A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-24 / 34. szám

Jean Cocteau azok közé a költők közé tartozik, akik! a nagy érzelmek erejével és a színtiszta költői szó varázsával ragadják meg az olvasót, ill. a nézőt. Mindazok, akik ismerik verseit és látták filmjeit, az Örök visszatérést, vagy akiknek módjukban volt megtekinteni a televízióban ismert játékát, Az emberi hangot, csak igazolhatják megállapításunkat. Az emberi hang olyan színdarab, melyben egyetlen színésznő és csupán egyetlen egy díszlet szerepel. Különböző hatások, színváltozások, meglepetések és dramatikai trükkök nélkül, csakis belső erejének drámaiságával hat. Mesteri miniatűr. Egy asszony kedvesével telefonál, és a több mint egy órás mono-dialógban, habár csupán őt látjuk, az ő hangját halljuk, mégis átéljük az egész drámát: egy szerető asszony sorsát. A mű bratislavai bemutató előadásának óriási sikere volt. Tibor Rakovsky Schiller Rablók-jának, Brecht Galilei-jének, Pavlenko, Szerencsé-jének, Egri Közös út-jának, valamint Jarisa Intellingensek című darabjának ismert rendezője, a nagy francia költő, Jean Cocteau Mindenki tiszteletteljesen köszön neki. Mindenkinek van egy jó szava hozzá. Magas, kissé már törődött alakja élö ereklye lett. Kortársai, cimborái már mind kiköltöztek a Vallás út mögé, az árnyas, csendes fák alá, az elmúlásba, emlékezésbe. De ó még taljon áll, nem vette meg a betegség, tekintetéből derű villan, arcán ötvözött paraszti nyugalom, tagjaiban természetadta méltóság. Az emberek tűnődve nézik, töprengenek a hosszú élet titkán, amely olyan kevésnek adatik meg. Magam is azt tudakolom tőle. Szavaiból szeretném kihámozni a titkot, a nagy szintézist, a közel száz. éves élet tapasztalatát. Ott állunk háza kapujában, az árnyékol ejtő körtefa alatt. Kardos András bácsi mesél. Képeket, színfoltokat villant fel életéből a falu legöregebb embere. — Már a kilencvenötödik évet nyűvöm, de még nem voltam az orvosok házatáján. Nem gyógyítgatott engem se javasasszony, se patikaszer. Pedig nem kíméltem magam, vesződtem a dologgal éjjel-nappal, mert nem tudtam nyugton maradni. Hát még amikor szolgalegény voltam. Akkor volt csak nemulass. Meghajtottak ám, hogy a lábam is reszketett. De bírtam, mert fiatal voltam. Étvágyam is volt, a vasszöget is megemésztettem volna. Azt mondják, hogy akkor kell a villát letenni, amikor a legjobban esik. Nem tudom. Nem próbáltam; annyit ettem, amennyi jól esett. A borocskát sem vetettem meg soha, ma is megiszogatom, ha jófajtára akadok. A kemény itallal már csínján bántam, csak reggelente egy-egy stampedlival. Pipát, cigarettát soha nem vettem a számba, de nem is nehéz a mellem. A dohányra nem tudtam ráfajulni, talán azért is bírom szusszal. A dorbézolást, éjszakázást sohasem szerettem. Emlékszem, katonakoromban — a hidászoknál szolgáltam három esztendőt — hányszor megkísértettek a katonacimborák. Hogy gyerünk ide meg oda kocsmázni, duhajkodni. Nem mentem, nem állhattam az ilyesmit. A századosomnak fel is tűnt jó magaviseletem. Azt mondja egyszer: — Hallod-e, te, Andris! Látom, rendes fickó vagy. Nyugodtan rádbízhatom a pénzem. Igy legalább nem csalják el tőlem az ivócimborák meg az éjjeli pillangók. Rám is. bízta, én kezeltem a pénzét amíg alatta szolgáltam. Nem kaptam én hazulról egy csomagot sem. A lénung is csak tíz krajcár volt. Mégis ezer pengő forintot vittem haza a katonaságtól. Ott tanultam meg takarékoskodni, élére rakni a krajcárt, hát ilyen ember voltam én. Tovább keresgél emlékeiben. — Emlékszem, egy téli napon lakodalmakat vittem Szepsibe. Hazafelé jövet rászakadt a nagy. hóesés. Betemette az utat a hó. Be is fordultunk Krasznahorka felett az árokba, hogy alig tudtunk kikecmeregni. A lovak is majd odavesztek. Mert hol voltak még abban az időben a mai szurkos utak? A kényelem? Erő kellett akkor, kemény kar, jó marok. A mai emberek már negyedannyira sem dolgoznak. Így beszél tovább Kardos bácsi életéről, munkájáról,, máról, tegnapról és lassan megértem, hogy ha sokat dolgozott is, jól sáfárkodott szívével, tüdejével. Mértékletes volt egész életében, és erős fizikumán felül, ennek köszönheti hosszú életét, szellemi frisseségét. DÉNES GYÖRGY igényes művével ismét bizonyságot tett sokoldalú tehetségéről. Az egyetlen szereplőnek, Mária Král'ovicovának kiváló alakítása színmüvészetünk csúcsteljesítményei közé tartozik. Vele együtt mindnyájan átéltük a drámát. Alakítása finom, mértéktartó, pátosz nélküli, mélyen átérzett — sokoldalú színészi tehetségről tanúskodik. Král'oviéová bebizonyította, hogy valóban a nagystílű színésznők közé tartozik, aki művészetén kívül főként érzelmeivel és emberségével ragadja magával a közönséget. Az emberi hang tehát nemcsak a televízió, hanem egész színmüvészetünk művészi győzelme. (fii Mária Král'o viéová és Tibor Rakovsky' rendező 21