A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-22 / 25. szám

Útban Moszkva felé Szunnyadó mezők és alvó falvak között robogott a hideg május eileji éjszakában kelet felé a gyors. A hold, miként rideg halsziem, konokul bámult be a vonatablakon, és messzi űzte álimomat. Ámbár lehet, hogy nem is a hold volt álmatlanságom okozója. Az utazási láz, akárcsak az első szerelem, bizsergető és jóleső hideglelése parancsolt virrasztót Szempilláimra és gyorsította meg. 'szívverésem üteimét. Hiába vagyok tapasztalt utazó, most tizenötezer kilométernyi út áll előttem. Egy darab Európa és egv darab Ázsia. Iparvidékek és a sztyepp, a sivatag és a tenger, a Kaukázus és Kolchisz, Moszkva, Taskenit, Bokhara és Szamarkamd. Gyorsvonat, autóbusz, repülő- és hajóút: Tbiliszi, Jereván, Jalta, Ogyeásza és Kijev ... Az örömteljes várakozásba belelopódzik a szorongás érzése, hátha a valóság adósa marad a képzeletnek? És nem utolsó sorban a viszontlátás örömei izgatnak. Tizenhárom esztendő után ismét meglátom Moszkvát, a béke fővárosát. Behunyom széniem, az emlékezés könyvében lapozok. — Ilyen volt... — Vajon, most milyen lesz? Liptóban a tavasz félénk zöldje riasztgatta a telet. A havasok azonban még megátalkodva! viselték hógúnyájukait, és a Plácslivó, Rohács meg a Baranyec morcosan néztek le a völgyekbe, ahol a bacsó már kihajtotta juhnyáját a zsengefüvű legelőre. A déli vidékeken oly makrancos Vág, itt az ártatlan kis patak szerepét játszva húzódik meg a kócos dombok hónaljába1

. A vazseci rétekről elbujdo|slott már a hó. A Tiszahát már zöldbe borult. Gólyafészkes házaival, gémeskútjaival és legelésző csordáival, halk viszontlátásokat suttogott. És Csernőre érkeztünk, a barátság határállomására. Gyors útlevél- és vámvizsgálat után megindult a szerelvény. Ám nemsokára megállott. — Miféle fűzfánál rostokolunk? — fakadt ki belőlem a türelmetlenség. A következő pillanatban megkapta aj faleletét: — Zdravsztvujtye to varisi! — hangzott fel az orosz köszöntés. Szovjet határőr tisztek léptek be fülkénkbe Átléptük hazánk határait és mégsem éreztük magunkat idegenben. A szemünknek és szívünknek egyaránt kedves egyenruha, a dallamos, ismerős beszéd és a hazai táj itteni tükörképe mind, mind azt mondják: a mieink között vagyumk. A csopi állomáson alighogy kiszálltunk a1

szerelvényből, érdekes felfedezést tettem. A hordárok és az étterem pincéreinek zamatos „pazsalosztája" erősen em' -i iFolytatása a 13. oldalon) A mezőgazdasági kiállítás főbejárata. Hát-Boldog Vaszil temploma a Vörös téren (ma múzeum) Az osztankinói nyári palota A Vörds tér alsó része