A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-05 / 1. szám

Észak-Amerikában is utat tör a békés együttélés politikája Az utóbbi időben mind gyakrabban vető­dik tel Észak-Amerikában a kérdés: nem volna-e már itt az ideje, hogy az USA leg­felelősebb tényezői tárgyaljanak a Szovjet­unióval. A második mesterséges hold dia­dalútja az USA-ban is növelte a Szovjetunió tekintélyét, s annak hatására egyre nő a békés együttélés politikáját támogató tö­megek tábora. Figyelemre méltó például, hogy a közvéle­ménykutató Gallup-intézet nemrégen meg­tartott ankétján, a kérdezettek 61 száza­léka szerint a szputnyikok kétségtelenül a békés és konstruktív fejlődést segítik elő, 23 százaléka tartózkodott a véleménynyil­vánítástól és csak a kérdezettek 16 szá­zaléka vélekedett kedvezőtlenül. Ez az eredmény különösen azért érdekes, mert Dulles külügyminiszter, mint a Rockefel­ler-féle pénzcsoport szószólója, a szput­nyikkal is a további fegyverkezés szüksé­gességét próbálta Igazolni. A Rockefeller­csoport több milliárdos beruházása révén a kapitalizmus világában szétágazó érde­keltségekkel rendelkezik, főleg a Közel- és Közép-Kelet naftaiparában. így hát való­ságos életeleme a hidegháború, a féktelen fegyverkezés és a vad erőpolitika. Mi sem volna tévesebb, mint az a hiedelem, hogy Amerika finánctőkései általában valamivel is jámborabbak volnának osztályérdekeik érvényesítése szempontjából. Érdekeltségeik természeténél fogva azonban külpolitikai téren nem mindegyik pénzcsoport vall Rockefellerékkel azonos nézetét. így pél­dául Ford Kínával szeretne kereskedni, San Francisco hajózási konszernjei is szívesen vennék, ha az USA felvenné a hatalmas népi Kínával a kereskedelmi kapcsolatokat. A Morgan-féle pénzcsöpoft egy része hat­hatósan támogatja a hidegháború szószó­lóit, mert közvetlenül érdekelt a fegyver­kezés fokozásában, másik része azonban a nyugat-keleti kereskedelmi kapcsolatok kifejlesztését szorgalmazza. Harold Stassen a Morgan-csoporthoz tar­tozik, de a mérsékelt irányzat híve, és mint Eisenhower leszerelési tanácsadója hajlik a Szovjetunióval való tárgyalásokra. Adlai Stevenson, a demokrata párt volt elnökje­löltje ismételten követelte a hidrogénbom­ba-kísérletek beszüntetését, már pedig Észak-Amerika harmadik legnagyobb pénz­csoportjához, az úgynevezett chicagói bankcsoporthoz tartozik. A Dulles-féle háborús politika ellen ki­fejtett ellenállás, melyet például a hatal­mas clevelandi pénzcsoport tagja, Cyrus Eaton is támogat, nem egy jelentős észak­amerikai lap hírmagyarázóinál is jelent­kezik. Joseph ALsop a New York Herald Tribune hasábjain sürgeti Dulles kicseré­lését, a New York Post ugyancsak menesz­teni szeretné Rockefellerék szélsőséges bizalmi emberét. Sőt, a tábornokok közül is akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy kompromisszumot kell kötni és tárgyalni kell a Szovjetunióval. Ezek között van a már nyugdíjazott Hugh B. Lester tábornok. A tárgyalások híve Truman egykori vezér­kari főnöke, Omar Bradley is. Legújabban szervezettebb formát ölt az atomfegyver beszüntetését követelő mozgalom, s ennek legszilárdabb támasza Észak-Amerika kom­munista pártja. Sajgó sebek Sziszifuszi feladatra vállalkoznék, aki fel akarná sorolni mindazokat a problémákat, melyek az