A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-09 / 45. szám

Arató Endre Bz Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a nemzetiségi kérdés ! " A monarchia romjain létrejött nemzeti államok megalakulásával kapcsolatosan a felszabadulást megelőző évtizedekben' — de még sokhelyt ma is élő és ható — nacionalista és más hamis nézetek terjedtek el. Fontos tehát. hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzásának negyvenedik évfordulóján megvizsgáljuk e sok nemzetiségű birodalom felbomlásának előzményeit. A népek nemzeti szabadságának kivívása, szorosan egybefonódott a demokratikus, illetőleg a szocialista átalakulással, hisz e birodalmakban nemcsak nemzeti elnyomás uralkodott, hanem súlyos feudális maradványokkal terhelt tőkés elnyomás is. A munkásosztály volt tehát az az erő, amely szövetségben a parasztsággal és a nemzetiségi tömegekkel, megszüntethette az elnyomásnak ezt az egész rendszerét a kelet-európai országokban. Mindennek szükségességét azonban csak az oroszországi bolsevik párt ismerte fel, amely következetesen harcolt e szövetség megvalósításáért és a valamennyi elnyomást végleg megszüntető szocialista forradalom győzelméért. Kelet-Európa többi szociáldemokrata pártjának döntő többsége nem értette meg a nemzeti elnyomás szoros összefüggését a tőkés elnyomással, nem érte.tte meg a nemzeti függetlenség jelentőségét és vagy nacionalista, a proletár összefogást akadályozó álláspontra helyezkedett, vagy pedig nemzeti nihilista nézeteket tett magáévá. Sajátos módon a monarchia elnyomott népeinek polgársága sem képviselte következetesen és határozottan a nemzeti érdekeket, 1 ós megegyezett az osztrák és a magyar uralkodó osztályokkal. Tette ezt nem utolsó sor-1 ban azért, mert jól látta a nemzeti függetlenség és a tőkés elnyomás összefüggését, tudta, hogy a nemzeti szabadság kivívása, . uralmának elvesztéséhez vezethet. Az egyre «•rosödo nemzetiségi munkásmozgalommal szemben egyébként e nagy birodalmak s belső rendszerük jó védelmet nyújtottak az elnyomott népek uralkodó osztályai számára. Ne gondoljuk azonban, hogy e népek polgársága ne kért volna részt e birodalmak, közöttük a monarchia vezetéséből. A monarchia szláv és román polgársága egy sor nemzeti követeléssel lépett fel. De nem szándékozott a monarchiát feldarabolni és annak romjain nemzeti államokat alakítani. A cseh, a szlovák, a horvát, a szlovén, a román polgárság döntö többsége a monarchián belül követelt egyenjogúságot, s ez az Osztrák-Magyar Monarchia föderatív átalakítását ielentette. Az elnyomott népek polgársága körében csak egy elenyésző, igen szűk csoport volt az, amely főképpen az első világháborút megelőző közvetlen időszaktól kezdve, ugyancsak a nagyhatalmakra (az antanthatalmakra) támaszkodva, a monarchia szétzúzása mellett foglal állást. Ilyen volt Masaryk és Benes kis pártja, amelyhez a szlovák értelmiség egy csoportja csatlakozott. Ezt az álláspontot képviselte egy ideig a horvát Starcevic pártja, majd a horvát ellenzéki politikusok (Supilo. Trumbic), valamint a lengyel Pilsudski nacionalista katonai csoportja. Az erdélyi román értelmiség körében pedig megvolt a hatása a Liga Culturalá-nak, amely a románság .egyesítését tűzte ki feladatául, " s a magyarországi szerbek között szép számban voltak hívei a nagyszerb gondolatnak, amely Ausztria-Magyarország délszláv lakta (nemcsak szerb) területeit a Szerb Királysághoz akarta csatolni. Ez utóbbi kis csoportosulásokra egyaránt jellemző volt, hogy szemben állottak a szocialista munkásmozgalommal, a szocialista forradalommal, és nacionalista demagógiával igyekeztek a munkásosztályt eltéríteni a szocialista átalakulásért folytatott harctól. A nemzeti és tőkés elnyomást, amely — mint tudjuk — szorosan egybefonódott, igyekeztek szétválasztani, és a munkás tömegeket csak a nemzeti függetlenség követelésének irányába terelni. E cél elérése érdekében be is hatoltak a munkásmozgalom