A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-01 / 22. szám

— Áldja oda neki, bácsi, ha majd hazamegyen; mondja meg, egy körösfőd gyerek küldte, hadd játszódjék. * * * Kalotaszeg népéneik eredetéről egyesek azt vallják, hogy a II. Rákóczi György letelepítette tatárok utódai, mások a honfoglaláskor itt talált avarok és a hozzájuk csatlakozott törökfajú „fekete" magyarok maradékainak vélik őket. Annyi bizonyos, hogy sajátos kultúrájú, szépszerető, művészi hajlamú nép. Erről tanúskodik minden, amire csak pillantunk: a szépen faragott kapuk és utcaajtók, gombos, tulipános háztetők, a cinteremben a fejfák, a names vonalú, égnek Lendülő templomok. Legfőképpen pedig a ma is eleven, színpompás népviselet. Sokat írtak már a kalqMfiteai nép művészetéről. Malonyay es^Vtems,, albumalakú vaskos kötetet si csak ismételhetném a máabammWfTa^t. ha most részletesen ^mertetni akarnám akár csak az asszorWck'^ciÄKi^ Csak annyit jegyzek mejfe mijtf |ämjjzivetlelket gyönyörködtetcfeajjMpwImámorítón pompás'. E.gy ruhadarabról1

má(jte3 fiáífiférszcljak bővebben: a szoknyáról ggSMNo$»íszujr61, amelyet az asszanvok аздфуйс ezéléji^telfógva az övükbe dkaszteji^-t^vfAflgfekilátszik alóla az alsó, a flöiyyel. АчЗгШ járás ősrégi, nomád emlfite kísért ebben a viseletben: felszedrwf '^pöknyával könnyebb volt megülni a paripa hátáti; ezért tűrték a muszuj egyik övükbe a lovasnép asszonyai. Az Ural vidékén egyes török népek asszonyai a közelmúltban mégi szintén ezt tették. Hogy máig megőrizték-e ezt az ősi viseleti -etemet, ki tudliatja? Lehet, hogy ma már a kalotaszegi asszony az egyetlen, aki ragaszkodik a hagyománnyá vált egykori gyakorlatihoz. A sztyeppe lovfas népeinek viseletét őrzi a férfiak köntöse is. Pörge kalapjuk, szűrjük ma is ugyanaz, amit a délioroszországi szittya kőszobrok egyikbrd modelljei hordtak. Talán ezen a tájon maradt meg legteljesebben az egykori viselet, amely a többi vidéken átalakult, elenyészett, talán külső hatásra vaqiy egyszerűen azért, mert szegények- voltunk megtartani... * * • Kézimunkáiról, faragásairól nem kevésbé híres Kalotaszeg. Ki ne hallott volna az itteni írásos térítőkről, párnáikról ? Az asszonyok ma sem lettek hűtlenek a tűhöz, és szorgosan dúsítják a gyolcsot vagy kemény darócot görg mákkal, rózsákkal, tulipánokkal. A portékájuk kelendő, jő árat kapmiak érte. Kalotaszegi dúcos kapu Körösfőn Akárcsak a szövetkezetben összeállt faragó emberek, akik a| himes, lakkos domo#to4*Skagettákat készítik, öreg, Albert bácsi iRL^fl^ faragó Körösfőn, a csu.З^аЦкаеад^Ьуй- is dolgozott — mesélte, Мтоет^-ДОнЦсог régen a falubeliek oda-ÄetSaött cseh kézművestől tanulták meg az efféle faragást, aztán megszerették, belevitték a maguk szívét, kedvét s így lett híres országszerte a munkájuk. Hogy így volt-e, nem tudom. Mindenesetre örültem, hogy olyasmire bukkantam, ami a hazámra emlékeztet. Eredetileg tudniillik a faragó ezermesterek nem pepecseltek dobozokkal, emléktárgyakkal. Virágmintákat faragtak a bútorokra, cifrán kipingálták — bizony még ma is csak ilyesfajta berendezést találunk a körösfőá házakban. Aztán meg a kapu, az utcaájtó, a kapuzábék, a galambdúcos kútgémek, tetők, ereszek, fejfák faragása is bőven adott munkát a hozzáértő ügyeskezű mesternek. Ma szövetkezetben dolgoznak. Almikor elbeszélgettem velük a munkájukról, a széklábat faragó Michelangelo tragédiájára gondoltaim. A szövetkezeti központ ugyanis ezeknek a művészeknek, akiknek alkotó keze, kedve szépséget lehel a halott fába, nemrég nagy rendelést adott: készítsenek százas tételekben iskolapadokat! A faragó művészek kínlódva, kedvetlenül morzsolják a nem nekik való munkát, s nekem eszembe jut az oly sokszor (hallott mondás: bizony, vannak még1

hiányosságok ... * * * Átruccanunk még Bánffyhunyadra, megnézzük л hires templomot, amelyet most készülnek tatarozni, mert már igen-igen roskadoznak a pillérei; a mennyezetet fatáblák teszik, egymáshoz illeszkedő négyszögek, s ahány tábla, annyi kép: virágok, állatok, rjiértani díszítések, jelképes bibliai jelenetek. A mennyzetet is megroskadt nemrég, szerencsére nem omlott be, és sikerült úgy-ahogy rendíbehoznt Kolozsvárra visszamenőben; még egyszer megállunk Körösfőm. Tamás Istvánéknál bivalytejjel kínálnak: még soha nem ittam azelőtt, talá azért is ízlett annyira. Amikor felbúg á motor és már indulnánk elfelé, Albert Ferencné még utánunk kiált: — Aztán ha hazamegy Csehszlovákiába, ne feledkezzen meg a szőrkendöről meg á hímzett pántlikákról! Hátranézek, integetek — az imént megismert emberek szürke árnyak csak már a ránk szak dó alkonyatban: A falu fölött karcsún magasodik a templomtorony, mintha búcsúzó figyelmeztetés után bdgygyesztett felkiáltójel volna. TÖTH TIBOR A körösföi templom Kalotaszegi szoba magasra vetett ággyal és Faragott, dúcos székely kapu Szovátán . . tékával.