A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-19 / 42. szám
luyuiix harcolni! Nejealy proiesszor a parlament előtt az agrárpárt árulásáról beszél, és megmondja az igazat u szovjet segítségről Az esti órákban a hangszórók ezt a hírt közvetítik: ,,A köztársasági elnök és a kormány kénytelen volt elfogadt/ további tárgyalási alapul a két nagyhatalom javaslatát." A tömeg, áttörve a rendőrkordont, behatolt a Vár udvarába. Syrovy tábornok igyekszik megnyugtatni a tüntetőket. HATÁRVIDÉK A szudétanémet egységek behatolnak Csehszlovákia területére. Rendszeres harc indul. A hátországban, a katonai védelmi vonal mögött a hcnleinisták a kormány kapitulációjának hírére elfoglalják a középületeket. SZEPTEMBER 22. PRÁGA A szocialista pártok és a többi polititikai párt képviselői az elszánt tömegek nyomására elfogadják a kommunisták javaslatát, hogy a parlament azonnal tárgyalja meg a további teendőket. A kommunisták javasolják: Hodza mondjon le. Alakítsanak új kormányt, mely hajlandó megvédeni a köztársaságot. Azonnal meg kell tenni minden szükséges intézkedést az ország védelmére. A parlament előtt tízezres tömegek. Gottwald beszél: „Hodza kapituláns k a-mányának le kell mondania. A vörös hadsereg velünk van. Védekezni fotjunk!" Száz és százezer kéz emelkedik esküre. GODESBERG Hitler dührohamok közepette fogadja Chamberlaint. Prágából olyan híreket kapott. hogy a hatalmat a csőcselék és a tábornokok ragadták magukhoz. Fokozza követeléseit. Követeli csehszlovák teiületek azonnali átadását; Csehszlovákiának a lengyel- és magyarlakta területekről is le kell mondania. A tárgyalások megszakadtak. SZEPTEMBER 23. PRÁGA A francia és angol küldöttek átnyújtják Benesnek Hitler „godesbergi" memorandumát, és tájékoztatják az elnököt a godesbergi tárgyalások sikertelenségéről Közlik, hogy kormányaik nem kifogasolhatják Csehszlovákia védelmi intézkedéseit. PRÁGA 14,00 órakor jelenti a rádió Syrovy tábornok új kormányának megalakulását. A nép lesújtva fogadja a hírt. Az összes népréteg bizalmát élvező kormány henyett egy katona-hivatalnok kormányt neveztek ki. MOSZKVA A Szovjetunió kormánya ismét tárgyal a román kormánnyal a vörös hadsereg átvonulásának és légiereje átrepülésének lehetőségeiről. Csehszlovákiába magasrangú repülőtiszteket küld, hogy előkészítsék a szovjet repülőgépek leszállását. AZ ELLENSÉGTŐL NE FÉLJETEK, SZÁMUKAT NE TEKINTSÉTEK! SZEPTEMBER 25. PRÁGA 22,00 órakor bejelentik a csehszlovák haderők általános mozgósítását. Több mint egymillió tartalékost szóli-tanak fegyverbe. Prága belső kerületei egészen zsúfoltak. Az utolsó napok kínzó feszültségét komolv elszántság váltja fel, MOSZKVA A szovjet légierő készen áll Cseiisziovákia közvetlen támogatására. A nyugati határokon az első vonalban 30 hadosztályt és 600 repülőgépet összpontosítanak. A külügyi népbiztosság újból felszólítja a francia kormányt, hogy hívja össze a vezérkarok képviselőinek értekezletét. SZEPTEMBER 24. PRÁGA A határvédelmi erődítmények legénysége felkészült a védelemre. A légierő és a légelhárító-tüzérség hadi készültségben van. Krejcí hadseregtábornokot kinevezik a haderők főparancsnokává. Főhadiszállása átmenetileg Kutná Hora. MOSZKVA A szovjet kormány figyelmezteti a lengyel fasisztákat: Egy esetleges Csehszlovákia elleni lengyel támadás esetén a lengyel-szovjet meg nem támadási egyezmény a Szovjetunió számára érvényét veszti! SZEPTEMBER 25. LONDON Ján Masaryk követ átnyújtja Chamberlainnek a csehszlovák kormánynak a godesbergi memorandumra adott elutasító válaszát. A brit miniszterelnököt lesújtja a hír, hogy Csehszlovákia nem hajlandó haderejét visszavonni a határokról, habár két nappal azelőtt beleegyezett, hogy Csehszlovákia minden eszközzel biztosítsa saját védelmét. SZEPTEMBER 26. BERLIN A Sportcsarnokot hisztérikus üvöltözés tölti be: „Sieg Heil!" és „Wir wollen Krieg mit sieg!" Hitler őrjöng: Oktober l-ig át kell adni a Szudéta-vidéket Németországnak. Ha ez a kérdés megoldást nyer, nem lesz több területi követelésünk Európában. „Ich brauche keine Tschechen" (nem akart egyetlen csehet sem, néhány nappal később mégis háromnegyed