soraiba, ahol demagógiájuk „bizonyos eredménnyel" járt (Masaryk, a szlovák Srobár, Pilsudski stb. tevékenysége). E csoportosulások eme politikájuk következtében különösen alkalmasak voltak arra, hogy uralomra jutva szembeforduljanak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom által hazájukban kiváltott népmozgalmakkal és támogassák az aiftant hatalmak intervencióját Szovjet- Oroszország ellen. Az első világháború kitörésekor a különböző polgári csoportok korábbi nézeteiknek megfelelően foglaltak állást. A monarchia elnyomott népei polgárságának döntő többsége egymást túllicitálva sietett az Osztrák-Magyar Monarchiának hűségnyilatkozatot tenni. A monarchiával szembenálló csoportok pedig az antant hatalmak országaiba emigráltak, ahol az oda még korábban kivándorolt honfitársaik, majd a hadifoglyok között tevékenykedtek. Munkásságuk egyik fő célja hadseregek felállítása volt. A nemzeti függetlenség hangoztatása eredménnyel járt. Sok cseh, szlovák, délszláv, lengyel hadifogoly állt be az általuk szervezett légiókba, azt hivén, hogy népének függetlenségéért harcol. A csapattestek azonban szorosan kapcsolódva az egyes antant országok hadseregéhez, nem a nemzeti önállóságért, hanem az antant hatalmak imperialista célkitűzéseiért harcoltak. De még e szük emigrációs csoportokban sem volt egység. A csehszlovák emigráció egy része Masaryk vezetésével, az antant nyugati hatalmaira támaszkodva, egy polgári demokratikus köztársaságért harcolt, szemben a konzervatív csoporttal, amely a cári Oroszország felé orientálódva cseh királyságot akart létrehozni, melynek uralkodója a Romanov dinasztia egy tagja lett volna. A jugoszláv emigráció körében is különböző elképzelések álltak szemben egymással a leeridó délszláv állam létrehozása kérdésében. Az egyik felfogás szerint egy önálló, a Szerb Királysággal nem egyesülő Horvátország felállítására van szükség (Supilo). A másik nézet a monarchia délszláv területeinek és a Szerb Királyságnak egy új jugoszláv államban való egyesítését akarta. A két elképzeléssel egyaránt szemben állt a nagyszerb álláspont: a1 délszláv területeket kapcsolják a már meglévő Szerb Királysághoz. Ezek után vizsgáljuk meg az antant hatalmak álláspontját az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzását és a független nemzeti álilamok megalakítását illetően. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy Anglia,, Franciaország és a cári Oroszország háborús céljai között nem szerepelt a monarchia szétzúzásának és a nemzeti államok megalakulásának terve. S az antant hatalmak álláspontja a háború alatt lényegében nem változott meg. 1917 junuárjában Franciaország és Anglia tett ugyan bizonyos ködös ígéretet a nemzeti törekvések teljesítésére, de az Amerikai Egyesült Államok (USA) félreérthetetlenül a status quo mellett foglalt állást. Az antant hatalmak a monarchia területi integritása mellett 1917 februárjában és áprilisában, valamint az év nyarán továbbra is kitartottak, nem utolsó sorban azért, mert ebben az időben különféle tárgyalások folytak az antant és a monarchia között. Milyen következtetéseket vonhatunk le az eddig elmondottakból? Mindenekelott azt, hogy a monarchia elnyomott népei sem polgárságuktól. sem az antanttól nem várhatták nemzeti függetlenségük valóraváltását. A hazai polgárság lojális volt a monarchiához, az emigrációban tevékenykedő csoportok pedig gyengék voltak, s — mint láttuk — egység sem volt körükben. Az emigráció egyébként annyira kötve volt az antant politikájához, hogy e hatalmak beleegyezése nélkül céljait nem érhette el. E polgárság képviselői egyébként mindent elkövettek, hogy rávegyék a nyugati hatalmakat a monarchia szétzúzására. Tevékenységük eredményeképpen egyes köröket, főképpen Franciaországban és Angliában, sikerült a monarchia szétzúzásának szükségességéről meggyőzniük. természetesen anélkül, hogy e hatalmak hivatalos álláspontja ebben az