A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-01 / 22. szám

« A két világ a művészetek tükrében Kétségtelen, hogy világkiállításokon az építömüvészetnek van a leghatásosabb mondanivalója. Nem kivétel ez alól az „Expo 58" Brüsszelben sem: kongó-négereknek a belga gyarmati uralom rózsás szemüvegén keresztül idillikusnak feltűnő králjaitől egészen Le Corbussier-nek és tanítványainak -fantasztikus építészeti látomásáig minden építészeti stílus képviselve van, és a látogató — akár tetszik neki, akár nem — nem vonhatja ki magát hatásuk alól. Korántsem ennyire „tolakodók" a többi művészeti ágak, elsősorban a festészet és a szobrászat megnyilvánulásai. Képeket és szobrokat egyrészt a külön erre a célra rendelt nemzetközi pavilonokban, részben pedig az egyes nemzeti kiállítások keretében bemutatott kisebb-nagyobb gyűjteményekben találunk. De szobrok vannak elszórtan mindenütt az egész óriási kiállítási területen. Belgium, pontosabban Flandria, hatalmas művészi hagyományokkal rendelkezik: a XVI. és XVII. század folyamán itt virágzott a művészettörténelemben oly jelentős helyet betöltő flamand iskola. Fő alakjai, Rubens és Rembrandt életmüve Antwerpen, illetve Amszterdam városokhoz fűződik. A flamand festészet első nagy alakja, van Eyck Bruges-ben, a csodaszép középkori gótikus emlékekkel rendelkező flandriai városban festette leghíresebb képeit. A Breughel-ok (apa és fiai) viszont Gand-ban dolgoztak. Említhetnénk még Van Dyck, Hals, Teniers s a flamand tájképfestők neveit is. Műveik nagy része szétszóródott az egész világban: megtalálhatók egyaránt a leningrádi Eremitage-ban, a drezdai Zwingerben, a bécsi Szépművészeti Múzeumban, a párizsi Louvreban* és a nagy amerikai magángyűjteményekben. De ami megmaradt Belgiumban, az is örök értékű, és tiszta szivvel ajánlhatjuk minden Brüsszel-járónak, aki érdeklődik a művészetek iránt, hogy még a világkiállítás megtekintése előtt menjen el a brüsszeli Szépművészeti Múzeumba, s ha teheti Antwerpenbe a Rubensházba, Bruges-be vany Louvainbe és tekintse meg a flamand festészet ott levő remekeit. Miután a világkiállítás vezetősége feltételként szabta meg, hogy a kiállított művészeti munkáknak az utolsó ötven év eredményeit kell megmutatniok, a flamand művészetből bizony elég nagy, sőt nehéz az ugrás korunk festőiművészetének a megértéséhez. Még talán az a módszer a legjobb, ha az ember először az egyes nemzeti pavilonok keretében bemutatott modern képeket tekinti meg, mert hiszen ezek — nem is lehet másképp — szervesen összefüggnek az egyes pavilonok egész jellegével. A csehszlovák pavilonban, amelynek összhatása egyike a legjobbaknak — ez általános vélemény — a művészi elem a kiállítás anyagával szerves, üdítő összhangban áll. Az elszórtan, hozzáértő kézzel elhelyezett fémdekorációk, keramikák, üvegtárgyak, mozaik-ablakok, féldomborművek, amelyeknek legjobb iparművészeink az alkotói, harmonikusan kapcsolják egybe a kiállítás különben is logikusan összefüggő részeit. Számos más állam csarnokával ellentétben, a csehszlovák pavilonnak nincsen külön képtárlata, hanem a kiállítás rendezősége intencióinak hü megtartásával az utolsó fél-Vart Eyck: Zenélő angyalok század csehszlovákiai festészetét és szobrászatét a nemzetközi szépművészeti csarnokban képviselik Kupka, Fillo, Spála és mások képei, Gutfreund szobrai. Az óriási méretű, nagyszerű szovjet csarnokban a szépművészeti tárgyak a baloldali, vagy száz méter hosszú galériát töltik be, és .méltán vonják magukra az amúgyis az érdeklődés középpontjában álló szovjet pavilon látogatói túlnyomó részének figyelmét. Az uralkodó jelleg itt természetesen a szocialista realizmus. A bejárattal szembeni homlokfalon Moszkvát ábrázoló óriási freskó, előtte Muhina nyolcméteres, valóban reprezentatív Lenin-szobra. A kiállított képek jórésze az élő szovjet festőnemzedék: Szavjan, Gljuk, Gyevjatov, Milnyikov, Geraszimov alkotása. Alegnagyobb feltűnést Sz. Geraszimovnak a moszkvai Tretyjakov Galériából ismert és még a háború folyamán festett képe: A partizán anyja kelti. A kép előterében robusztus német altiszt áll vékony nádpálcával a kezében, a magát győzőnek hivő fasiszta teljes brutalitásával. Előtte mezítlábas, idősebb ukrán parasztasszony, akinek az arca fejezi ki a kép fő mondanivalóját: az elkeseredést, a gyűlöletet, a fájdalmat s az elszántságot, hogy a háttérben fogvatartott partizán-fiát semmi áron sem árulja el. A kép, amely előtt állandóan a belga és a külföldi látogatók hatalmas csoportja áll, sok vitára ad okot a nézők között, a kitett emlékkönyvben és a sajtóban egyaránt. Egyes nyugat-németországi látogatók kifogásolják ugyanis Geraszimov művének mondanivalóját. Az egyik az emlékkönyvben dühösen jegyzi meg: „És mi történt a német anyákkal Kelet-Poroszországban, Berlinben?" Rögtön alatta azonban, keresztben mellé írva a francia válasz: „Azzal a kis különbséggel, hogy először német csapatok törtek be a Szovjetunióba ugyanúgy, mint Belgiumba." Egy másik, angol hozzászólás arra utal, hogy a Szovjetuniónak — jóllehet nem volt támadó — a második világháború Rembrandt: A szélmalom