A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-01 / 22. szám

tés a válasz. Egyébként is a jelenlevők mind jókedvűek. Tökmagot rágnak, s ez igen megnyugtató szórakozás. Teli zsebbel hoztak belőle a" zöldrétiek, s most megkínálják a farkasvölgyieket is. Azok nem értenek hozzá, hogyan kell kettéroppantani fogukkal a magot s nyelvükkel kiszedni a belét a héj közül. Csak rágják, harapdálják, ami ehető a nyelvükre kerül, lenyelik, a többit kiköpdösik. Akik a préseken meg. az erjesztőhordőkon ülnek, Pancsuha és a Szomjas Ökör -gallérja mögé köpdösnek A többiek látják ezt és majd megszakadnak jókedvükben. Valami hóstáti a pincegádor sötétjéből ordít: — Noszogassátok meg azokat az ökröket! Gyerünk már! — Bíró úr, kezdjük el! — ezt a nagyszilvási Gazdasági Bank ügyvédje mondja, még mielőtt a tömegből kirobbanna a röhögés. — Miért kellene elkezdeni? — kérdezi Szilvás! — Itt van nálam a Magyar Királyi Kisgazdaalap távirata, amely szerint mindkét végrehajtandó alperes hosszúlejáratú kölcsönt kapott, a kisgazdaalap egy héten belül kifizeti kettejük minden adósságát! — A táviratot odaadja az alperesek ügyvédjének. Az föláll. A présházban csend lesz. — Ugyanilyen táviratot kaptam én is. Tisztelt bíróság, reggel a végrehajtás felfüggesztését vagy' elhalasztását kértem. A végrehajtó fél, tisztelt kartársam — fordul a Gazdasági Bank képviselője felé —, javaslatomat nem fogadta e! Biztosítékot is felajánlottam, elutasította . . . Kivizsgáltam és megállapítottam ennek a szomorú esetnek minden körülményét. Tanúim vannak arra, ki kapott ajándékba bort és arra is, ki tehet róla, hogy a Magyar Királyi Kisgazdaalap korábban nem folyósíthatta a hosszúlejáratú kölcsönöket. Tisztelt bíróság, kezemben van a földmüvelésügyi miniszter úr távirata is .... Az ügyvéd az iratai közt keresgél, alighanem a legfontosabb okmány után. Az igazság világában még undokabb a jogtalanság. A jelenlévő gazdák és szőlőművesek félig már mámorosak tőle és nem bírják kivárni, meddig sustorog még a papirosaival. Az ingerült tömeg morog és kihívón, szemtelenül nyújtogatja a nyakát. — Ez mind hazugság, követelem az árverés megkezdését! A Gazdasági Bank képviselője jobban tette volna, ha lenyeli ezeket a szavakat. Egy pálinkától kapatos zöldréti égimeszelő észrevétlenül kihúzott a sajtókasbői egy nehéz sárgaréz éket s a magasból, ahol ült, az ügyvéd felé hajította. Szilvási szerencsére már előbb észrevette a hőstáti szándékét, odaugrik és élkapja az éles rézdarabot. Alig egy-két arasznyira az ügyvéd kopasz fejétől . . . — Csendőrök, teljesítsék kötelességüket! — visit Pancsuha. De csodák csodájára, az apró és beteges Macsinka e pillanatban odaugrik melléje és alaposan képen törüli, Sápadt, szinte áttetszőn halovány arca az izgalomtól piros, akár a bazsarózsa. — Ö, te ronda kandisznő! — könnyít magán és melléhez kap. E pillanatban az őrmesternek végre sikerül kiszabadítani puskáját, felemeli és — a levegőbe lő. A lámpa belén a láng szökken egyet és kialszik. Az ablakon keresztül, noha sűrűn ülnek a deszkákon az emberek, beszivárog a nappali fény, de a helyiség belsejében, ahol a lámpa égett, homály borong, sürübb, mint volna, ha .nem ég előbb a lámpa. Az emberek úgy érzik, elérkezett az ő percük. Ordítozni kezdenek, az urak az asztal alá bújnak. Apostol hasba vágja a csendőrt, puskáját a földre rántja s még keményebben ráhág a szíjára. Szilvási