A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-28 / 39. szám

Pontosnak keü lennie a vertelriek — mond­ják a vasutastanoncok Hírt Sarolta, Kqrdos Ilona és Taüóczy Má­tyás mosolya már a jó ebédnek szól Vidám terefere közt jobban megy a munka. — A Zoch utcai iskolások egy cso­portja ^pMLŐOKSZÁGBAN A párás, szeptemberi reggel puha •6a fénye úgy simogatja a falu ar­cát, mint szerető kéz a kedves homlo­kát. ölelő mozdulatra az erdők zöldbe­villanő szépe tárja ki karját, csínyt, tarkaságot a rétek és a letarolt gabona­mezők kínálnak. S föléjük pedig az ég kékje von tengerszínből-szőtt finom fátylat. A nyújtózkodó falu ébredő, eleven rit­musát három hét őta ezerkétszáz fiatal lelkesedése diktálja, akiket a segítőkész­ség hozott ide, ebbe a messzi csehorszá­gi faluba, Domouáicére. Azóta nevük, munkájuk jó hírétől hangos ez a közel nyolcszáz lelket számláló falu. Nem, nem lakodalom, ami itt van. Es nem volt az különösen az első napokban, amikor elázott, vizes mivoltában mutatta magát a vidék, s tócsákban, keréknyo­mokban összegyűlt vizekben nézte ma­gát az eltakarodó felhők mögül előbújó nap, jó időt ígérve. De csakhamar igazolta magát az idő, s az egymásra növő napok erős barátsá­got teremtettek elmélet és gyakorlat között. Valaki ottjártamkor igazolásként a te­nyerét mutatta, mondván: íme a bizo­nyítvány! Igaz, nincs nehéz munkáról szó, hisz a komlószedés helyhezkötött, ülőfoglal­kozést kívánó, szorgos igyekezetet igény­lő munka. De azért iskola az ott töltött három hét, bizonyítvány a horzsolt te­nyér, s a komlótól fekete ujjak. Olvasni lehet belőle. Dokumentum ez, mely az igyekezet mellett azt is tanúsltja: íze­lítőt kaptak ezek a fiatalok, középiskolá­sok és ipari tanulók, hogy földmunkás, vagy gyári munkás édesapjuk hogyan keresi fia, leánya számára az iskolára­valót. Az egyik komlókertben a vasutasta­nóncok vezetőjével, Vavrusek mesterrel beszélgetek. — IMi vagyunk a legjobb brigád, de ég is a munka a gyerekek keze alatt — mondja nevetve, s előkiabál egy ala­csony, kócos, szőke gyereket, - Nézze meg! Ö a legjobb komlószedő. Napi 21 — 22 vertei a teljesítménye. (Egy ver­tei 30 liter.) A norma pedig csak kilenc. A gyerek szégyenlősen mosolyog. Sze­mében azonban ott lobog a lelkesedés és a szerény büszkeség tüze. Bemutatkozás után megtudom, hogy Greguss Rudolf­nak hívják, másodéves ipari tanuló, mindössze 15 éves. Keresem az okot szívósságára, s a mester vágja rá kapásból: - Munkás­gyerek! Mennyi mindent mond ez az egy szó. Erkölcsöt, életelíogást, jovöbiztosítékot. Mennyi emberit. AZoch utcai tizenegyéves iskola fia­taljai között a. komoly munka éppúgy megfér, mint az élcelődés, az ugrasztás, vagy a lányok ajkán felcsen­dülő vidám énekszó. Ahogy odamentem, épp Tallóczy Ma­tyi volt az „áldozat". Ot nyilazták in­nen-onnan, mint egyikét a legjobb „be­fogadóképességűeknek". Kelt gombócból ugyanis napi teljesítménye tizennyolc. Igaz, komlóból is megszedi a tizenöt verteit. Eredményben mögötte végzett Hirt Sarolta és Bolech Ibolya, ök a Zoch utca legjobbjai. VT int parttalan vizek hömpölyögnek köztük a beszédtémák. A szere­lem éppúgy szóba kerül, mint a tudo­mányos technikai kérdések, a sport, vagy az, hogy szigorúan bírálják a lemara­dozókat. Kis és nagy dolgok harmo­nikus egybejátszása adja a beszéd illő keretét. Ahogy az ember elhallgatja őket, a jövő reménytkeltő szárnybontogatását véli bennük. Munkaszeretetből, áldozatvállalásból ad­tak ők itt példát éppúgy, mint a többi fiatalok. Mert hisz a szavak csak szavak maradnak, mlg meg nem próbálja vala­ki, mit jelent 8 — 9 órán át fizikai mun­kát végezni. S önkéntesen, attól a tudat­tól hajtva, hogy a közvetlen haszon sok­szorosát jelenti munkájuk a közösség, az ország, mindannyiunk száméra. Az élet éleven pezsgése kerít itt ha­talmába. Szinte ihletett festői ecsetre kívánkozik. Minden együtt van, ami modellül szolgálhat: szín, fény, moz­gás és elevenség, alak és táj. És benne az ember. A munka. A bőség forrása. A komló latin neve: Humulus lupulus L. Brigádosaink 116 500 vertellel szedtek. Ezt pedig hazaszeretetnek nevezik. FÓNOD ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents