A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-05 / 40. szám

hogy a Fekete-kéz vezetőjé­nek, Dragutin Dimitrijevics tábornoknak, fedő nevén Apisznak, halálát követelték. Kitört a háború. És egyidejűleg kezdetét vet­te az ellenem indított hadjárat is. Hivatalosan senki, semmit nem publikált, azonban elkezd­ték terjeszteni, hogy nem va­gyok hajlandó a hadsereg ren­delkezésére bocsátani egy fon­tos találmányt. A hallgatók az előadásokon kifütyültek, kollé­gáim kihúztak a tudományos folyóirat szerkesztő bizottságá­nak névsorából, és Orlov fel­kínálta Mach doktornak a hisztológiai tanszéket, mely állítólag rövidesen megürül. Közben háborúba lépett Oroszország, Németország, Franciaország és Anglia. A fia­talemberek ezrei vonultak be városunk állomásán. A dra­gonyosokat is harcba vetették. Fénylő sisakjuk, fehér köpe­nyük, villogó kardjuk és ri­kító piros öltözetük csupán arra volt jó, hogy az ellenség géppuskása jobban célba ve­hesse őket. Talán azt gondol­ták, hogy ez a parádé hasz­nál majd nekik? Két hónap múlva egy sem maradt élet­ben közülük. A dragonyos helyőrség vá­rosunk büszkesége volt. Ne­kem szétdúlta a házasságom. Feleségem két év után Kovács Imre parancsnokkal megszö­kött Salgótarjánba. Lehet, et­től az időtől fogva nem sze­retem a katonákat. A drago­nyosokat különösképpen. Az­után elköltöztem lakásomból. Ki se húzom a lábam alagsori dolgozószobámból. Ott is al-Gergely Vera rajzai szom; ételt a takarítónő hord a vendéglőből. Nincsenek igé­nyeim. Csak néhanapján, va­sárnap vagy ünnepnap, eset­leg, ha már fáj a szemem és nem bírok tovább olvasni, me­gyek el Mach doktorhoz, hogy játsszak egy kicsit gyermekei­vel. Egyedüli barátom volt. Nem is hagyott cserben. Visz­szautasította Orlov ajánlatát. Ezért kénytelenek voltak a he­lyemen hagyni. Ugyan ki is tö­rődik most a szövettannal? Néha még itt-ott kellemetlen­kedik valaki, fenyegető leve­leket is kapok, de az esemé­nyek gyorsan elfeledtették az egész ügyet. Az orosz front és a német előrenyomulás kü­lönösképpen. Kezdték behívni a póttartalékosokat is. Asszisz­tensem az elsők között volt. Ezt nyilván Orlov intézte így — bosszúból. Az árkászokhoz vonultatta be. Kikísértem az állomásra. Búcsúzáskor hat éves kisfia megkérdezte tőlem: - Igaz az, hogy, ha meg­lenne az a gáz, akkor apuka egy hét múlva visszajöhetne? Bizonyára sokat beszéltek róla otthon. Végtére talán nem is értenek velem egyet? Mach­né ájuldozott. A többi asszony sírt, kiabált, tépte a haját vagy karmolta az arcát, akár­csak egy antik tragédiában. Az állomás személyzete már megszokta ezt. Egy külön he­lyiségben vízzel öntözték őket. Még életemben nem láttam ennyi könnyet és szenvedést, mint amikor asszisztensem­mel kifutott a szerelvény. Az állomás előtt egy ismerős tiszt sétált fel s alá, megvető pillantást vetve rám. Kovács Imre volt, a dragonyosok őr­nagya. Végre elérte, amit akart. Mint zászlóaljparancs­nokot városunkba helyezték... — Nieder mit den Serben! — ordította a többi tiszttel együtt, s kardjával nagyban hadonászott. Néha úgy gondoltam, hogy mindez csupán lázálom, egy rossz tréfa, melyből fel kell ébrednem. De senki sem ne­vetett, hacsak a halál nem. Egy hét múlva hírt kaptunk Halicsból: Mach doktor elesett. Felesége hozzám jött és vá­daskodni kezdett. Hogy én va­gyok mindennek az oka. Ha odaadom a gázt, assziszten­sem nyugodtan dolgozhatott volna a front mögött. Ezt egé­szen komolyan gondolta. Én, én, aki semmiben sem akartam részt venni, most szerintük én vagyok a bűnös. Különben is Orlov professzor vonultatta be. Orlov ölte meg az én leg­jobb tanítványomat, munkám­nak folytatóját. Minderre csak akkor döbbentem rá. Másnap elmentem a kultuszminiszter­hez. — Hajlandó vagyok átadni az etnakronit G-t. Azonban még néhány kísérletet kell el­végeznem vele ... — Minden a rendelkezésére áll, drága honfitársam — és a miniszter egy nagyobb ösz­szeget jelölt meg. Hisztológiai kutatások számára egész