (Franciaország): Héraklész az íjlövő, bronz 1908—9 Nincs még egy városa a világnak, amelynek annyi szobra — s hozzá annyi jó szobra - lenne, mint Antwerpennek. A szobrok itt valósággal hozzátartoznak a város képéhez, mint Párizséhoz a bouquinisták, vagy Nápolyéhoz a Vezúv. A szabad formák, a térbeliség szeretete — ez a sajátosan fiám jellemvonás —, mely már Rubens ecsetjét is megihlette, alakíthatta ki az évszázadok folyamán azt a hatalmas plasztikai kultúrát, amely ma Antwerpenben btlszke hordozója a modern szobrászművészet legkimagaslóbb alkotásainak. Az antwerpeni szobrok ugyanis nemcsak antwerpeni szobrászok müvei, hanem mesteri másolatai a huszadik század legjobb szobormüveinek. Amit Rodintól Zatkinig nagyot, maradandót alkottak korunk szorészai bárhol a világon, az márványban és bronzöntvényekben a műnek megfelelő elhelyezést nyert Antwerpen utcáin, terein és parkjaiban. A világ modern plasztikai művészetének 67 kiváló darabja (köztük Bourdelle, iMaillol, Mesztrovics, Moore és Meunier művei) díszíti a várost, melyet ez a maga nemében egyedülálló gyűjtemény az újkori szobrászművészet hatalmas tárházává, zajló élettel átszőtt, eleven múzeummá tesz. Nagyszerűbb gazdagabb választékot szinte el se lehet képzelni, mint amilyen ez az antwerpeni szobor-galéria, mely a kikötőtől a városvégig terjed, s amely a házak, utcák és terek nyüzsgő, forrongó, modern életén át közvetlen kapcsolatot teremt korunk plasztikai művészete s a szemlélő között. A modern szobormű itt kilépett kiváltságos keretéből, a szalónokból és kiállítási interiőrökből, ahová különcködése, az élettői, a valóságtól valö elvonatkozottsága s a meg nem értés sodorták, a szabadba, a köz által alkotott s az egyéntől független térségbe, hogy a legszélesebb rétegek, a köz tulajdona legyen. (Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a város képébe ágyazott, de köröskörül szabad galéria esztétikai hatása egészen más, mint az elzárt helyiségeké, mert a szobrok itt a saját törvényeik szerint élhetnek s formálhatják művészivé környezetűket. Ami még emeli, fokozza a szobrok hatását, sokszorozza, hatványozza a plasztikai élmény erejét, az maga a napfény, a levegő, a lombok ámyéka s az atmoszféra csodálatos játéka, de még a Belgiumban olyan gyakori eső is. S főleg egészen új varázst kölcsönöz a szobroknak az este, amelynek puha sötétjéből világitön bontakozik ki a fehér márvány, míg a neonfények szintükrében gazdagon és szeszélyesen csillan meg a bronz. Ám az antwerpeni gliptotéka legszebb része a middelheiml parkban van. Ez az évszázados fákkal szegélyezett pázsittal borított Óriási liget, mely egykor Pieter Gisbert van Schorel, Wilrijk urának birtoka volt, ma Belgium egyik legnagyobb, legápoltabb természeti rezervéciója. XVI. Lajos stílusában épített, előkelő kis udvarházból nyílik s 15 hektárnyi területe az antwerpeni Szépművészeti Múzeum szerves része. Messzire kanyargó, magányos sétányok mentén, bokrokkal kerített ligetekben, sűrű falombok sátrai alatt, mindenfelö szobrok, szobrok és szobrok, de mégis távol egymástól, hogy egymás hatását ne zavarják. Lehet-e eszményibb szobortárlatot elképzelni, mint azt, amelyben a hideg anyagból alkotott forma a természettel közvetlenül ölelkezik? Katalógussal a kezemben járom ezt a parkot, mint ahogyan a Louvret jártam vagy az Ermftázst. Szobortól szoborhoz visz az út lez őszbehajló nyári délután. Még zöldellnek a lombok a fejem fölött, még friss a pázsit a lábam alatt, még ragyognak a szobrok a napsugárban. De el tudom képzelni a természet halálát is e kertben, s azt hiszem, hogy a szobrok akkor és azután is élni fognak, mert az igazi művészetet soha sem győzheti le semmi. (T. B.) (Ján Kalous felvételei) Willy Kreitz (Belgium): Ülő nő, szürke gránit, 1955 Antwerpen, a szobrok városa Ivan Mesztrovics (Jugoszlávia): A harcos, bronz 1908 Henry Moore (Anglia): Király és királynő, bronz 1953