A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-16 / 46. szám

BARTA LAJOS : Emlékeimből Még Lenin világot mozdító novemberének jegyében és ihletésében írtam az egyfelvonásos forradalmi tömegdrámát: A sötét ház-at, a valamikori katonabarakk fekete deszkafalai közé, a fekete kátráriyos tető alá zsúfolt, a világháború gépezete által odarostált — szegényein berek tömegnyomorának izzó rajzása játszódott le naponta ebben a sötét házban. Nem voltak ott elválasztó falak, akinek sikerült ponyvadarabbal, rossz lepedővel, papirosokkal tudta elválasztani a maga „lakását". Nem úgy találtam ki, megélés alapján írtam ezt a drámát. A Nyugat folyóirat már 1918-ban közölni akarta a művet, melynek katonai szereplői is voltak, de megjelent benne a világháború is, mint pz élet szemétdombjára hajigált embereknek mindennapi kuszált sorsa. A császári-királyi hadi cenzúra természetesen nem engedte ennek a műnek megjelenését, de a proletárforradalom 1919 áprilisában természetszerűen színre hozta „A sötét ház"-at. A Vígszínházban volt a bemutató. Kihangzott a dráma történései közül egy a nénje cscsemőjét sétálva altatgató lány világháborúból született nótája, így szól a refrénje: „Hull a vér, hull a vér, meghalt az apám Vilmos császárért". Kihallatszott egy, a rendőrség által már a sokszoros veréssel, kínzással eszelőssé nyomorított szocialista agitátornak egy a díványba bújt katonaszökevényhez intézett suttogó beszéde: „Katona úr! Katona úr! Súgok magának valamit: Pestis és kolera, amióta világ a világ nem tudott annyi embert elpusztítani, mint ez a kis világháború, És miért? A kapitalizmus nagyobb profitjáért. Kihangzott a drámából egy másik katonának a szava is! Szabadságidejét arra használta fel, hogy eljöjjön megnézni, hol az édesanyja, aki még a lakásukban élt, amikor négy év előtt bevonult. A brutális barakkor csak két szót tudott mondani: „Rákoskeresztúri temető, 473. sz. . sírhely". Jön egy fiatal asszony, a két kislányával, a barakk egyik zugában jelölnek ki számukra „lakást". Mindaz, amit a szabadságolt katona még ezentúl is lát, különösen a „jótékonykodás" felháborító üressége úgy bel'űti az agyát, hogy lázadt szavakat hajigál ki magából. De már jön a császári és királyi katonai őrjárat, a maga vezető tisztjével. Mint valami nem emberi, de motorizált gépezet jön és németül beszélő tiszt német kommandójára gépszerűen viszik magukkal a szabadságolt katonát. De felsivít a barakk proletárasszonyaihoz intézett végszava: „Engem elfojthatnak, de ti tudjátok a szót: „Feltámadás!" Kihangzik a drámából az eszelőssé vert agitátornak a félig koldús, félig agyondolgoztatott asszonyokhoz intézett szava: „Gyújtsátok föl ezt a börtönt! A börtönöket mind fel kell gyújtani!" És mar ég is a barakk. „A sötét ház" 1919 áprilisi bemutatójához a magyar proletárdiktatúra légköréből, a szocialista világforradalom eszmei magaslatáról érkezett a közönség a Vígszínházba. Az író észre nem véve egy páholy mélyéről figyelte a nézőtéren helyeffoglaló közönséget, annak a színpadon folyó játék által felidézett magatartását. Felejthetetlen megélése volt ez az est és maradt is mindmáig. A színpadon forradalmi drama, a nézőtéren a magyar szocialista forradalmat csináló forró sokadalom. Köztük a Magyar Vörös Hadsereg sok katonája, tisztje. * A szocializmus a béke társadalma, a keletkezésben levő szocialista magyar társadalom mégis kénytelen volt a magából kihozott fegyveres erővel igazodni a lecsökkentett Magyarországot bekerítve tartó, a kapitalizmus gyilkos szándékaiból létrehozott fegyveres erőhöz. Így lépett életbe a magyar szocializmus szükségszerb hatalmi jelvénye, a Magyar Vörös Hadsereg. Hogyan nőtt ki a magyar szocializmusból annak önvédelmi szervezete, a proletárdiktatúra fegyveres ereje? » A Kormányzó Tanács nagy plakátjai az utcákon, vörös matróz vörös szövétneket lobogtatva maga után, rohant előre. A plakát fő mondata: „Veszélyben a forradalom! Proletárok fegyverre! Fegyverre!" És néhány nap alatt Budapest gyárüzemeiben Vörös hadsereggé esküszik százezer proletár. A Kormányzó Tanács megbízásából szerkesztésemben jelent meg a forradalom egyik napilapja, a Fáklya, az akkor Andrássy út 47. sz. alatt, a palota első emeletén működött a szerkesztőség. Az erkélyről néztük végig a még civilbe öltözött Vörös Hadsereg néhány ezredének a nagy úttest teljes szélességét átfogó, vállán fegyverrel, lassú ünnepélyességgel történt öntudatos, büszke elvonulását. Mintha a csak néhány hetes szocializmusunk mélységeiből mint csoda