A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-22 / 25. szám

1. Pistike lázas n »I 7 7 . 1 I r 1 minden kis zugban halál gerjed HELGA HOEFFKEN Dg«^ OOTTIOCI QíOTTlllüLCli

az üszkös romokon. Az sls'ó vüágháborúban kóstolgatták a puskaport, élők a lövészárok mélyén, tömegsírban a holt, volt vaskereszt, acélsisak — egyszer volt, hol nem volt... A máiodikban hullt a bomba, a gyehenna forrt, haláltábor, gázkamra volt, sírnál álltak sort, lovagkeireszt, acélsisak — egyszer volt, hol nem volt... Két iszonyú háborúban halál volt a zsold, apákat és fiúkat a pokolba sodort, s utána még milliókért ültek halotti tort. Mindent felírtunk, tudjuk is már, a baj miből fakadt? De ki számolja meg a harmadiknál az atom-holtakat ? Aki túlélné — az is vesztett, a győztes — elveszett. Oszló test hogyan növeszthet új élethez ékezet? Méreggel rríarna núnden sejtet a szétrombolt atom — A harmadik nagy világveszte lenne az „atomcsata" — ha marad majd, aki feljegyezze, ember magzata. Tán ig-" írhatná: dörrent, égett, füstgomba ránk omolt, s városok, falvak, boldog élet -egyszer volt, hol nem volt... Ö, zárd le ember, zárd le végleg e zordszellemű kort. .. Írj új históriát a népnek: hogy háború — csak volt! Békés István fordítása gyerekeket és az egyik ágyon — Pistit. A szemie könnyes lesz, de gyorsan letörli. Nem. nem lehet. Pistike meggyógyul. . igen... reggelre már nem lesz láza. Most ezt erőszakolja az agyára. Nem lesz láza ... minden, minden rendben lesz. És szeme közben reflektorként pásztázza az utcát, füle feszülten figyel apró neszekre, távoli zajókra. Végre! Elrohan mellette az első tejesautó. Közeledik a reggel. Felszáll majd a villamosra. Húsz percig tart. az út hazáig. Otthon kinyitja az ajtót, csendesen belép és a felesége mosollyal fogadja... Pistike láztalan. Igen — így lesz... biztosan így lesz ... így kell lennie. Reggel leadja a jelentést. Egy bajtársa megjegyzi: ember, itt egy ősz hajszálad van, de ezt már ném hallja, rohan a villamosra, roham a kapuig, rohan a lépcsőn és az az egy fehér hajszál kibújik a sapka alól. Az asszony már nyitja az aitót, torkából kitör a hörgő sírás ... szófoszlányok bugyborékolnak fél az ajkán, mint a sebből a vér .. . komplikáció... emelkedett a láz ... mentők, kórház! Éjjel három óra. A rendőr járja az utcákat, hajában sűrű, ezüst csíki A szél süvít, az eső zuhog. Reggel. Rohan a! gyermekkórház felé. Két kövér,, kifestett nő jön vele szemben. Az egyik q.únyosan megjegyzi: látod, ennek jó .. . rendőr ... ennek nincsenek gondjai. Péterfy Gyula Éjjel három óraikor rmár néptelenek az utcák és a léptek hangosabban koppannak. Aki ébren fekszik ágyában, találgatja vajon ki tehet a késői járókelő. Lassú, kimért, egyforma léptek. Elkopognak az ablak alatt, távolodnak majd megszűnnek. A lámpa sárgás fénykörébe érve megáll, megnézi óráját... három. A szél havas esőt csap az arcába, és a lélegzet szürke páraként tör elő szájából. Szeme figyelmesen kutatja a falakat, a kapuk sárga kilincsét, az ablakok sötét üvegszemeit, a kirakatok homályos tábláit és a trafikos bódéját. Aiz éjszakai ember tekintete belefúródik a ködös éjszakába. Agyában dörömböl a rémület: Pistike lázas! Pistike négy esztendős, szókefürtű emberke, aki nyolc évet váratott magára. Nyolc évig járiták az orvosok rendelőit, nyolc évig szedte az asszony az erősítő orvosságokat, és már azt hitték nem tesz gyermekük. Azután mégis jött ez a húsos, gömbölyű, nagyszetmű csoda, ós a ház tele tett örömmel. Éjszakai szolgálat után repült Pistikéhez. A gyerek már várta, elvette sapkáját, amibe nyakig fért a buksi fej, és ezen kacagni kellett. Azután Pistike volt a rendőr és apu a betörő. A betörő ellopta anyu kötényét és a rendőr megfogta. Apu nem sietett B szolgálat után lefeküdni, pihenni, aludni, mert olyan boldogság, olyan végtelen boldogság Pistikével játszani. Tántorgó árnyék közeledik feléje — részeg, ismeri. Itt lakik a közelben, de szokása szerint nem talál haza. Megfogja a dülöngélő ember karját, ép óvatosan vezeti tovább. Egy alacsony, kopott ház kapuján befordul vele. Hátul az udvarban világos egy ablak. A kopogásra könnyes, asszonyi arc .. . hálálkodás . . . panasz. 'Pár perc múlva ismét kopognak a léptek. És ismét maga előtt látja Pistikét. Lázas szeme természetellenesen csillog, és nem nyúl a sapka után. Fekszik az ágyban mozdulatlanul, nehezen kapkodja a levegőt, ö áll az ágy mellett és szeme homályos lesz a könnyektől, lesl az orvos arcát ék remegő szívvel hallgatja a tudós ember szavait: ha a láz emelkedik, kórházba szállítjuk! Szeme, sötétségben is látásra kényszeritett szeme, egy ház esőcsatornájára tapad. A csatorna félig lég a levegőben. Már kétszer figyelmeztette a házmestert. Újra ki kell ide jönni. A pléhdarab leszakad és agyón üthet valakit. Pistike lázas. Egy pillanatra megáll, nagyot sóhajt. Kérhetne szabadságot. De két baitársa beteg. Ha 6 is kiesne, nem bírnák a szolgálatot. Hát nem lehet. Milyen kegyetlen a természet. Miért nem veheti át ő a Pistike betegségét? Miért nincs úgy, hogy az apa megcsókolja beteg gyermekét és átszívja a bajt, a fájdalmat? Most megélénkül az utca. Férfi és női ,nevetés. Jókedvű társaság közeledik, valamelyik mulatóból jönnek. Eqy férfi nevetve viccet mesél. Mindenki kacag. Pistike lázas. Jó volna otthon tenni. Az asszony biztosain ül a gyermek ágya mellett A mackó meg a szőrkutya is ott ülnek, de Pistike nem játszik... Pistike lázas! Apu pedig megy az utcán, járja a körzetet, mert apu rendőr, mert apu szolgálatban van. Futó lépések közelednek. Egy nő Ijedt hangja . . . mentőket. .. gyorsain. Nincs telefon, az ura rosszul lett... szívbajos ... Megfordul és a libegő nővel maga mögött rohan a telefonfülke felé. Tíz perc múlva becsapják a mentőkocsi ajtaját, a motor felzúg. Jaj! Hátha nála is ? Ha éppen most... a Pistikét? Szívót összeszorítja a félelem. Kórtermet lát, kis ágyakat, sápadt arcú * O