tudja, hogy most jött el az ő ideje. Előbb nagyot kiált: — Meggyújtani a lámpát! Senki nekem moccan! se merjen! A Nagy Szilveszter föláll. Gyufát gyújt. Az uraságok kimásznak az asztal alól. Az ijedtségtől és haragtól felbőszült nép megnyugszik. Még nevetni is kezd. Kineveti azokat, akik kikászmálódnak az asztal aló! Még utat is nyitnak Kukijának meg Rebrőnak, hogy kicipeljék Macsinkát, akinek a szive nem bírta a hirtelen rászakadt nagy indulatot. Az ajtó kinyílik s azontúl már nyitva is marad, mert a présházban ' fülledt a levegő, fojtogató a meleg. Hiába, sok az ember benne. — Tekintetes bíróság! — szólal meg Szilvás! és mereven néz a bírörij, aki homlokát ráncolja, az asztalra könyököl s kezével támogatja fejét: az arca csupa gyávaság, olyan, mint a részegeké, amikor kijózanodnak a mámorukbői. — Lehet, hogy nincs jogom beleszólni a paragrafusokba, melyek idejöttek Farkasvölgybe, hogy elkergessék két legdolgosabb emberünket a földről, amelyet odaadón és inuk szakadtáig híven szolgálnak. Nem is akarom megtenni. Hallani, amint mélyen, nehezen lélegzik. — De látom, hogy ezeket a paragrafusokat néhány nagyszilvási, zöldréti és farkasvölgyi ember bűnéből jobban kiforgatták, mint becsületes országos érvényű paragrafust kiforgatni illik. Itt ebben a présházban látom, hogy egészen megnyomorították őket. Öregember vagyok, a lelkiismeretemre hivatkozom és» óva intek mindenkit, aki a paragrafusokat megnyomorította. Amit Habdzsa Orbán és Ejhledjefka Olivér képviselője az előbb mondott, mindvégig igaz, bár szavainak nem sok keletje volt. A mi igazságunk ez, farkasvölgyi igazság, éhes és iszonyatos . . . Mindenről tudok. Kérem a tekintetes bíróságot, halassza az árverést későbbi időpontra. Szavamat adom rá, hogy az árverést meg sem tartják, mert egy héten belül a hitelező urak az utolsó fillérig megkapnak mindent, amivel a farkasvölgyiek tartoznak nekik. — Követelem az árverés megkezdését! A nagyszilvési Gazdasági Bank ügyvédjét nem hatotta meg Szilvási beszéde. Pancsuha és Bolebruh egyszerre megélénkült. A cserzettbőr képű vén bűnös a zsebében kotorászik, ahova az óvadékot tette. Szörnyen szeretné megkaparintani a Habdzsa földjét. A Szomjas Ökör pedig Ejhledjefka Olivér szőlőire feni a fogát. — Tiltakozom, követelem az árverés felfüggesztését és új határidő kitűzését! Az alperesek ügyvédje fáradt hangon, kedvetlenül beszél. Szilvási nem is csodálkozik az óvatosságán. Az emberek hallgatnak. Súlyosan, mint az agyagos föld. Ha most valaki egy szóval mondaná, t

pozdorjává vernék a présházat és cafatokra tépnék az urakat. — Látjuk tehát — folytatja Szilvási —, a törvény egyik őre árverést követe! a másik tiltakozik. Ók ketten soha nem találkozhatnak, mert nem egyformán tiszta a lelkiismeretük. Mindnyájan tudjuk, néhány kivétellel, hogy melyiknek a lelkiismerete igaz. De én egyenesen ahhoz az emberhez fordulok, aki itt az igazságot képviseli, vagy legalább is képviselnie kellene: ahhoz, aki a király nevében van közöttünk ... öt kérem, hogy . . . — Senkit se kérjen, öreg, az árverés meglesz és kész. Aki vásárolni akar, tegye le az óvadékot! A birő komor arcot vág. Már fel is állna, hogy véget vessen a kínos históriának, mert időközben egészen kijózanodott. Szilvási azonban szörnyű indulatban, emelt hangos túlordítja az emberek zúgolódását, érzi, hogy robbanásig feszült a hangulat és dühösen odavágja: — Jól van, szépen van, gyönyörűn ... de kijelentem, én nem kezeskedem érte, hogy élve kijutnak-e ebből a présházból. És ha igen, akkor sem egészen .. . Többet nem mondok! A biró az ügyvédekhez hajol, riadtan és gyáván sugdolódzik velük egy ideig. Aztán föláll. Idegen nyelven mond valamit. Szilvási tolmácsolja is: — A bíróság úgy döntött, hogy Habdzsa Orbán és Ejhledjefka Olivér ingatlanainak árverését 191 . . . február 15-én tartják meg, de csak akkor, ha az adósok addig nem egyenlítenék ki a hitelezők valamennyi követelését. A farkasvölgyi présházban egyszeriben megszűnik a feszültség. Az emberek kifelé nyomakodnak. Apostol kihúzza a lábát az őrmester puskaszíjának hurkából, Babinszky meg Rajcsina is tágul a másik csendőrtől. Az emberek ott csoportosulnak a szent Vendel kápolnája felé vezető úton, sorban állnak az ajtótól az Urasági kocsikig. Jönnek is már az urak. Vonulnak a szótlan, de szemtelenül pislogó emberek közt, akik kitartóan rágcsálják tovább a tökmagot. Elsőnek a törvényszéki bíró lép ki a présházból. Elszontyolodott és szerencsétlen. Utána a Gazdasági Bank ügyvédje lépked dölyfösen és felfuvalkodottan. A másik prókátor mosolyog, egy-két emberrel kezet is fog. Habdzsa és Ejhledjefka mellett megáll, súgnak-búgnak valamiről. El is kísérik a kocsijáig. Az ügyvéd megveregeti a két gazda vállát. Aztán a'zöldréti jegyző következik, felemás ember, félig farkas, félig róka, nyomában a Szomjas Ökör fújtat, olyan, akár a csordultig töltött hordö. Hátulról tökmaghéjat köpdösnek rá. A csendőrök előtt Bolebruh baktat Pancsuhával, szorosan előttük, mintha a törvény emberei maguk előtt hajtanák őket. — Áristomba velük! — hallatszik a nép közül, de a szuronyosok nem válaszolnak. Hallgatnak, fojtogatja őket a düh. A csendőrharag egy hét alatt elpárolog, ám a farkasvölgyl kandisznók mérge tovább bugyborékol majd, megdagad a mai nan szégyenétől s egyre nagyobbra duzzad, míg csak meg nem pukkasztja és el nem pusztítja a két bűnöst. Amikor az uraságok elmentek és már a kocsik robogását sem lehet hallani a farkasvölgyi úton, amelyen itt is, ott is ropogó jéggé fagytak a tócsák, az öreg Szilvási Babinszky bíróval és Apostol Pállal végighalad az emberek sorfala között. Ügy mennek, mintha ők lennének a három királyok. Az öreg rámosolyog az emberekre, az emberek visszamosolyognak. Szent Vendel kápolnájánál karikába gyűlnek körülötte, egy ideig folyik a szófia beszéd az időjárásról, aztán, mivel sok az ember, az öreg próféta fölhátrál a kápolna lépcsőire. Apostol meg Babinszky kövéren és hatalmasan áll mellette, akár a ministránsok a pap mellett. Szilvási a kezével int. A tömegből szótlanul előlép a hóstáti fiatal házasember. Az öreg kinyújtja a jobbkezét, amely csupa sötét az alvadt vértől. Egy ideig a höstáti orra elé tartja, majd hirtelen és villámgyorsan arcul üti. Ugyanazzal előveszi zsebéből a sárgaréz éket, egy ideig méregeti . a véres kezében, tekintetével Kukiját keresi. Odaadja neki a fémdarabot. — Jegyezzétek meg, emberek, igy mi nem harcolunk! A sokaság szétszéled. Mivel pedig a Magyar Királyi Kisgazdaalap a hosszúlejáratú kölcsönöket nemcsak megígérte, hanem meg is adta, az elhalasztott árverést február tizenötödikén sem tartották meg. Farkasvölgy ezáltal kilábolt a félelemből és megalázottság ból, s most már sóvárogva várta, mikor fordul bele a tél a tavaszi barázdába. Fordította Tóth Tibor 19