delejeződött volna fel ez a vonuló proletár hadsereg. Módomban volt a Fáklya vezércikkében kifejteni a Magyar Vörös Hadseregnek emberiségtörténeti értelmét. Munkában levó, a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára megjelenő „írók és irodalom a Magyar Tanácsköztársaságban" címet viselő könyvemben szélesen fog kibontakozni, a magyar proletárhatalom proletár hadserege által megindított gazdag lírai költészet is. Költészettel koszorúzva vonult át a kommün hónapjain a magyar vöröskatona. * 1919 június, Kecskemét. Hárman, magyar írók, lementük a „híres városba", mert a nyugatti hatalmak fegyveres gyűrűjébe zárt magyar fővárosban kevés voll az ennivaló és többgyermekes családapák voltunk. Hárman ültünk a keleti pályaudvaron a vasúti kocsiban, az utolsó pillanatban még egy magas férfi szállt be s a kocsi hátsó sarkában, az ablak mellett foglalt helyet» Láttuk a belépő arcát, amint elment mellettünk, nem törődtünk vele többet. A kecikeméti szép városházán a pártlap szerkesztőjét kerestük. Kedves arcú vöröskatona volt, közöltük, miért jöttünk. Mondta az elvtárs: — A direktórium éppen az emeleten ülésezik: Tegnap nagyon kemény napunk volt. lejátszódott az első ellenforradalmi támadás és éppen Kecskemét ellen. Majd felmegyek az elvtársakhoz, előadom a dolgot. Hamarosan le is jölt egy fiatal gépgyári munkással. Mondta ez az elvtárs kedves mosollyal: — Szívesen megadjuk az élelmiszerekre a kiviteli engedélyt, de mi is kérünk valamit. Mondtam az elvtársnak: — Ha ván rá mód, meglesz. — Ma szombat van, délután a János vitézt adják a színházban, tartsanak az elvtársak előadást a színpadról. Szerkesztő kollegánk akkor megkérdezte: Barta Lajos 80 éves Nyolcvan munkával, és harccal teli év áll a magyar irodalom kiváló elbeszélő- és drámaírója mögött. írása minden időben harcos állásfoglalás volt, tántoríthatatlan hittel küzdött az emberek életéért, a szocialista társadalom építéséért. Szerkesztőségünk, és lapunk olvasói szeretettel köszöntik nyolcvanadik születésnapja alkalmából Barta Lajost, a bátor tollú kommunista írót és kívánunk további munkájához erőt, egészséget. — Nem akarnátok-e megnézni a színteret, ahol tegnap az ellenforradalmi támadást visszavertük? — Nagyon is akarjuk. Kivezetett bennünket a határba, a széles szürke országútra, megállt egy kilométerjelző kőnél. — Látjátok ott délfelé a .sok kukoricaföldel? Onnan törtek ki Héjjas Iván felbujtatott emberei kapával, kaszával, vasrudakkal, meg szépszámú fegyverrel is. Héjjas nem az élen járt, de valahol hátul gubbasztott. Itt ennél a kilométerkőnél állt a két gépfegyverünk, még halott sem esett, megfutottak. Délután beszéltünk a színpadról a zsúfolt nézőtérhez. Jól beszéltünk, a hatás ezt mutatta. Az esti órákban teli útitáskával kinn álltunk a pályaudvar peronján, már beborult a nyári este, kigyulladtak a pályaudvar lámpái, homály fogta körül a pályaudvar tetejére tűzött két nagy vörös lobogót. Budapest felől vonat közeledett, mint fénycsóvák villogtak a vasúti kocsik ablakai. A peron egyik hivatali szobájából kijött akkor vasszürke katonai egyenruhában egy vaskemény arcú ember, hogy a vonatot fogadja. A vonat megállt, egy vöröstiszt kiszállt, katonai jelentésre a vasszürke parancsnok elé állt. A tiszt befejezte jelentését, kölcsönös szalutálás, a tiszt lelép, a vonatba száll, a vonat elindul, elbúg a Tisza felé. A tiszai fronton már reggel óta folyt a megindult ütközet. Az árulás parancsnoka volt, aki a katonai vonatot a peronon fogadta és elbocsátotta: Haubrich volt a neve. Mikor a vöröskatona szerkesztő kollegánkkal a városházára visszamentünk, egy másik vöröskatona valamelyik szobából letartóztatott embert vezetett elénk: — Ez az úriember azt mondja, hogy az elvtársakkal egy vasúti kocsiban érkezett. — Ezzel igazat mondott. De ez mitsem változtatott azon, hogy kulcsa volt Héjjasék kecskeméti szőlővillájához. Ott bújt meg, mert elkésve érkezett. Azt hitte, a város az ellenforradalmárok birtokában lesz és átveheti ott a rendőrfőparancsnokságot. * 1952! Bementem az írószövetség Klubjába, az egyik asztalnál magánosan ült egy közkatona. — Mit szomorkodol, elvtárs? — és leültem melléje. — Nem szomorkodom, csak nagyon várok valakit. — Ki az a valaki? — A főhadnagyom. — Mire várod? — Hogy majd bemutat az Irodalmi Üjág szerkesztőjének. A katona néhai apja juhászbojtár volt, amíg élt, ő is bojtárkodott mellette, de költő és író lett belőle. Most -egy nagy regényen dolgozik, gyakran jön hozzám az írásaival. Ez már a ma és a holnap zenéje. 12