A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-24 / 34. szám

ШМКфШ Akik augusztus harmadika és tizedike között kint jártak a szölősi repülőtéren és szemta­núi voltak a világ legjobb ej­tőernyősei vetélkedésének, fe­lejthetetlen élményekben gaz -dagodtak. А IV. ejtőernyős-vi­lágbajnokság a bátrak sportjá­nak eddigi legnagyszerűbb se­regszemléje, az emberek ezrei­nek szívét hódította meg. A né­zőtér nap nap után már a kora reggeli órákban benépesedett, és csak az esti szürkület vetette haza az embereket. A sors vélet­len szeszélye folytán mégis úgy történt, hogy a világelsőség sor­sát eldöntő ugrásoknak üres né­zőterük volt, és a célkörben is, a versenybírókon kívül, csak egy maroknyi csoport újságíró tar­tózkodott. Ezeknek a drámai perceknek hiteles történetét az égbolton kószáló fellegek és azok a néhányan ismerik, akik a célke­reszt közelében belekerültek a gyorsan pergő események sod­rába. A felhők nem tudnak be­szélni, próbáljuk mi rekonstruál­ni a történteket, úgy ahogy a fellegek mondanák el, ha meg­szólalhatnának. Szombaton, augusztus 9-én ép­pen a bárányfelhők tették le­hetetlenné az utolsó versenyszám befejezését. Olyan alacsonyra ereszkedtek, hogy az 1500 mé­teres magasságból végzett ugrá­sok stílusát nem lehetett ellen­őrizni. Bosszankodtak a nézők és a versenyzők is, hisz vasár­napra tervezték az ünnepélyes záróünnepséget. Mi lesz, ha az időjárás másnapra sem embereli meg magát? Az aggodalmak alaptalanoknak bizonyultak. A vasárnapi hajnal káprázatos időjárással kecseg­tetett. Most, vagy soha! Az ejtőernyősöket a pirkadat már a repülőtéren találta. Be­gyakorlott, mechanikus mozdu­latokkal csomagolták ejtőernyői­ket, és öt órakor a levegőbe emelkedtek az első gépmadarak. Káprázatosan kék ég alatt szár­nyaltak az ejtőernyősöket szállí­tó repülőgépek, becenevükön az „Ankák". A világbajnokságért viaskodó két ejtőernyős-nagyhatalom, a Szovjetunió és Csehszlovákia versenyzői ugrásaikat már szom­baton elvégezték. Az utolsó ösz­szecsapás előtt legtöbben úgy vélték, hogy az egyéni verseny­ben Csehszlovákia, csapatver­senyben a Szovjetunió oldalára billent a győzelmi mérleg, \zon­ban hátra voltak még az utolsó ugrások, melyek — ha a szél is úgy akarja — minden papírfor­mát felboríthatnak! Nyolc óra előtt néhány perc­cel a világbajnokságért folyó küzdelem utolsó szakaszába lé­pett. Még egy ugrásra jogosult valamennyi résztvevő. És ezen az ugráson dől el az abszolút világbajnoki cím sorsa ... A repülőtér felett két „Anka" köröz. Az egyikben a csehszlo­prijahina (Szovjetunió) a nöi világ bajnok vák, a másikban a szovjet csa­pat. Az időjárás kedvez a felhők lovagjainak; szélcsend van. Itt a nagy alkalom, ki kell használ­ni, lehet, hogy később feltámad a reggeli szél. Az első repülőgépet elhagyja egy versenyző, a szovjet Anil<i­jev és csaknem vele egyidőben ugrik fejest a levegőtengerbe a csehszlovák világbajnok, Koubek is. Valóságos párharc folyik a le­vegőben. Kinek sikerül közelebb jutnia a kör középpontjához? Anikijevnek kedvez a szerencse — persze nagy szerepet játszik ebben körültekintő és mesteri manőverezése is — és a célpon­tot 6 méter 65 centiméterre kö­zelíti meg. Koubekot közvetlen földközelben egy széllökés har­minc méterrel tovább ,".szállítja" a keljeténél. A csehszlovák edző idegesen tördeli ujjait. A csapatverseny­ben megpecsételődött Csehszlo­vákia sorsa, a szovjetek tovább növelték előnyüket. A levegőt kémleli, és szeme felcsillan. Ta­lán mégis? Peklin „birkózik" a levegőben a talajszéllel, de alulmarad. Még távolabb ér földet, mint Koubek, viszont Ozábal tizenhárom méte­res ugrása új reményt kelt. Ha a folytatás is ilyen lenne ... A repülőgépek „kidobták" a következő két ejtőernyőst. Egyi­kük a nagy esélyes Osztrovszkij. A földről hihetelenül könnyűnek tűnik mozgása. Szinte hozzá sem ér a hevederekhez, és máris a célkereszt felett köröz. .Merülé­sekor megcélozza a célpontot, s Сп ЙС fnlfl l/A/ni о csehszlovák női csapat tagjai beszállnak a gé

Next

/
Thumbnails
Contents