A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-12-07 / 49. szám

Kavicsbánya — Báger. Varjúsereg száll az öszi táj felett. Szárnysuhogás tölti meg az eget. Kárkár-kár — kiált a sok madártorok. Az e meg az 4 Ha akarod, az ismerősök végigkalauzolnak az alig-alig városi jelleget öltő utcákon. A piactéren megmutatják az úgynevezett Török-házat. A Bökóczlak korában épült jő török Ízlés szerint. Onnan a neve. Hödltő muzulmán ugyan sose lakta. Vadászkastély volt. Aztán megmutatják a pellengért is. Semmi az, csak egy téglaoszlop. Mindmáig látni rajta egy vaskampót. Volt mind a négy oldalán kettő is. Valamikor ide szokták kikötni a közrend ellen vétőket, a csavargókat és az éjben járó nőszemélyeket. Aztán ott a Nagy-Stift. Női fegyház volt. Az utóbbi időben csak majorsági épület. Bejárata előtt még látni két félig elsüllyedt őrtornyot. Kis túlzással annak lehet felfogni. Valóban úgy festenek, mint manapság a faköpönyeg, csakhogy téglából épültek. Megmutogatják a pincesort is. Ez nem is nevezetesség, inkább szomorú emlék. Félig földbevájt, félig téglából vagy anyagból épült pincék sora. Egykor nemesi tulajdon volt mindegyik, s a pozsonyi diétákra vonuló honatyák mulatóhelye. Mindenképpen útba esett. Ha jöttek, ha térültek, csak befordultak ide a szőlődombok alá, hogy vidám mulatozás közben feledjék a honfi bút. Ez ugyan senkit nem szomorít. Az a szívfájdító, hogy ideszorultak mind á város szegényei. Ha nem egyenest a pinceházakba, Az első kilencedikesek Biológia órán KI ne ismerné Szencet? Nyáron üdülők és sportolók ezrei keresik fel a híressé vált strandfürdőt. Az egykori kavicsbányák helyén húsvfzú tavak keletkeztek, s a kánikulától gyötört ember szívesen menekül ide. Jó elheverni a parton a terebélyes napernyők alatt, vagy a fűzfák alatt elnézni az eget, a vizet, a hajlotthátú, kéklő dombokat — nem gondolni semmire, csak arra, hogy vasárnap van vagy munkaszünet. Aki meg szabadságára megy és vitorlázni, evezni vagy úszni szeret, az máshová ne is menjen, ha nem akar meszszire menni. Talál itt vitorlást, evezőst, jő vizet is. Ha akarja, egész nyáron át kedvét töltheti. Ugye csábító kép? Ha nem hiszed, hogy így van, tekints ki a robogó vonat ablakán — ne most — majd nyáron, ha erre visz utad. Ilyenkor ősszel azt gondolhatnád, hogy nem mondok igazat, mert édeskeveset látsz mindabból amit itt lefestettem. Ott vannak ugyan a tavak. Haragos, zöld vizükön hullámot kavar a szél, de kopár, üres a part, s a fűzfák, bokrok, tar ágboga kapdos a szélbe. Nagyokat füttyent a tolató mozdony. A csatakos országúton autó tülköl és nehéz parasztszekér zprög. Az egyik tavon ott szégyenkedik egy árva vitorlás. Hűvös van, ősz van. Semmi, de semmi nem emlékeztet a nyárra, a híres strandra. Hova lett? Odalett! Csak a vlz maradt Itt és a kavicsos part. Ez a szenei Báger. Ugye, prózai név. A tavak eredetére vall. Nem árul el semmit a nyári hangulatokból. talán még azoktól is nyomorúságosabb viskóba. A pincesor szegénynegyed jellege megszűnt. Lakói felépítkeztek, új házakba költöztek. Lassan el is felejtik, hogy szegények voltak. Azért világ végezetéig rajta marad a neve. Még akkor is, ha már egyetlen egy pince sem fog emlékeztetni régi mivoltára. A helyi elnevezéseket a szenei polgár az anyanyelvvel együtt tanulja. Olyan meghitt szavak azok, akár a gyermek szániára az apa-mama. Hogy is lehetne azokat másképp mondani! Az Oltompörög szőlődomb elnevezése is csak Ojtompőrög marad, pedig nem úgy hangzott az valamikor. A szőlőmlvelő németek Altenbergnek nevezték. Csakhogy azokat elpusztította a kolerajárvány. Régen esett, több mint ötszáz esztendeje. Helyükbe aztán Szeged környéki jobbágyok települtek. KI tehet róla, hogy ók az e betűt ő-nek ejtik. Megpörgették nyelvükön az Altenberget, és csináltak belőle Ojtompörögöt. A pincesori gyerekek mindmáig megőzlk az e-t, de még az öreg anyókák is. Csak figyeld meg óket a vonatban -arról tudod meg, hogy szenetek meg ptneesoriak. Sok a gyerek Hát a Kis-Stift? Az is nevezetesség volt valamikor, mégpedig iskola. Mária Terézia idejében a piarista atyák tanítottak itt mindenféle hasznos tudományt. Az is igen régen volt — arra is csak a krónika emlékezik. Igaz, ma is iskola áll a helyén - a tlzenegyéves magyar Iskola. A tágas tantermekben, a napfényes folyosókon tlz hónapon át ott) fülelnek vagy hangoskodnak a gyerekek. Az első köztársaság idején épült a szülök jóvoltából, mert az államnak nemigen akaródzott nekilátni. Az ember azt hinné, hogy csak a fák, füvek, eleven állatok növekednek. Am Szencen az iskola is — maga az épület nőni akar. A növekedés eleinte amolyan átvitt értelmú növekedés volt. Eleivel — értem 1950-ben csak nemzeti iskola volt, aztán lett belőle nyolcéves, ezen az őszön már tizenegyéves. A tanévnyitás nagy eseményszámba ment Szencen. Emlékül meg is örökítették, nemcsak fényképen. Van az iskolának egy filmfelvevő gépe, s a tanítónők között akad, aki bánni tud vele. A felvevő készülékhez vett a szülőközösség egy vetltö gépet is. Most már nincs nagyobb öröme a pincesor! gyerekeknek, mint ha magamagát láthatja a vásznon. Aztán valljuk meg az apa, meg a mama is örül neki. De hadd folytassam, ahol abbahagytam. Hogyan is növekedik az épület. Már eddig két szertárnak alapot eresztett a jó fekete földbe. Most Is a szülők mozdultak meg. önkéntes munkavállalásuk fejében 27 000 téglát kapuk a téglagyártól meg a szükséges fuvart is megkapják. Igaz, most könnyebben megy a dolog, mert az állam Is a szülőkkel tart. Az építkezés költségeinek 60%-át ö viseli. A növekedés további mikéntje aztán már valóban olyan lenne, mint az eleven fáké, füveké. Fölfelé történne. Ügy tervezik a szakemberek, hogy még egy emeletet húznak a régi falakra, mert egy-két esztendeig még jó lesz, ahogy van, de azután mér semmiképpen. Hiába, sok a gyerek. Tessék tudomásul venni! BABI TIBOR