A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-09-14 / 37. szám

lidégkezdődött az iskolaév. Gyermekek "I milliói ülnek be szerte a világon az iskolapadokba, hogy megszerezzék maguk­nak a műveltséget, mely minden ember számára közös, egyetemes. Nálunk minden gyermeknek egyaránt joga van az iskoláz­tatásra faji, nemzetiségi és vallási megkü­lönböztetés nélkül. Ez azonban még ma, az atomerő és a szputnyikok korában sincs mindenütt így. Az USA déli államaiban a megvetett „niggerek" gyermekei — A Leg­felsőbb Bíróság döntései ellenére sem — járhatnak együtt az amerikai fehér „super­manók" gyermekeivel. A fasizmus szelleme újra kísért Amerikában, a „szabadság hazá­jában". A „Look" című ismert newyorki magazin, abból az alkalomból, hogy a Legfelsőbb Bí­róság ismét foglalkozott a fehér és a néger gyermekek koedukációjának kérdésével, merész cikket közölt, egy Little Rock-i né­ger diáklány, Minnijean Brouin emlékezéseit, amelyek élénk fényt vetnek a déli államok­ban uralkodó állapotokra, s a változatlanul éles faji gyűlölködésre. Az alábbiakban né­hány fejezetet idézünk Minnijean Brown elbeszéléséből. „Sohasem bántott, hogy négernek szület­tem, noha már kora gyermekkoromban észre kellett vennem, hogy nekünk nem sza­bad használnunk a fehérek számára fenntar­tott jármüveket, várótermeket. Amikor az­tán néger iskolánk tanítójától megtudtuk, hogy nálunk is rövidesen eltörlik a faji meg­különböztetést az iskolákban, nagyon örül­tünk, mert már tudtuk, hogy végbizonyít­ványainkat eddig nem mindenütt ismerték el és hogy a „fehér" Central High School sokkal gazdagabb tantervvel rendelkezik és sokkal több sportlehetőséget nyújt, mint a mi iskolánk. Aztán én is azok közé a színes gyermekek közé kerültem, akiket fehér is­kolába küldtek. Mi már előre tudtuk, hogy sok bántalmat el kell majd viselnünk, amit nem viszonoz­hatunk, de ami következett, arról fogalmunk sem volt. A tanév kezdetén Faubus kor­mányzó nemzeti gárdistái mindjárt haza­küldtek, s csak tizennégy nap elmúltával, amikor a Nemzeti Gárdát feloszlatták, me­hettünk újból iskolába — rendőri kísérettel. Az első nap egész jól kezdődött, de ének­órán egyszer csak bejött az igazgatónő és közölte, hogy haza kell mennünk, mert fél­nek c csőcselék támadásától. Egy katonai autó vitt haza bennünket." Később is csak ejtőernyős katonák védel­me alatt járhattak iskolába a néger gyere­kek. De igy sem sokáig ... A fehér gyere­kek, akiket már kis korukban gyűlöletre neveltek, mindent elkövettek, hogy elvisel­hetetlenné tegyék a szerencsétlen színes­bőrü tanulók életét: egyre csúfolták, bán­talmazták őket. S mikor aztán a kis Minni­jean Brown türelme is elfogyott... De hagyjuk beszélni a történet szenvedő hősét: „Frankié Gregg, vetkőző-szekrény szom­szédom minden reggel fölszaladt a harma-Minnijean Brown (jobbra), egy tizenhatéves gimnazistalány azok közé a Little Rock-i néger gyermekek közé tartozik, akik fel merték vétetni magukat a fehérek iskolájába. Ezt az iskolát azonban még a tanév folyamán el kellett hagynia. dik emeletre, az osztály elé és megszakítás nélkül csúfolt: »Nigger, nigger, nigger!« Én sohasem1 szóltam semmit. Míg aztán egy­szer, amikor becsapta előttem az osztály ajtaját és tovább csúfolt, nem tudtam to­vább uralkodni magamon és odaszóltam: »Elég! Hallgass már. Te is a fehér csőcselék­hez tartozol!« Frankié a fejemhez vágta a könyveit, de én nem ütöttem vissza, hanem szaladtam az iskola vezetőjéhez. Frankié is csakhamar megjelent és feljelentett, hogy fehér csőcseléknek csúfoltam. Ennek ellené­re nekem kellett tőle bocsánatot kérnem. Ez volt az utolsó iskolai napom Little Rock­ban. Énekórán egyedül kellett ülnöm. Ebéd­szünetben odajött hozzám egy fiú az étke­zőben és rámöntötte a forró levest, mire mindnyájan nagy hurrában törtek1 ki. Ugyanaznap este a rádió közölte, hogy ki­zártak az iskolából, és másnap Mr. Matt­hews is megerősítette a hírt. Távozásom után semmivel sem javult a többi néger gyerek helyzete. Thelmát és Elizabethet kitúrták. Ernst Greennek, aki záróvizsga előtt állt, elképzelhetetlen nehézségei vol­tak. A fehér gyerekek záptojással és para­dicsommal dobálták meg. Amikor mi be mertünk iratkozni a fehérek iskolájába, út­törők voltunk, de rögtön rájöttünk, hogy semmi jó sem származhat a kísérletből... Most a newyorki New Lincoln Schoolban ta­nulok. Little Rockban csak egy dolgot ta­nultam meg — szörnyű nehéz vissza nem ütni..." Minnijeant és hat fekete iskolatársát addig gyötörték míg ki nem léptek az iskolából. Képünk azt a jelenetet örökíti meg, amikor ejtőernyősök védelme alatt elhagyják az iskolaépületet. Minnijean ma New Yorkban él. Dr. Kenneth B. Clark gimnáziumi tanár (balra), aki maga is néger, fogadta be családjába.

Next

/
Thumbnails
Contents