A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-18 / 20. szám

— Vizet,... vizet... - nyöszörögte. Végre megállt a vonat. Az emberek zúg­tak, mint kaptárban a méhek. A mozdony vizet vett fel. Az elárusítók kiabáltak: — Sült burgonya!... Cigaretta!... Földi mogyoró! Azután egy éles gyerekhang: — Víz! Víz!. . . Friss viz! Ralla Ráma nyelve puffadt gyíkként fe­küdt a szájában: — Víz? ... Hol..., hol van? A kinti hang tovább kiabált: — Víz!... Friss víz! — Az istenért, hol van víz? — Hajolj ki az ablakon! — Vizet! ' A vízárusító fiú ide-oda szaladgált a pe­ronon, és egy kancsóból merte a vizet az emberek piszkos tenyerébe. A szerencsé­sebbeknek sikerült is kapniuk. Mohón it­tak, és a drága viz állukon keresztül az ingjükbe folyt. Fele a ruhájukra, másik fe­le a földre ömlött, és az árusító már futott is a másik ablakhoz. — Vizet, az istenért! — könyörgött Ral­la Ráma. A kihajoló fejek között meglátta a vo­natindító zöld zászlócskát. A vonat mo: zogni kezdett. Ralla Ráma kék eget, zöld fakoronákat látott az ablakon keresztül. Azután ismét kék eget és zöld lombokat. Mikor lesz már vége az útnak? Megállt az idő? Ilyen hosszú volt a nap ? Szinte végtelennek tűnt előtte. Minden pillanat egy örökkévalóság ? Az emberekre nézett. Hunyorgatott sze­mével. Azok beszélgettek, de ő valahogy nem hallotta őket. Mintha valahonnan messziről jött volna a hangjuk. Valaki megjegyezte: — Ennek az utazásnak is vége lesz egy­szer, ha most szinte lehetetlennek is tű­nik ez, testvérek. — Igen, igen. — Vége lesz az utazásnak. Ralla Ráma észre sem vette, hogy éjjel lett. Sötét éjszaka. A vasúti kocsiban kis villanykörte árasztotta a gyenge fényt. Pillék keringtek körülötte. Csak két csil­lag. villant be olykor-olykor az ablakon. Éjszaka volt. Szemhéjai elnehezültek. Feje lekókadt, álmosságot érzett. Ügy érezte, hogy a diákjai között van. Éppen a Hima­láját hasonlítja a Szulejmán-hegységhez. Vizek zúgását hallotta, amint a síkságon a tenger felé hömpölyögnek... A diákok rendetlenkedtek, kiabáltak, ö erre az asz­talra ütött. Bumm!. .. A paraszt kosara a földre esett, és fel­ébresztette Ralla Rámát. Álmainak vonatja most hirtelen megállt, de mindjárt tovább is indult.. . Vessző suhogott a kezében, és hirtelen egy fekete holló ült rá a botra . . . Károgott... A gyerek felvisított. . . Ralla Ráma erre űjra felébredt. Kint sötét éj­szaka volt... Reszketett... A csillagok ra­gyogtak, mint ezüstpénzek röpködtek kö­rülötte .. . Dübörögtek, mint a vonat ke­rekei ... Állomások maradtak el. Nem tudta, hány óra ... Állt. Nem is aludt, de nem is volt ébren, mégis tudta, mi van körülötte. Feje újra lecsuklott... Amikor feleszmélt, látta, hogy a nap sárga sugarait beküldi az ablakon. Az em­berek arca gyűrött, fáradt. A fülkében újra fülledt forróság volt. Igatpuriban a vonat megállt. Sokáig állt. A gőzmozdonyt felcserélték egy villany­mozdonnyal. Az emberek kiugráltak a vo­natból, hogy megmosakodjanak és kiöblít­sék szájukat. Azután visszatolakodtak a helyükre. Ralla Ráma szeme égett az ál­matlanságtól. Most űjra mintha elaludt volna. A vonat megindult. Az ablakon keresztül nedves levegő áramlott a kocsi belsejébe. Már kissé sós volt az illata. Ralla Ráma mélyet lélegzett. A távolban alacsony dom­bocskák tűntek fel. A vonat átdübörgőn a csatorna felett. Közeledett Bombayhoz. Alacsony házak, pálmák és más sókedvelő növények. Sós illat a levegőben, a szárított hal szaga. Gyárak füstje, bűze. A vonat robogott. Közeledett Bombayhoz ... A kerekek csikorgása szétoszlatta Ralla Ráma gondolatait. Nem akart már gondol­kodni. A szeme előtt vörös szikrák cikáz­tak át. Mintha tüzes nyelv nyalta volna hátát végig. A feje zúgott. Akarat nélkül kapaszkodott a poggyásztartőba. Nem volt már akarata. Édes bágyadtság ülte meg idegeit.. . Közeledett Bombayhoz . . . — A következő állomás Bombay! Megkönnyebbülés futott végig az embe­reken. Kiabáltak, örültek - Bombay köze­ledik ... Ralla Ráma szinte álomban hal­lotta. Nemsokára az utcákat rőhatja. Nátha borbélynak megígérte, hogy éles beretvát vásárol neki, azután apró ajándékokat vesz. Eszébe jutott, hogy egyszer egy csillagjós tenyeréből megjövendölte, hogy eljut a tengerhez... A vonat lassított. A mozdony még egy nagyot szusszant és megállt. — Készülődjetek, Bombay! — Gyorsan! Gyorsan, Bombay... Az emberek tolongtak kifelé. Nevettek, kiabáltak, taszigálódtak. Ralla Ráma már nem állt. Mikor a to­longás kissé csökkent, egy ülésre hanyat­lott. Végre ülhetett. A feje előre billent vézna mellkasára. Fülébe tolakodott a nagyváros lármája: a kulik kiáltozása, a taxik tülkölése, sípolás, csilingelés... Kinézett az ablakon. Az ég kékje mosolygott, belenyújtózott a kék tengerbe... A víz már a vonat ablakait mosta, hullámzott, tajtékzott... Zúgása egyre erősebb lett. .. Ralla Ráma érezte, hogy süllyed... és a hullámok összecsap­tak a feje felett... Vfz tódult a szájába ... meleg, mint a vér ... Egyik utas a másik után ment el. A vo­nat teljesen kiürült. Jött a kalauz. Meg­rázta Ralla Rámát, aki végigdőlve hevert az ülésen: — Keljen fel! Bombay! Végállomás! De Ralla Ráma már nem felelt... 19

Next

/
Thumbnails
Contents