imperializmus miazmás talajában gyökereznek. Viszont annál könnyebb vol­na annak, akinek számot kellene adnia ar­ról, hány ilyen kelevényt sikerült már az EFSZ-nek felfakasztania, illetve orvosolnia. Sajnos édeskeveset! Másrészt biztató, hogy az imperialisták embertelen gyarmatpoliti­kája ellen láthatóan növekszik az ellen­állás. Erre vall az algériai kérdés körül kerekedett ENSZ-vita is, melynek ered­ményeképpen a francia küldöttség csak nagy üggyel-bajjal kapott újabb haladékot a békés megegyezés keresésére. Elválik, él-e a francia kormány ezzel, a talán mái utolsó lehetőséggel, vagy hazárdjátékos módjára kockára teszt a barátságot és Al­géria nemzeti függetlenségének elismerésén nyugvó megegyezés sajnos már csak gyér esélyeit. A megoldásra váró számos probléma kö­zül közben a cyprusi kérdés is napirendre került. Sajnos e tekintetben sem szerzett az ENSZ politikai bizottsága becsületet az ENSZ alapokmányának. Cyprus továbbra is kénytelen lesz küzdeni önrendelkezési jo­gáért, melyet az angol kormány kétes ér­tékű autonómiára szeretne átváltani. Ez pe­dig valójában azt jelentené, hogy lényegé­ben semmi sem változna az angol fenn­hatóságon. Minden esetre érdekes, hogy miközben Noble, Anglia küldötte Cyprus kérdését belügyként igyekezett feltüntetni, hajlandónak mutatkozott minden, bárhon­nan jövő javaslat megtárgyalására, amely egyaránt számolna Görögország, Törökor­szág és természetesen, főleg Anglia érde­keivel. Csak a cyprusi népről feledkezett meg „nagylelkű" javaslatában. Felmerült az az ötlet is, hogy legjobb volna Cyprust „natósítani", vagyis az északatlanti tömb fennhatósága alá helyezni. Ez azonban az­zal járna, hogy az angol katonai támasz­pontok mellett amerikai bázisok is létesül­nének Cyprus szigetén. Szó volt arról is, hogy a szigetet fel kellene osztani Görög­ország és Törökország közt, ez azonban már csak azért sem jöhet számításba, mert a török kisebbség a lakosság egy ötödét sem éri el. Míg Törökország küldötte éles támadásában azzal vádolta Görögországot, hogy Cyprust be akarja kebelezni, Averoff görög külügyminiszter a cyprusi nép szen­vedéseit és az angol hatóságok kegyetlen­kedéseit ecsetelte, valamint követelte Cyp­rus önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Mint már annyiszor, most is arra irányult Anglia taktikája, hogy élezze és bonyolítsa az ellentéteket, s ezzel meg­nyerje az USÄ támogatását, amit ezúttal nem volt oly nehéz elérnie. A hősiesen küzdő cyprusi nép — mely­nek ügyét lelkesen támogatta a Szovjet­unió küldöttsége — nem kapta meg az ENSZ-től a joggal elvárt védelmet, azon­ban az ENSZ-vita kétségtelenül gyengítette Anglia pozícióját. — Szirt — baja. Az éretlen „grape fruit" (kicsinysége miatt így nevezték el az amerikai mes­terséges holdat) túl keserűnek bizonyult, amelytől még a legoptimistább Wall-Street­lovagoknak is elvásott a foguk. Érthető. Hiszen a sikertelen kísérlet nagyobbat csor­bított Amerika tekintélyén, mint az utolsó évszázad valamennyi amerikai kudarca. De a szükségben mindig akad egy mentő ötlet. Ezúttal j. P. Sayfer szenátor úr agyá­ban született meg a zseniális gondolat. Ez az úriember ugyanis azt ajánlja, hogy Ame­rika foglalja el a déli sarkot, az Antark­tiszt. A szimatjukról híres amerikai hon­atyák mégis találtak egy