A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-28 / 39. szám
Pontosnak keü lennie a vertelriek — mondják a vasutastanoncok Hírt Sarolta, Kqrdos Ilona és Taüóczy Mátyás mosolya már a jó ebédnek szól Vidám terefere közt jobban megy a munka. — A Zoch utcai iskolások egy csoportja ^pMLŐOKSZÁGBAN A párás, szeptemberi reggel puha •6a fénye úgy simogatja a falu arcát, mint szerető kéz a kedves homlokát. ölelő mozdulatra az erdők zöldbevillanő szépe tárja ki karját, csínyt, tarkaságot a rétek és a letarolt gabonamezők kínálnak. S föléjük pedig az ég kékje von tengerszínből-szőtt finom fátylat. A nyújtózkodó falu ébredő, eleven ritmusát három hét őta ezerkétszáz fiatal lelkesedése diktálja, akiket a segítőkészség hozott ide, ebbe a messzi csehországi faluba, Domouáicére. Azóta nevük, munkájuk jó hírétől hangos ez a közel nyolcszáz lelket számláló falu. Nem, nem lakodalom, ami itt van. Es nem volt az különösen az első napokban, amikor elázott, vizes mivoltában mutatta magát a vidék, s tócsákban, keréknyomokban összegyűlt vizekben nézte magát az eltakarodó felhők mögül előbújó nap, jó időt ígérve. De csakhamar igazolta magát az idő, s az egymásra növő napok erős barátságot teremtettek elmélet és gyakorlat között. Valaki ottjártamkor igazolásként a tenyerét mutatta, mondván: íme a bizonyítvány! Igaz, nincs nehéz munkáról szó, hisz a komlószedés helyhezkötött, ülőfoglalkozést kívánó, szorgos igyekezetet igénylő munka. De azért iskola az ott töltött három hét, bizonyítvány a horzsolt tenyér, s a komlótól fekete ujjak. Olvasni lehet belőle. Dokumentum ez, mely az igyekezet mellett azt is tanúsltja: ízelítőt kaptak ezek a fiatalok, középiskolások és ipari tanulók, hogy földmunkás, vagy gyári munkás édesapjuk hogyan keresi fia, leánya számára az iskoláravalót. Az egyik komlókertben a vasutastanóncok vezetőjével, Vavrusek mesterrel beszélgetek. — IMi vagyunk a legjobb brigád, de ég is a munka a gyerekek keze alatt — mondja nevetve, s előkiabál egy alacsony, kócos, szőke gyereket, - Nézze meg! Ö a legjobb komlószedő. Napi 21 — 22 vertei a teljesítménye. (Egy vertei 30 liter.) A norma pedig csak kilenc. A gyerek szégyenlősen mosolyog. Szemében azonban ott lobog a lelkesedés és a szerény büszkeség tüze. Bemutatkozás után megtudom, hogy Greguss Rudolfnak hívják, másodéves ipari tanuló, mindössze 15 éves. Keresem az okot szívósságára, s a mester vágja rá kapásból: - Munkásgyerek! Mennyi mindent mond ez az egy szó. Erkölcsöt, életelíogást, jovöbiztosítékot. Mennyi emberit. AZoch utcai tizenegyéves iskola fiataljai között a. komoly munka éppúgy megfér, mint az élcelődés, az ugrasztás, vagy a lányok ajkán felcsendülő vidám énekszó. Ahogy odamentem, épp Tallóczy Matyi volt az „áldozat". Ot nyilazták innen-onnan, mint egyikét a legjobb „befogadóképességűeknek". Kelt gombócból ugyanis napi teljesítménye tizennyolc. Igaz, komlóból is megszedi a tizenöt verteit. Eredményben mögötte végzett Hirt Sarolta és Bolech Ibolya, ök a Zoch utca legjobbjai. VT int parttalan vizek hömpölyögnek köztük a beszédtémák. A szerelem éppúgy szóba kerül, mint a tudományos technikai kérdések, a sport, vagy az, hogy szigorúan bírálják a lemaradozókat. Kis és nagy dolgok harmonikus egybejátszása adja a beszéd illő keretét. Ahogy az ember elhallgatja őket, a jövő reménytkeltő szárnybontogatását véli bennük. Munkaszeretetből, áldozatvállalásból adtak ők itt példát éppúgy, mint a többi fiatalok. Mert hisz a szavak csak szavak maradnak, mlg meg nem próbálja valaki, mit jelent 8 — 9 órán át fizikai munkát végezni. S önkéntesen, attól a tudattól hajtva, hogy a közvetlen haszon sokszorosát jelenti munkájuk a közösség, az ország, mindannyiunk száméra. Az élet éleven pezsgése kerít itt hatalmába. Szinte ihletett festői ecsetre kívánkozik. Minden együtt van, ami modellül szolgálhat: szín, fény, mozgás és elevenség, alak és táj. És benne az ember. A munka. A bőség forrása. A komló latin neve: Humulus lupulus L. Brigádosaink 116 500 vertellel szedtek. Ezt pedig hazaszeretetnek nevezik. FÓNOD ZOLTÁN