A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

reknek! Nézzétek, hogyan kapkod a könyv után. Nagyon helyes, te kis mókus, dgak védd meg a jogodat, hogy a te tulajdonod Jelöl magad dönts ét. Ezzel a könyvecskéit ünnepélyesen a kislány kezébe adta. Több sem kellett nekünk. A mami elsápadt, én elpirultam, a papa pedig jetpaprikázva odaugrott és a könyvecskét kikapta a gyerek kezéből. — Micsoda ötlet, még szétszaggatja. A múltkor apró darabokra tépett és megevett egy lapot a kezébe került jegyzetfüzetemből. Éppen egy riportírásom csattanós befejezését fogyasztotta el. — A könyvecskét én teszem el — léptem közbe erélyesen. — En fogom a takarékba hordani a pénzt is, hiszen úgyis minden hivatalos ügy elintézését a nyakamba varrjátok. — Hahaha... — fakadt ironikus kacajra kedves életem párja. Talán azt akarod mondani, hogy az ötven koronákat is te rakod majd félre a kosztpénzböl? — Es miért ne? — pattantam fel sértődötten. — Azt hiszed, nem tudok takarékoskodni, ha akarok? A férjemet ugyan nem hívják Tamásnak, de hitetlen volt. En pedig mdpt már csak a jelen helyzetet ecsetelem: A ptanínó vásárlásától még mésszé járunk. Zoli bácsi azóta már megnősült és boldog apa lett. Hozzánk egyre ritkábban jár, ám tapintatosságból soha nem érdeklődik a betétkönyv sorsa iránt. A kislányunk már élete nyolcadik évét tapossa, hosszú varkodsa nőtt és iskolába jár. Minden jel szerint a „mami" romantikus, álmodozó természetét örökölte és nagylány korában valószínűleg szívesen utazgatna napsütötte, vagy hegykoszorúzta tájakra. Ám úgy látszik a papája bizalmatlanságából is beleszorult annyi, hogy mindenesetre egy hófehér mázas, pirosfülü és pirosorrú agyagmalacot is vétetett velem és abba gyűjtögeti megtakarított filléreit. Igaza volt hát ZoH bácsinak. A legbölcsebb a családban a gyerek. Bizonyos, hogy rövidesen ö maga veszi át a védnökséget a betétkönyvecske felett! GÁLY OLGA 23 Az egész úgy kezdődött, hogy a kislányunk ajándékba kapott egy takarékpénztári betétkönyvet. Szép, vajszínű könyvecskét, rajta aranybetükkel díszelgett: Gyermektakarékkönyv. A könyvecske első oldalán büszkén nézett velünk farkasszemet a dsinos kerek számjegy: 150 korona öszszegröl. A kislányunk szőkefürtös, kékszemű baba volt és éppen élete első évét jubilálta. A papájának volt egy jó barátja, aki nőtlen lévén a barátai gyermekeit imádta és így lett a mi lányunk kiskorúsága ellenére bankbetét-tulajdonos. A könyvecske megjelenése a családban határtalan izgalmat keltett. Hirtelen mindenkinek szárnyakat kapott a fantáziája és a távollévő főszereplő, a százötven korona mint egy Szférikus magasságokba vezető lépcső első foka lebegett előttünk. Tervezgetni kezdtünk, ki-ki a maga módján, a maga vágyai és vérmérséklete \szerint. A nagymama, regényes hajlamához híven kedves unokáját már nagylányként látta, amint, hála az addigra felszaporodott bankbetétnek, utazgatni fog — bejárja mindazokat a szép helyeket, ahová ő, a szerény kishivatalnok özvegye legfeljebb álmaiban jutott el. A papa gyakorlatias gondolkozású ember tévén, mindjárt kiszámította, hogy ha havonta ötven koronát teszünk a bankba, az tíz év alatt hatezer koronát jelent, amihez még hozzájönnek a kamatok is. Hogy a pénzt mire költi, azt még ráérünk meggondolni — mondta. — Én már azt is tudom, mire költjük — jelentkeztem jómagam is a családi vitába. — Pianinöt veszünk a gyereknek. Egészen biztosan muzikális lesz, hiszen még csak egyéves és máris reggeltől estig dalol, (kivéve amikor nem alszik és nem eszik) ha pedig a rádiót haUja, egyenesen sikong a gyönyörűségtől. Természetesen erre parázs vita kerekedett. Mindannyian egyezerre beszéltünk és mindegyikünk a maga álláspontját erősítette. Csak két ember volt csendes a szobában: a kislányom, meg a Zoli bácsi, akitől az ajándék származott és így mit sem sejtve, a családi perpatvar okozója lett. A gyerek porceláhkék szeme kerekre nyílva csodálkozott rá az izgatott anyura, apura és a mamira, majd büszke kakastaréjba fésült fejecskéjét a kedves bácsi felé fordította és kezét repesve nyújtogatta a kezében parádézó aranyos könyvecske felé. Zoli bácsi diadalmasan hordozta körül pillantását a ásaládi küzdőtéren, majd a régi barát és a sokéves kártyapartner jogával élve a következő szónoklatot tartotta: — Tudjátok kinek van itt igaza? A gye-