világrészt, ahol harc és doktrína nélkül megvethetik lábu­kat. A dolog bökkendője azonban az, hogy ez a kontinens nem fiadzana milliókat, igen kevés hasznot hajtana. Hacsak nem innen akarják szállítani a hidegháborúhoz a hi­deget. S míg az USA-ban egymást követik a le­hetetlen spekulációk, amelyektől azt remé­lik, hogy visszaszerzi az új világrész tekin­télyét, a Szovjetunióban a harmadik szput­nyik felbocsátásán dolgoznak (ez a hírek szerint ezer kilogramm súlyú lesz), Szibé­riában pedig felépül a tudósok világvárosa. Itt több ezer kiváló szakember, tudós mun-> kálkodik majd a tudományok csaknem vala­mennyi területén, a szovjet nép és az egész emberiség felemelkedésén, békés fejlődésén. HELMECI SÁNDOR Amiről az egész világ beszél (Hidegháború és az örök jég birodalma) Leningrádban első útjára készül az atom­meghajtású jégtörő hajó, amely akár egy esztendeig is a nyílt tengeren tartózkodhat üzemanyagfelvétel nélkül, és erős motorjai­val két méter vastagságú jeget is áttör. A szovjet üzemekben az atomerőművek egész sora épül, de az amerikai vállalatok egymásután szélnek eresztik az atomener­gia békés felhasználásával foglalkozó szak­értőket, és lemondanak az atomerőművek, valamint más, békés atom-eszközök gyár­tásáról. Miért? Egyszerű a válasz: rossz üzlet, nem lehet rajta keresni. Az atom és hidrogénfegyverek gyártása ellenben jó befektetés, abból sohasem elég, az állam jól fizet és minden mennyiséget átvesz belőle. A hidegháborús hisztéria őrült iramban fokozza a tömegpusztító fegyverek gyártá­sát. A népek, országok létét fenyegető ször­nyetegek léiója vándorol Nyugat-Európába, és a pusztító bombák, gránátok lerakatai csúf fekélyekként lepik el a vén földrész testét. A kommunista veszély meséjével elkábí­tott, félrevezetett nemzetek arra döbben­nek, hogy országuk felett nem a kommunis­ták, hanem az atlanti szövetségesek gépei röpködnek halálthozó terhükkel. Mi történnék, ha a gépmadár bonyolult szerkezete nem engedelmeskedne a pilótá­nak, s ha egy békés angliai, közép-keleti vagy skandináviai falura, városra zuhanna az atombombákkal megrakott gép? Mi tör­ténne ha az egyik pilóta idegei felmonda­nák a szolgálatot, ha egy őrült, egy kalan­dor kioldaná valahol a bombát. Egy ameri­kai újságíró erre azt felelte Hruscsov elv­társnak: „Érdekes gondolat." Pedig se nem érdekes, se nem gondolat — szörnytett! A háború szakadéka felett vitustáncot járó dullesi politika eszeveszettsége. Egy kivén­hedt társadalmi rendszer beteges félelme, rettegése, világhatalmi vágyainak tehetetlen vívódása, vergődése, amely egységbe akarja tömöríteni az egyékovácsolhatatlan kapita­lista világot. Ahány ország annyi törekvés, ahány tőkés, annyi érdek. A szocialista vi­lágtól már nem hódíthatnak el semmit, azért fogcsikorgatva csak uszítani, lázíta­ni tudnak ellene. így hát az istenfélő NATO-felebarátok között folyik a marakodás. A leghatalmasabb cápa, az USA mohó ét­vággyal felfalná szövetségesei elöl a Kö­zép-Keletet, Afrikát, s ha módjában volna, önzőén lefoglalná magának még a világ­egyetemet is. De a szerencse valahogy sem­miben sem kedvez neki: Közép-Keleten du­gába dőltek a doktrinák, Észak-Afrikában szövetségeseivel került szembe, a világűr meghódításával pedig még több a gondja,

Next

/
Thumbnails
Contents