A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-19 / 3. szám

,,Az élet és a halál ideje" Nyugat-Németországban Egy elnyűtt könyv áll a kövespolcomon. A második oldal sarkában a nevem és egy évszám: 1929. A könyv címe: Nyugaton a helyzet változatlan. írója: Erich Maria Remarque. Akkoriban bibliám volt ez a könyv. Szerzőjének meg világhírnevét alapozta meg. A harmadik birodalom kefebajszú diktátora száműzetésbe kergette Erich Maria Remarqueot is, több későbbi divatos regény és film-forgatókönyv szerzőjét. Majd elhallgatott, hogy új regényével, a humanista író szenvedélyes hangú vádbe szédet mondjon a háború és a militarizmus ellen. Csak úgy, mint abban a régi könyvben, amelyiket akaratlanul is leemeltem a könyvállványomról. A régi harcos új művének címe: Az élet és a halál ideje. Nemrég jelent meg Angliában. (Részletet lapunkban is közöltünk!) Tárgyát a második világháborúból meríti és pőrére vetkezteti a náci hadvezetést a keleti fronton és otthon, a hátországban egyaránt. Igen érdekes, hogy a regény angol fordítása jóval előbb jelent meg, mint német eredetije Bonnban. Ám az a körülmény, hogy az eredeti német szöveg és az angol fordítás között „némi" eltérések vannak, minden érdekessége ellenére riasztó figyelmeztetés az egész világ számára, hogy igenis „valami bűzlik a bonni tartományban !" t Negyven éve léteznek az Amerikai Egyesült Államokban a Puiitzer-díjak, amelyeket minden évben kiosztanak írók, költők, drámaírók, színészek és újságírók között. A díjakat 1918-ban alapította Joseph Pulitzer újságmágnás, és a kitüntetettek mindegyike ezer dollár pénzjutalomban részesül. Az elmúlt négy évtized leforgása alatt sok rossz és jó művet tüntettek ki. A kitüntetettek sorában találjuk a XX. század amerikai irodalmának nagyjait, Sinclair Lewist, Pear! S. Buckót, E. Hemingwayt, J. Steinbecket, W. Faulknert, Carl Sandburgot, a költőt és olyanokat is, akiknek nevét és „művét" régesrég elborította a feledés homálya. Igaz, nincs köztük Theodor Dreiser, az Amerikai tragédia szerzője, Észak-Amerika legnagyobb realistája a XX. században. Dreiser azonban nemcsak realista, hanem kommunista is volt. És a kommunizmus eszméjéhez, valamint a kommunista párthoz haláláig hű maradt. A Time című amerikai folyóirat az idei Pulitzer-díjakkal kapcsolatban egész őszintén bevallja, hogy a válogató és a díjkiosztó bizottság „a középszerűséget nagyon gyakran mint érdemet jutalmazta meg". Hát ez is álláspont. A bizottság munkája azonban politikai hatásoktól sem volt mentes. És gyakran a középszerűség dicsérete a gyűlölet hirdetőjének megjutalmazásával párosult. A bizottság az 1957-es évre igen nehezen szedte össze a laureátusokat. így kapta meg a drámaírásért in memóriám a díjat Eugene O'Neill, az 1953-ban A könyvet, amely a németek bűnösségéről beszél, a nyugatnémet kiadó és a bonni cenzor eltorzították. És ha minden csonkítás és torzítás ellenére is Remarque könyve megrázó erejű írásmű marad, csak azt igazolja, hogy szerzője nemcsak nagy művész, hanem mélyen érző humanista, aki szíve legmélyéig szégyenli a harmadik birodalom németjeinek a fronton és az arcvonal mögött való állati kegyetlenkedéseit. Az önkényes „módosítások" megváltoztatták a regény néhány hősének jellemét. Ez történik többek közt Steinbrenner altiszttel is. A kiadó egyszerűen kihagyja, hogy Steinbrenner egy koncentrációs tábor volt felügyelője, vad fasiszta, aki kéjelegve kérkedik, hogy mennyi foglyot pusztított el. Megszépítik Binding náci funkcionárius portréját is. Kihagyják lelkendező emlékezéseiből azokat a helyeket, ahol vigyorogva meséli, hogyan kellett a szovjet foglyoknak elkészíteni a máglyát, melyen aztán az SS-legények őket elégették. Itt-ott kimarad egy mondat, esetleg két mondat és az SS, a Gestapo, a Wehrmacht, az egész náci csőcselék rózsaszínűvé válik, bűneik javarészt, vagy teljesen elmosódnak. És ha nincsenek bűnök, nem lehetnek bűnösök sem. Ez a fő cél, ezért hamisították meg E. M. Remarque könyvének számos részét egyesült erővel a kiadó és a cenzor. S ha nincsenek bűnösök, akkor az SS-generálisok, ezredesek és feldwebelek, ezek a válogatott hóhérlegények újból feljöhetnek a történelem süllyesztőjéből és kitűzhetik az új Bundeswehr amerikai szabású egyenruhájára a harmadik birodalom kitüntetéseit. Amerikai rakéta- és atomfegyverekkel gyakoroltatják az újfajtájú tömeggyilkosságot, nevelhetik a nyugatnémet ifjúságot egy új Langemarkra és Sztálingrádra. A bonni tartományban az élet és a halál ideje újból érik. Ne engedjük, hogy beteljesüljön. elhunyt amerikai szerző, a modern angolszász