A Hét 1958/2 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-17 / 33. szám

w >ЯГп, Villiam Irwing, a New York-i Gar-l£ derobe nevű cég detektlvje megaltam. Detektívet mondtam, azonban inább felvigyázót kellett volna mondanom, ehet, hogy azért, mert a detektív kife?zés talán valamivel szebben hangzik, de г nekem ma már úgyis mindegy. Nem voltam mindig felvigyázó. Mint kiutófiú kezdtem, és egészen a pénztároságig vittem. Valószínűleg a fönökömet ; megelőztem volna. Mindezt nemcsak én, anem a főnököm is tudta. Akkoriban gyanis még ö is pénztáros volt. Pontos s elővigyázatos volt, rám azonban kissé •igykedett. Valahonnan Virginiából száríazott. Alacsonytermetű, szőröskezü, nző fickó volt; fején kefehajat viselt, íem tehetek róla, sosem szerettem az yen frizurát, lehetett bármilyen ember . tulajdonosa. Ez az én kollégám a hivaälban mindig olyan furcsán, mondhatnám özönyösen, sőt teljesen hidegen nézett ám. Nem volt a tekintetében sem barátág, sem barátságtalanság, inkább valami lagabiztosság áradt belőle. —Én ma még énztáros vagyok — gondolta magában —, e holnap már főnök, te pedig egy jelenéktelen senki. — Amikor ez a viszony már osszabb ideje Így tartott, elhatároztam, n is hasonló leszek hozzá: Amilyen az djonisten, olyan lesz a fogadjlsten! Ügy ettem észre azonban, hogy ez nem valami 51 sikerült nekem; lehetséges, hogy gyáltalán nem. Én ugyanis ember vagyok; gyszer jókedvem van, másszor rossz, éha fütyörészek és időnként megszidom z irodában a kisasszonyokat. Nem tehetek óla, de így van. Egyik olúalon én, Willim Irwing, az ember, aki kész összebrayizni, ha kell összeszólalkozni, a másikon edig csak egy kefehajú, főként hideg szeíü Samuel Smith Virginiából. Egyszer aztán rosszul lettem. Tudják, osem szolgált jól a szivem. Néha már gészen megfeledkeztem róla, időnként zonban annyira elkezdett verni — mintha sak bosszantásomra tenné —, hogy temlóját követni is alig tudtam. Egy ideig azán ismét nyugton hagyott. Állapotom zonban rosszabbra fordult, most már lemcsak a szívem fájt, hanem a karom, őt a kezem is zsibbadni kezdett. Mindz nem soká tartott, de én mégis éreztem, ogy meghalok. Világos agy és vergődő ziv - higgyék el, szörnyű dolog. Most tár a megtörténteken s az időn kívül álok, nem érzek semmi fájdalmat, és mégis londhatom: borzalmas vblt. Meglátogatott az orvos. Valami angina >ectorisról beszélt, és állandóan ezt az egyetlen szót ismételte: nyugalom. Akkor hát angina pectoris. Kerestem könyvekben, szótárban - és a végén mindenütt a borzasztó szó. Igen, még életben maradhatsz, azonban van itt egy sereg ha, és ha egy ilyen ha-ról megfeledkezel, megint itt a borzasztó szó. És természetesen megfeledkeztem róla, mivel én, William Irwing, ember vagyok, az ember pedig feledékeny. És ezért meg is haltam, s ma már ez a szó - halál, nem kelt félelmet bennem. Hisz ez nem más, csak egy kulcs a zárban. Feküdtem, de mivel élni kell, egy idö múlva ismét felkeltem. Samuel Smith már nem volt pénztáros, hanem a vállalat főnöke. Csak nyugalom, William, megelőztek, de különben is, milyen főnök lennél te angina pectorisszal ? Pocsék egy fönök, egészen pocsék. És ma mégis úgy gondolom, hogy ezzel az átkozott anginával is jobban megállnám a helyem, mint az a hideg virginiai koma. Mindenesetre még élhettem volna. - Irwing - kezdte az újdonsült főnök —, az ön betegsége súlyos. Remélem, nem tagadja. — Nem —, feleltem indulatosan, mivel betegségem kizárólag magánügy, és senkinek . semmi köze hozzá, kiváltképpen ennek a virginai Samuel Smithnek, aki különben még három héttel ezelőtt ugyan/ -- Gondolkoztam - folytatta főnököm nyugodtan -, milyen beosztást találhatnék most a maga számára. — Remélem, kötelességem eddig becsülettel teljesítettem — feleltem mogorván; mivel teljesen világos volt előttem, hogy az ilyen Smith-féléknek egészen különös gondolkodásmódjuk van. — Természetesen - bólintott Smith -, azonban mint a vállalat főnöke kénytelen vagyok figyelembe venni az alkalmazottak komoly megbetegedéséből származó esetleges károkat és egyéb előre nem látható következményeket. — Majd hirtelen hozzátette: — Ide hallgasson, Irwing, női osztályunkon jelentékeny veszteségeink vannak. iMinden eddigi intézkedés csődöt mondott, nap mind nap sok holmit visznek el kifizetetlenül. Nem tudom, mindezt miért mondja nekem. - Ott, azon a helyen - és Smidth fölfelé mutatott - egy fülkét építtettem. J61 szemmel lehet tartani belőle az egész osztályt. Maga, Irwing oda ül és őrködni . fog, hogy megakadályozzuk a további veszteségeket. Magát lentről senki sem . láthatja meg. Fölnéztem, és válóban alig lehetett va-i lamit észrevenni. Minden csak úgy forrt : bennem; talán én fogom majd lefülelni I a lányokat, akik a felpróbált melltartóval i — fizetés nélkül — el akarnak osonni a • pénztár előtt? El akartam utasítani az t ajánlatot, azonban mellemben egyszerre t csak érezni kezdtem a már jól ismert i tompa fájást — és hirtelen igent mondtam. Talán nem is lesz olyan rossz dol. gom ott fönt. Nem fogok érintkezni emberekkel, csak a villanycsengő és a telefon lesznek meghitt barátaim. így hát elfoglaltam helyemet odafenn, ! és hasonlóképp, mint isten az égből, fi, gyeltem magam alatt a vásárlók tömegét, • azzal a különbséggel, hogy én a rosszban i sántikálókat nyomban a tett színhelyén 1 elcsíptem, vagy legrosszabb esetben az j áruház kijáratánál. Az osztályon elég kevés elárusítónőt alkalmaztak. Nem is volt szükség rájuk, mivel itt a töméntelen c sok áruból mindenki maga válogathatott, 1 próbálgathatott, a cég csak ahhoz ragaszkodott, hogy a vásárló a kiválasztott hol-1 mit ne felejtse el kifizetni. ö, hány szerencsétlen lelket láttam, í szinte ördögi kísértésnek kitéve! Fiatal- ságtói sugárzó lányok tették le a ruhákat, • melyek különben oly jól illettek rájuk; asszonyok próbálgatták a köpenyeket, iájd ismét visszatették, simogatták a rága szőrméket, forgatták a csinos fehér -emüket, cipőket, de mit is soroljam toább, hogy még mi mindent. Hisz annyi yönyörű, finom női ruházati kellék létek, mely ellenállhatatlan vágyat ébreszt szívben. Ha kívánsággal és vággyal leetne fizetni, a cég csakhamar oly óriási GERGELY VIERA rajzai