A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

Homokra épült külpolitika (A csehszlovák burzsoázia árulása 40 év távlatából) Negyven évvel ezelőtt, 1918 októberében egy új állam született Európa szívében. Az orosz bolsevikok Nagy Októberi Szocialista Forradalmának győzelmétől lelkesült munkás, paraszt és katona tömegek forradalmi megmozdulása a Csehszlovák Köztársaság megalakulását eredményezte. Első ízben valósult meg a csehek és szlovákok évszázados álma — nemzeti együttélésük és testvéri együttműködésük a közös hazában. Az ónnálló csehszlovák állam a néptömegek mozgatnának eredménye volt. A csehszlovák burzsoázia és cinkosai — a szociáldemokrata jobboldal vezérei — fosztották meq a népet forradalmának vívmányaitól, és terelték kapitalista irányba a köztársaság fejlődését. Sem a cseh, sem a szlovák burzsoáziának nem volt érdeke a népe börtönét képező Osztrák-Magyar Monarchia romjain felépült új, önnálló csehszlovák állam megalakulása. Igazolják ezt mindkét burzsoázia képviselőinek gyakori kijelentései. Kramár. a cseh tőkés nagyburzsoázia tekintélyes személyisége például 193 3-ban még a következő állásponton volt: „Európa közepén, a germánság állami és gazdasági terjeszkedésének vonalán csak éretlen politikai gyerkőcök merészelnek önálló cseh államra gondolni." A szlovák burzsoázia hűségét fejezte ki gróf Tisza István miniszterelnöknek Matúé Dula, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, amikor a háború kitörése után külön táviratban biztosította őt, hogy: „Mi. szlovákok, éppúgy, mint a tőzsgyökeres magyarok, vagy talán még lelkesebben teljesítjük hazafias kötelességünket." Ami tehát a csehszlovák burzsoáziát 1918 végén álláspontjának megváltoztatására bírta, az a háborúban kimerült és sokat szenvedett dolgozó tömegek forradalmi hangulata volt. Az új köztársaság léte azonban "zu tán sem volt a burzsoázia szívügye, s ez a jövőben folytatott, hazárdjátékkal eqyenlö külpolitikájára is rányomta bélyegét. Ismert tény, hogy a cseh és szlovák nemzetiségű katonák nem szívesen mentek harcolni az első világháború frontjaira, s már itthon kijelentették, hogy az első adandó alkalmommal átáilnak orosz testvéreikhez. A bécsi kormánynak sok gondot okozott a cseh ezredek tömeges átállása a cári csapatokhoz, ezért terrorintézkedésekkel és álhazafias maszlaggal próbalta helyreállítani a .cseh alakulatok harci szellemét, de hiába. Ugyanakkor, a háborús évek szenvedései közepette, a polgári lakosság elégedetlensége is fokozódott. Egyre erősebb hangok követelték az önálló népi csehszlovák állam megalakítását. Az orosz bolsevikok szocialista forradalmának győzelme nagyot lendített e mozgalmon. Népünk tömegei — vágyaik megválósítására — reális erőt láttak benne. A csehszlovák burzsoázia — veszélyben látva érdekeit — hirtelen irányt változtatott, hogy a tömegek forradalmi lendületének szelét a saját vitorlájába foghassa. A különféle burzsoá irányzatok közül két irányzat bontakozott ki erőteljesen: 1. a felszabadítást — győzelem esetén — Oroszországtól váró cárofil irányzat, mely a szocialista forradalom győzelme folytán füstbe ment; 2. nyugatbarát irányzat, mely főként a francia és angol, majd amerikai imperialisták szövetségére épített, s amelynek fö képviselői Masaryk, Beneä és Stefánik voltak. Kramár cárofil irányzatát főként az Oroszországban letelepedett cseh polgárok támogatták, akik saját hadsereget állítottak fel (saját költségen) a cári trón védelmére. Tagjaiból és a monarchia átszökött cseh és szlovák nemzetiségű katonáiból alakultak meg a légiók. Számuk 1919 közepén meghaladta a 38 000-t. Noha azzal a szándékkel ragadtak fegyvert, hogy nemzeteik szabadságának és önálló állami életének kivívásáért fognak harcolni, a csehszlovák nagyburzsoázia cselszövő és népellenes külpolitikájának első áldozatai lettek. Masaryk és Beneä, a francia imperializmus lekötelezett szolgái eladták a légiókat, hogy az imperialista intervenció eszközéül használják fel őket a fiatal szovjet köztársaság leverésére. Klecanda, Masaryk teljhatalmú megbízottja 1918 tavaszán