időben megváltozott volna. Így állott a monarchia felbomlásának és a .nemzeti államok megalakulásának ügye az 1917. évi oroszországi forradalmak kirobbanásáig. Joggal felvetődik tehát az a kérdés, mégis mi magyarázza »a győztes antant hatalmak hivatalos körei nézetének változását: miért mentek bele a monarchia felosztásába, a nemzeti államők létrehozásába? Az orosz forradalmak és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására kibontakozott nagyarányú mozgalmak magyarázzák meg az antant hatalmak politikájának megváltozását. De kisérjük figyelemmel az eseményeket. A monarchia népeinek, elsősorban munkásosztályainak a példát a bolsevik párt s az általa inspirált és vezetett mozgalom mutatta. A pétervári szovjet a februári forradalom után, március 14-én határozatot hozott Lengyeiország függetlenségének biztosításáról. Lényegében ugyanezt vetette fel, csak szélesebb körre kiterjedően a bolsevik párt VII. konferenciája akkor, amikor a nemzetek önrendelkezési jogáért — egészen az elszakadásig — szállt síkra. Mindezt, s magát a februári forradalmat, a népek másik börtönében, a monarchiában nagy rokonszenv fogadta. E követelések és az orosz februári forradalom hatására nagyarányú megmozdulások indultak el a monarchiában s egész Kelet-Európában. E német megszállás alatt sínylődő lengyel és román területeken (Varsó és Havaselve) 1917 márciusában nagy tiltakozó sztrájkok robbantak ki a német megszállók kizsákmányolása, elnyomó intézkedései elleni tiltakozásképpen. Nagyarányúak voltak azok a május elsejei tüntetések, amelyek a monarchia nemzetiségi területein: a cseh- és a szlováklakta városokban, a horvát és szerb vidékeken, valamint a nemzetiségek által lakott Bánátban játszódtak le. S június újabb megmozdulásokat hozott: a prágai vasmunkások tüntetésük alkalmából ekkor vetették fel először a nemzeti önrendelkezés követelését. Ebben a hónapban barikádok emelkedtek Varsóban és a '"ngyel nép fegyveresen harcolt a német megszállás ellen. Mindezeknek a népmozgalmaknak a hatása egyelőre lengyel vonatkozásban figyelhető meg. Júniusban felállítják a franciaországi lengyel hadsereget, amelynek nem utolsó sorban a népmozgalmak leverése volt a feladata. Nemsokkal késóbb, augusztustól novemberig, az antant hatalmak fokozatosan elismerték a párizsi Lengyel Nemzeti Tanácsot. Lengyelország különböző területein a lengyel uralkodó osztályok is mindinkább a lengyel függetlenség felé orientálódnak, hogy a maguk érdekében nyergeljék meg e népmozgalmakat. Ugyanez figyelhető meg a monarchia területén is. ahol a cseh és a délszláv polgárság 1917 májusában követeli a monarchia föderatív átszervezését, de lojalitása e birodalomhoz egyelőre változatlan maradt. Az egymással viszálykodó délszláv politikusok is, nem utolsó sorban a népmozgalom hatásara, a korfui értekezleten, 1917. július 20-án a jövő jugoszláv államát illetően kompromisszumos megoldásra jutottak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása Kelet-Európában, s nem utolsó sorban a monarchiában természetszerűen még nagyobb volt. Oroszország népei jogainak november 15-i deklarációja nagy örömet váltott ki, és követendő példát jelentett. 1917 novemberében és decemberében a politikai demonstrációknak és sztrájkoknak egész sora száguit végig a monarchián: Csehország városaiban, továbbá Zágrábban, Mariborban, Splitben, Fiumében, Belgrádban (mely ekkor osztrák-magyar megszállás alatt állit), Temesvárott, Resicán voltak hatalmas megmozdulások. Még nagyobb arányú volt az 1918. évi januári általános sztrájk, amely Csehországra, Horvátországra. Szlovéniára, Bosznia-Hercegovinára terjedt ki. E területeken tanácsok, katonai forradalmi bizottságok alakultak. A lengyel területeken Varsó, a dambrovai szénmedence, Lublin és Krakkó munkássága sztrájkolt. Erre az időre esik a polai és kattarói katonai felkelés is, amely nemzetiségi területen és nemzetiségi katonák részvételével folyt le. 12