milliót kebelezett be a Harmadik Birodalomba). LONDON A rádió a brit kormányfő beszédét közvetíti: „Nem viselhetünk háborút egy távoli országban olyan emberek közt előállt vitás kérdések miatt, akikről semmit sem tudunk, olyan vitás kérdések miatt, melyek lényegében már megoldódtak." SZEPTEMBER 28. LONDON Chamberlain kéri Mussolinit, hogy szorgalmazza Hitlernél egy nemzetközi négyhatalmi konferencia összehívását (Csehszlovákia és a Szovjetunió részvétele nélkül). A TRAGÉDIA ELÉRI TETŐPONTJÁT SZEPTEMBER 29. PRÁGA A csehszlovák kormánnyal közölték Londonból és Párizsból, hogy elküldheti megfigyelőjét Münchenbe. 14,30 órakor Mastny követ Masaíík követségi tanácsos kíséretében Münchenbe repül. MÜNCHEN A déli órákban a Prinz-Regent Strassen a kíváncsiak hatalmas tömege várja a küldöttség tagjainak érkezését. Egymás után érkeznek: Benito Mussolini, Ciano gióí, Daladier és Chamberlain. 12,45 órakor megkezdődik a konferencia. Hitler minden kertelés nélkül követeli a csehszlovák területek átadását; éspedig azonnal, minden huzavona nélkül. Télképet vesz elő, melyen az új halár már meg van húzva. A Duce előterjeszti — nyilván már cicire elkészített - megszállási tervét, mely szerint a megszállást nég.v részletben október 1-10-ig kell lebonyolítani. Chamberlain és Daladier megköszönik Hitlernek és Mussolininek az értekezlet összehívását, mely megoldja a tegnap még reménytelen helyzetet. Ezzel a tulajdonképpeni konferencia befejeződik, és a tanácsadók négy nyelven megfogalmazzák a szerződés szövegét. SZEPTEMBER 30. MÜNCHEN Éjjel 1,30 órakor végül behívják a két csehszlovák megfigyelőt, Mastnyt és Masaríkot a konferencia üléstermébe, ahol már csak Chamberlain és Daladier, valamint néhány tanácsadó tartózkodik. Chamberlain átnyújtja Mastnynak a szerződés szövegét, és felhívja, hogy hangosan olvassa fel. Közben leplezetlenül ásít. Befejezésül felszólítják a csehszlovák kormányt, hogy 12,00 óráig adjon választ a szerződésre (hatórás ultimátum) és 17,00 órára küldje el megbízottját Berlinbe a területek átadása végett. Éjfélkor kezdetét veszi a megszállás. PRÁGA Mastny a kora reggeli órákban átadja a négyhatalmi szerződés szövegét Benesnek. A kormány ülést tart. A nyilvánosság és a képviselők még semmiről sem tudnak. A kommunisták összehívják a baloldali képviselőket, hogy megtárgyalják az általuk javasólt védelmi nemzeti bizottságok megalakítását. A javaslatot elfogadják. Benest táviratilag értesítik a határozatról, mivel délelőtt nem akarta fogadni Gottwaldot. A gyorsan megalakított bizottság a lakossághoz intézendő kiáltványon dolgozik. Közben a kormány a vezérkar beleegyezésével kapitulál. Parancsot ad a hadseregnek, hogy 24,00 órakor kezdje meg a kérdéses területek kiürítését. Gottwaldot és a kommunista képviselők küldöttségét Benes csak a délutáni órákban fogadja. Gottwald újból figyelmezteti az elnököt Sztálin üzenetére, melynek értelmében a Szovjetunió — ha arra felkérik — azonnal hathatós segítséget nyújt Csehszlovákiának. Felindultan kiáltja Benesr.ck' „A mezítlábas és fegyvertelen abesszinok védekeztek, mi pedig kitűnő hadseregünkkel és elszánt népünkkel megadjuk magunkat!" Benes úgy tesz, .mintha nem hallaná e szavakat. 17,00 órakor az egész nemzet feszülten várja , Syrovy tábornok rádióbeszédét. Níeglett férfiaknak könnyes a szeme, kezük ökölbe szorul. Mindenütt reménytelen kétségbeesés és szörnyű harag az árulók ellen, akik feláldozták a nemzetet a burzsoázia osztályérdekeiért, azok ellen, akik a nemzetet a megaláztatás és a fasiszta borzalmak poklába taszították. 11ÜSZ ESZTENDŐ UTÁN A német imperializmus ismét Csehszlovákia elpusztítására törekszik. A nyugatnémet revansiszták a müncheni diktátumot érvényesnek ismerik el, és újból követelik annak megvalósítását. Ma azonban már alapvetően más a helyzet. A köztársaságban minden hatalom a nép, a kommunista párt által vezetett munkásosztály kezében van, nem pedig holmi politikai szélhámosok kezében, mint 1938-ban. Népünk mint szeme fényét öizi a Szn/jetunióval való barátságát. Uz a barátság biztosítéka annak, hogy r.rm ismétlődik meg többé München! JINDRICH VANÉCEK 13