utasítást adott a légiók parancsnokainak, hogy vonuljanak ki csapataikkal Ukrajnából — melyet éppen akkor veszélyeztetett legjobban a németek offenzívája —, és szállják meg a sztratégiailag rendkívül fontos szibériai vasútvonalat. Klecanda ezt az utasítását azzal magyarázta a szovjet kormánynak, hogy a légiók Szibérián keresztül akarnak Franciaországba jutni, hogy megtámadják a németeket. Persze ez az állítás ügyetlen kibúvó volt. Lenin egyik beszámolójában igy jellemezte a csehszlovák légiók szerepét: „A ' csehszlovák felkelést kezdetbeo sokan úgy tekintették, mint az ellenforradalmi lázadások egyik epizódját... a tények most megmutatják, hogy a csehszlovák mozgalom egyik láncszeme volt annak a Szovjet-Oroszország megfojtása céljából kovácsolt láncnak, amelyet az angol-francia imperialisták következetes politikája már régóta arra szánt, hogy Oroszországot ismét beszorítsa az imperialista háborúk gyűrűjébe ... a Cseh Nemzeti Tanács vezetői a francia és az angol kormánytól mintegy 15 milliót kaptak, és ezért a pénzért eladták a csehszlovák hadsereget a francia és az angol imperialistáknak." Acsehszlovák légióknak a szovjet hatalom elleni intervenciója az első láncszeme volt annak a nyugati nagyhatalmak érdekeit követő csehszlovák külpolitikának, mely népeink érdekeinek fokozatos elárulásához és Münchenhez vezetett. Annál kirívóbb a burzsoá csehszlovák kormány szovjetellenes politikájának bűnössége, mivel egyedül a bolsevik párt, Szovjet-Oroszotszág szorgalmazta a cseh és szlovák nép nemzeti önrendelkezési jogának elismerését. Az uralkodó burzsoázia azonban vak osztálygyűlöletében inkább a nyugati „szövetségesek" kétes barátságát kereste, homokra építette külpolitikáját, melynek fő célja Csehszlovákiának mint a Nyugat Szovjetunió elleni ugródeszkájának kiépítése volt A világháborút követő Versailles! béketárgyaláson összejöttek az imperializmus legismerttbb képviselői: Wilson, Clemenceau és Churchill. Nem azért találkoztak, hogy végre meghozzák a várva várt igazságos békét, hanem hogy döntsenek a világ újrafelosztásáról, és megbeszéljék a Szovjetunió elien a további lépéseket. Wilsonnak, akit Masarykék Csehszlovákia nagy barátjának és megmentőjének neveztek, nem volt szívügye a csehszlovák állam létrehozása. A „szövetségesek", csak annyira támogatták, amennyiben a saját érdeküket szolgálta. Beneä és Kramár a béketárgyalásokon egyedül arra törekedtek, hogy elmélyítsék az országot az imperialistákhoz fűző szálakat. Benes maga is beismeri ezt: „A• felszabadult csehek készek lennének azonnal olyan politikai és gazdasági szerződést megkötni, mely a szövetségesek oltalmába helyezné őket, és minden kincsüket rendelkezésükre bocsátanék". Különféle megbízottak tisztségében nyugati kémek özönlik el a köztársaságot. Piccione olasz tábornokot az ellenforradalmi szellemben szervezendő csehszlovák hadsereg főparancsnokának szemelték ki. Clément-Simon francia követ Csehszlovákia nemzetközi kapcsolatait ellenőrzi. A Creel misszió a szociáldemokratákat segíti a tömegek forradalmiságának eltompításában. Voska kapitány. az amerikai hírszerző szolgálat tisztje ellenforradalmi propagandát fejt ki, és a szrájkok letörését szervezi Kladno vidékén stb. Csehszlovákia imperialista leigázásénak másik módja a hazai burzsoázia által buzgón támogatott gazdasági „segítség és hiteinyújtás" rendszere volt, mely a világimperializmus gazdasági függvényévé tette Csehszlovákiát. A háború után Csehszlovákiára erőszakolt amerikai „segítségért" 63 millió dollárral terhelték meg hazánkat, és csupán a kamatok fejében pvi 25%-ot kellett fizetnie. Csehszlovákiának az USA-nál levő államadóssága 99 304 693 dollárt tett ki. Az amerikai bankárok 1923-ban például azzal a feltétellel folyósítottak 50 millió dollár kölcsönt, ha Csehszlovákia kötelezi magát, hogy letétbe helyezi a vámilletékekből és a dohánymonopőliumokból származó bevételeit, 8°/o-os kamatot fizet és 10 éven belül nem mondja fel a kölcsönt. Ilyen volt a valóságban agyondicsőített és egekig magasztalt nyugati szövetségeseink és „barátaink" igazi arculata. . A csehszlovák burzsoázia a kisantant egyezményre építette előretolt szovjetellenes erőd szerepének politikáját. Ez elsősorban a Magyar Tanácsköztársaság ellen irányult, majd annak segítségükkel történt leverése után egy mindenkor lehetséges. Szovjetunió elleni háborúba való beavatkozásuk koncepcióját követték. Természetesen szövetségük nem volt egészen önzetlen. Az egyezmény keretében folytatott fegyverkezésből elsősorban a francia és csehszlovák hadiipar húzott nagy hasznot, partnerei, főképpen Jugoszlávia rovására. A kapitalizmus mindenütt háborút szimatolt. így például Mittelhauser tábornok, a francia katonai misszió főnöke Ígéretet kapott a csehszlovák kormánytól, hogy abban fcz esetben, ha Horthy Magyarországa akadályozná a Dunán lebonyolított, Romániába és Jugoszláviába irányuló hadianyagszállítást — amit casus bellinek tekintenének a nagyhatalmak —.Csehszlovákia az erre az esetre felajánlott francia segítségért kész beavatkozni Olaszország és Jugoszlávia háborús viszályába, román—szovjet konfliktus esetén pedig egy szovjetellenes háborúba, noha a Szovjetunióval 1922-ben megkötött kereskedelmi egyezmény semlegességre kötelezte. A csehszlovák burzsoázia szerencsétlen kül' politikája gazdasági téren is éreztette hatását. Az 1929-es nagy világválság leginkább a tőkés Nyugattal összeházasodott csehszlovák gazdaságot érintette. A dolgozók a nagy munkanélküliség idején sztrájkokkal válaszoltak a kormány korlátozó intézkedéseire. A tömegek erősek voltak, mert a munkásosztálynak volt már egy új típusú harcos pártja, a CSKP, mely megalkuvást nem ismerve egyedül vette fel a harcot a tőkés rendszer uraival. Több nyugati országban megtartott parlamenti választásokkor balrr,tolódás mutatkozott. Németországban az elégedetlen munkástömegek forradalma fenyegetett. A kommunista pártok növekvő befolyásától rettegő imperialisták egy új. kíméletlen politikai rendszerbe, a fasizmusba vetették minden bizalmukat. Emberüket egy politikai kalandorban, Hitler Adolfban vélték felfedezni. Az amerikai és angol—francia imperializmus áldását adta Hitler hódító szándékaira, miután élettérszerzési agressziójának Irányát Kelet felé irányította. A nép forradalmi megmozdulásától rettegő csehszlovák burzsoázia szemrebbenés nélkül feláldozta hazánkat Hitlernek a „szövetségesek" érdekeiért. A nemzeti tragédia bekövetkezéséig folytatott búnös külpolitikájával igy ásta meg a köztársaság sírját. A csehszlovák burzsoázia húsz év előtti árulásának részletei ismertek, hisz nemrégen emlékeztünk meg München szomorú évfordulójáról. A most előkerült titkos okmányokból egy dolog világosan kitűnik: azok adták el köztársaságunkat, akik kezdettől fogva bősz hadjáratot hirdettek a Szovjetunió ellen. Ez éberségre int. hogy szemünk fényeként őrizzük örök baiátságunkat és testvériségünket a Szovjetunióval. Egészen más vonások jellemzik megújhodott köztársaságunknak 1945 éta folytatott külpolitikáját. A béke és a Szovjetunióval való testvéri barátság és együttműködés politikája ez. melynek sziklaszilárd alapjára támaszkodik köztársaságunk egész léte. s mely mindkét ország kölcsönös javát szolgálja. A Szovjetunió a legválságosabb pillanatokban is melletünk állott (amikor a nyugati szövetségeseink cserbenhagytak minket) és felkínálta segítségét. Mai külpolitikánk a tizenöt évvel ezelőtt megkötött csehszlovák—szovjet barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és a háború utáni együttműködési szerződésre épül. Október 28-ának „nemzetfelszabadító" legendával övezett élő „nagyjai" ma nyugati barátaink vendégszeretetét élvezve folytatják negyven év előtt megkezdett népellenes, áruló politikájukat. Az Imperialista hatalmak csahos kutyáiként uszítanak népünk szabad szocialista állama ellen. Pedig már régen a történelem szemétdombjára kerültek, mert a párt és a cseh nemzet nagy fiának, Julius Fucíknak szavaival élve: „mindenki, aki a múlt porából akart gátat emelni a forradalom áradatának, pudvás fából faragott figura akkor is, ha talán vállán a méltóság rangjelzése csillog." 9