kis várost lehetne felépíteni be­lőle. Ök azonban a mérget akarták. Egy század katonát rendeltek ki védelmemre. Meg­kértem, hogy parancsnokuk Kovács őrnagy legyen. így tu­lajdonképpen Kovács az én pa­rancsnokságom alá került. Egyúttal beosztottak mellém egy gyönyörű titkárnőt és egyet, aki valóban dolgozik; továbbá tíz új asszisztenst, melyek közül négyen állítólag a kémelhárító csoport tagjai voltak és húsz laboránsnőt. Földalatti helyiségeim szűknek bizonyultak ennyi ember szá­mára. Természetesen ilyen kö­rülmények között dolgozni sem tudtunk. Ezenkívül a folyosó a dragonyosok lépteitől dön­gött, mintha csak minden pil­lanatban eay szerb támadást várnának. Üj helyiségeket kér­tem. Három emeletre van szük­ségem — jelentettem ki. Más épületbe nem voltam hajlandó átköltözni. Hadat üzentem a fiziológia tanszékének. — Követelem, hogy hat órán belül az egész épületet ürítsék ki. Azonnali haté/lyal elren­delem az összes hisztológia­ellenes dolgozók, laboránsok, asszisztensek és takarítónők elbocsátását; minden hisztoló­giaellenes megnyilatkozás be­szüntetését, valamint az egész tanszék hisztolögiaellenes tevékenységének kivizsgálását és mindazoknak a bűnösöknek megbüntetését, akik munkámat aátolták és asszisztensem ha­lálát okozták. Követelem Orlov megbüntetését. Személyesen részt kívánok venni a kivizs­gálásban ... Az új aszisztensek közül néhányan azt gondolták, hogy mindez csupán tréfa. Azonban hamar meggyőződtek az ellen­kezőjéről. Az ultimátumot há­rom dragonyos kíséretében , Kovács adta át. Mindnyájan remegtek előttem. Nem ls cso­da, hisz én védem őket; miat­tam nem kell a frontra men­niük! Egy kis idő múlva Orlov fel­hív telefonon. Meg volt lep­ve ... Nem érti az egészet... Hajlandó egyezségre lépni. .. — Ugyanígy beszélt a szerb kormány is - feleltem, s ezzel lecsaptam a kagylót. Ügy lát­szik nem értettek meg. Estig vártam... Azután kiadtam a parancsot: — Nieder mit den Fysiolo­gen! — vezényelte Kovács, és dragonyos kardjával hetykén hadonászott. A legények se­rényen nekiláttak; kidobálták az ablakon a kémcsöveket és a drága mérőműszereket. Ki­engedték a ketrecekből a nyu­lakat, macskákat, egereket, ku­tyákat és az összes többi kí­sérleti állatot. Valódi háborús kavarodás támadt. Munkatár­saim igyekeztek engem lebe­szélni. Néhány helyiség miatt akar­ja megtámadni? — És tudják maguk mi az a Satt-el-Arab, Angola vagy Szkadar? - A világháború sem keletkezett nagyobb dol­gokért. Fogtam a mikroszkó­pot és Orlov professzorhoz siettem. Épp a nagybácsi­jának telefonálta, hogy én mit művelek. Hát még valami ér­dekesebbet is , elkövettem. Szétvertem a koponyáját a mikroszkóp állványával. Saj­nos, nem ütöttem agyon. Pedig szerettem volna. Az összes fronton nap nap után hasonló logikával — mint ahogyan én a fiziológusokat megtámadtam — gyilkolják meg az emberek ezreit. Minden elkövetett lé­pésem pontosan összeegyez­tethető azzal, amit Hötzendorf és Berchtold, Vilmos és Grey vagy Pasics műveltek. És az ő tevékenységüket mégse mi­nősiti senki őrültségnek. Nem vizsgálták meg őket az elmegyógyászok, mint engem, nem vetették börtönbe; főként pedig nem ítélkeztek felettük. Mintha a háború valami egé­szen más dolog lenne, mint a gyilkosság. Csakhogy, hölgyeim és uraim, az engem sújtó íté­let rájuk is vonatkozik. Nem követtem el semmi mást, csak amit ők. Ha én mégis gonosz­tevő vagyok, akkor ők gyilko­sok. És velük együtt mindazok, akik a világ problémáit erő­szakkal akarják megoldani... Itt megszakították a pro­fesszor beszédéi. Legalábbis a Morvaország egyik kerületi le­véltárában nemrég talált tit­kos jegyzőkönyv további ada­tokat nem tartalmaz. Az új­ságírók, akikről a jegyzőkönyv említést tesz, nyilván nem ír­tak az esetről egyetlen sort sem. Senki sem szerzett tu­domást erről a perről. Talán nem is érdekelt senkit. Hisz azóta mennyi minden történt. Mindenekelőtt két világháború. Fordította PÉTER LÄSZLO 21

Next

/
Thumbnails
Contents