drámairodalom egyik legmarkánsabb jelensége. Regényíró ezúttal díjat nem kapott, és a költészet díját Richard Wilburnnak, a wesleyani egyetem tanárának ítélte oda a bizottság az „E világ dolgai" című verskötetéért. Díjat kapott a hidegháborús történelmi tudomány művelője, G. F. Kennan, az USA volt moszkvai nagykövete. Ez a Kennan nemrégiben kijelentette, hogy „a külpolitika a kiváltságosak ügye legyen, melybe a nagyközönségnek csupán a legkisebb beleszólása lehet". Elképzelhető, milyen „demokratikus" szellemben írta és írja jutalmazott művét az amerikai-szovjet viszonyról 1917-től. A gyűlölet bértollnokának ítélték oda az újságírás díját is. A leureátust Jones Russelnek hívják. Érdeme: a magyarországi ellenforradalmárok segítőtársa és bujtogatója volt 1956 őszén. A magyar állam elleni fondorlataiért 1956. decemberében Magyarország területéről Jones Russelt kiutasították. A hős riporter egy aljas és rágalmazó hazug riportsorozattal bosszulta meg magát — és 1957-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. íme, kinek van jó dolga Amerikában, a „demokrácia őshazájában". Hitehagyott köpenyegforgatóknak, közepes tollforgatóknak és a gyűlölet hirdetőinek. No meg begyesmellű, tehetségtelen fél- vagy egészen meztelenül filmező színésznőknek. — si — Egy angol író és a szputnyik A szputnyikot nem lehet bemutatni. Sem az elsőt, sem a másodikat. Ám írónkat, bármennyire is közismert ködös hazájában, kötelességemnek tartom megismertetni az olvasóval. Már csak azért is, hogy ne feledje el ezt, a magát valaha haladó szelleműnek valló renegátot. A neve J. B. Priestley. Néhány hete J. B. Priestley újra jelt adott magáról. A News Chronicle hasábjain és az angol rádióban. A BBC hírhedt adásainak egyikében szólalt fel és kiásta kicsorbult harci bárdját a szovjet műholdak ellen. Az ember megérti, hogy Angliában és Amerikában nincs mindenki elragadtatva a szovjet tudomány páratlan sikereitől, és azt is tudom, hogy nem J. B. Priestley író az egyetlen, aki csökkenteni akarta a szputnyikok tudományos és harcászati jelentőségét. Hisz Rawson Bennett ellentengernagy is vasdarabnak titulálta az első szputnyikot. Ám az irodalomtiszt elő ember mégis mást vár egy neves és szellemes (legalábbis a múltban szellemes) írótól, mint egy korlátolt amerikai tengerésztiszttől. J. B. Priestleyt nem érdekli, hogy a szputnyikok kilövését tudósok serege óceánon innen és óceánon túl, a tudomány fejlődésében határkőnek tekinti. Az ö számára szó sincs haladásról, Sőt, az egész ügy reakciós valami. Azért az angol íróban van annyi betyárbecsület, hogy nem mar bele holt írótársába, Verne Gyulába, aki utópisztikus regényeiben nemcsak a tengeralattjárók, repülők feltalálását jósolta meg, hanem megjövendölte a közeljövőben megvalósuló holdbeli utazást is. Tán azért, mert Priestley — Verne-imádó fiúgyermekére való tekintetből — kijelentette, hogy az utópia haladó szellemű valami, a gyakorlati megvalósítása azonban reakciós! Noha J. B. Priestleyben mindig volt egy nagy adag humor, ezúttal — azt hiszem — túllőtt a célon.A műhold, szerinte, kiélezte a nemzetközi feszültséget és az emberiséget a pusztulás útjára rántotta. Nem helyesli, hogy egyes államok rengeteget áldoznak a tudomány fejlődésére. Az angol író egyaránt elítéli a szovjet, amerikai és más országok tudósait is. Véleménye szerint a brit tudósok csupán az angol népet lopják meg, ha részt vesznek „a bolondok ezen versengésében ..." (Idiots race). J. B. Priestley úrnak új regénytcmája lenne, ha észre venné saját állásfoglalásának lényegét. Az író konfliktusát a tudománnyal. Mert J. B. Priestley szembekerült a tudománnyal és a technikával. Tiltakozik a műholdak ellen, tiltakozik az űrhajózás, a bolygók közti utazások ellen. És tagadja, hogy a tudomány szülte műszerek és gépek az embernek szolgálnak. Ügy látja, hogy az ember a gépszörnyek rabszolgája. Különös álláspont, főleg olyan embernél és írónál, aki egyetlen egyszer sem hallatta szavát, midőn a világ tudósai, művészei és írói tiltakoztak az atom- és hidrogénbombák gyártása ellen. Ekkor Priestley hallgatott. Most, midőn amerikai, angol és szovjet tudósok vállvetve igyekeznek valóra váltani az utópiákat, J. B. Priestley úr tiltakozik. Renegáttól az ember nem is várhat mást, minthogy önmaga jobb múlt ja ellen tiltakozzék. Mert pénzt csörgető gazdái ezt így kívánják. És az angol író szolgál. Szolgál az emberi haladás ellenségeinek, a háború apostolainak. Szavai, mint kóbor kutya ugatása az elhagyott ház udvarán. Nem hallatszanak fel a holdig! A műholdig sem. A közepszerűseg és a gyűlölet dicsérete 10