A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-12 / 41. szám

Az ő világuk Egy iskolai történet és igazolása végzett ifjabb tanító nemzedék képtelen feladatát elvégezni. A tanulók úgy válnak el az iskolától, hogy a számtan alapműveleteit és sokszor a legegyszerűbb írásszabályokat sem Ismerik. A katasztrófális helyzetre még a nyugatnémet burzsoá lapok is riadót fújnak. A „Münchener Illustrierte" elkeseredésében szokatlanul goromba: "Miért engedjük meg, hogy a gyermekeink buták maradjanak?" - kérdi. Persze, a burzsoá !ap őszinteségének is megvan a határa, csak kerülgeti az igazságot, amikor arra céloz, hogy az oktatásra szánt összeg „minden más" állami kiadás mögött kullog a költségvetésben. Azt már nem meri kimondani, hogy az iskolákra azért nem juthat pénz. mert az atomfegyverkezés felemészti az adófizető nép keserves obulusát. A nyugatnémet kormányzat, csakúgy, mint a tanügyi kormányhivatal képviselője, a nyugatnémet tanítók kongresszusán megpróbálta elhitetni, hogy a dolgoknak ez a rendje, a helyzeten „egyelőre nem lehet változtatni". Éiről azonban roppant nehéz meggyőzni a tanítókat és a szülőket. Nem másért, de ott van előttük a Német Demokratikus Köztársaság példája. A Német Demokratikus Köztársaságban 1945-ben, a kapitalista rendszer tanügyi örökségekánt 4114 egytantermes iskola létezett, de három évvel később már csak 1407. 1958 februárjában oedig összesen 23 ilyen iskola volt még a Német Demokratikus Köztársaság területén. A kapitalista Németországgá! szemben, az épülő szocializmus Németországában a tantermek egészségesek, a tanügyi oktatás színvonala magas, a tanitók fizetése kielégítő A nyugatnémet tanügy képviselője hiába beszélt. A különbséget és a különbség okát a vak is látja. Dl. Az első óra volt aznap, nyomban a becsengetés után, s a tanító mégis olyan fáradt volt testileg-lelkileg, mint aki egész éjszaka dorbézolt, s akit ráadásul elnáspángoltak. Pedig, dehogy is iszik ő. Ha nem lenne antialkoholista, akkor sem telne. A fizetésből? Házbérre, táplálkozásra, a legszükségesebbre is alig jut, nemhogy italra... Huszonötéves mindössze, de öreg embernek érzi magát. A tanítás kínszenvedés számára; úgy kezd hozzá minden reggel, s ezúttal is, mint aki behunyt szemmel, keskenyre szorított ajakkal fejest ugrik egy zápult vizű, hináros mocsárba. Ódalép az első padban ülő két gyermekhez. Georghoz és Käthehez. Nézi a házi dolgozatot. — Nem jó... —mormogja. — Nem így írják a v-betűt, a fáu-t, nem így ... Szórakozottan megigazítja orrán csiptetős szemüvegét, és beírja a gyerekek füzetébe a betűt. Ha már ott van, számtanfeladatot is ad: 2 + 3, 3+1. 3 + 4, 1+4 ... Ennyit, mert még csak ötig tanulják az összeadást. . — Két oldal v-betüt írtok, és megcsináljátok az összeadást — szól oda a gyerekeknek, aztán tovább megy. A harmadik sorban leül Gerhardt mellé, elolvassa a versikét: A csengő hangja oly vidám. Tanulni szólít már. A napsugár elcnti Az iskola derűs falát ... — Jól van - mondja, és a szájaíze keserű, mint az epe. Aztán gyorsan tovább lép. Szépírás, földrajz, történelem feladatokat ellenőriz, minden padban mást. Közben körülötte zúg a tanterem, fesztelenül beszélgetnek a gyerekek, neki pedig belülről is zúg, zakatol a feje.. Te jó Isten! Ez még csak az első óra — gondolja közben és ráhajol Heinrigh füzetére, a szemtelen Köhler Heinrichére, akinek az apja városi tanácsos, és csemegeüzlete van a főúton. Ki nem állhatja ezt a gyereket. Szeme sarkából látja a fiú párnás arcát, fintorgó, szeplős orrát. Fásult lelkében a düh apró szikrái támadnak, és pirosceruzával vastagon aláhúz egy sort. — Warum? Miért? — kérdi Köhler Heinrich, és apró szemei csillognak. — Azért, mert Kolumbus 1493-ban fedezte fel az Antillákat, nem ahogyan te írtad ... — Nem — mondja Köhler —, maga téved. Kiloncvenhárovntól kilencvenhatig az a második utazása volt, akkor fedezte fel Portorikót, Jamaikát ... Én tudom, a házitanító is mondta; maga téved — és még jobban megnyomja a magát, s egyúttal felnyitja a világlexikont, amelyet elhozott. • A tanító nézi a nyomtatott szöveget, nézi, kábán és süket szédülettel a betűket a világlexikonban. Igaz . . . valóban, igaz . . . Émelyeg a haragtól és az önutálattól. Kétségbeesett és a végtelenségig fáradt. A tanteremben egyszerre csend van, mindenki odafigyel, nézik a tanítót és a vigyorgó Kohlért. Csend ... — Nooos? — kérdi egyszerre csak a nagy-nagy csendben, elnyújtva a szót, szerény gúnnyal Köhler. A tanító elsápad. Aztán vére a fejébe szalad, felpattan. — Te akarsz engem atni ? Te, analfabéta! — ordítja. És k.rángatja kabátjánál fogva Kohlért a táblához. Krétát nyom a fiú kezébe. — írjál le nekem egy dupla vét! A fiú arcán zavar van, aztán bizonyta-DI. Búcsúzóban a nyár ORBÁN GÁBOR emlékének Búcsúzóban a nyár, lebegőn száll már az ökörnyál, hajnalon, estefelé hűvös a harmat, a szél. Távol a dombok ölén édes s aranyosak J fiiatok, tarlik a tőke, a domb. tárul a pincekapu Búvik a nyári bogár, takarója a tarka, lehulló, dérperzselte levél. Eltemet újra a tél... téged is, eltemet újra a tél, a goromba, kegyetlen, pápaszemed sugarát, görnyedező alakod. Hol van a régi rovat, hova lett? Anyanyelvet, az édest, merre dicséred, a szót hol szeded ízeire? Hol magyarázod a grammatikát mosolyogva, szerényen, hol van az iskola? Hol hallani még a szavad. Kérem, a kéziratot, ha lehet, igazán ne javítsák, énmagam olvasom el. nem marad abba' hiba. Nem maradt abba' hiba, de te már soha nem nyitod este rám a kilincset, ahogy egyszer, egy este, sötét, rossz, szomorú órában a szél odakinn fenekedve zúgott az ablak alatt. Látom igaz mosolyod ... Búcsúzóban a nyár, lebegőn száll már az ökörnyál, hajnalon, estefelé hűvös a harmat, a szél. Távol dombok ölén édes s aranyosak a fürtök, tarlik a tőke, a domb, tárul a pincekapu Búvik a nyári bogár, takarója a tarka, lehulló, dérperzselte levél. Eltemet újra a tél... Fabiusz László 11 lanul elkezd kaparaszni a kretaval a táblán. Lassan kirajzolja a betűt. — Ez szimpla ve, fáu, amit most a; elsősök tanulnak — mutat az első sorr; a tanító. Te nyolcadikos vagy! Na, jó...kiáltja remegő dühvel —. hátha szántóin megtanultál. És felír egy négyszámjegyi kivonást. Köhler nézi, aztán felvonja a vállát Egyébként nem mozdul. — Ezt most a harmadikosok tanulják -pattog a negyedik padsor felé intve a ta nító. — Te nyolcadikos vagy! Nyolcadikos!!! — ordít, hogy vékony, korán ráncosodó nyakán kidagadnak az erek. Aztár megint ellepi a végtelen fáradság, amelj napjait kíséri, az undor és a keserűséi érzete. Egészen halkan mondja: — Mehetsz, levizsgáztál... És még halkabban annyira, hogy talán csak ő maga hallja: — Le, levizsgáztunk ... Levizsgáztunk .. * Aki a fenti történet igazolására kíváncsi, tanulmányozza át a nyugatnéme tanítók ez évi, május végén lezajlott kongresszusának anyagát. A megelevenített mozzanat csak egy részlet, a beszámolók és felszólalások tömegéből az alsófokú oktatás csődjének még komorabl képe bontakozik ki. A tanító és tanteremhiány egyetlen tanerőt terhel meg nyok osztállyal, egyetlen zsúfolt szobában A bonni állam területén 8300 ilyen eg\ szobára korlátozott nyolcosztályos iskol; működik. A kapitalista oktatás ilyen körülményei között nem csoda, ha az ugyancsak hasonló körülmények közepette