A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-18 / 20. szám

/ Egy abbé kalandja, avagy a Ku-Klux-Klan Franci aországban Közismert dolog, hogy a franciák igen büszkék a nagy francia forradalom hagyományaira. igaz, már ki és hogyan! A kommunisták a jakobinusok örökségét ápolják, míg a tőkések és a fasiszta hajlamú tisztek a napoleoni időkkel dicsekednek. A-szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavait azonban mind a két tábor egyforma büszkeséggel emlegeti. Hogy a jelszót mind a két tábor másképpen értelmezi, az már más lapra tartozik. Hiszen ma Franciaországban demokrácia van! Ott mindenki úgy imádkozhat, ahogy akar! De nem hangosan! A nagytőke, a gyarmatbirodalom és a NATO híveinek, valamint a fasisztáknak meg van engedve a hangos ima is. Bezzeg a jakobinusok unokái, Franciaország haladó erői, a kommunisták, baloldali szocialisták és a békevédök csak igen szerény hangon „imádkozhatnak". Mert azonnal közelépnek a cenzúra, a rendőrség, a bíróság és a jobboldali kormányoktól titokban támogatott fasiszta rohamosztagok, melyek szabadon garázdálkodhatnak egész Franciaország területén. Ezek a „cagullerdok" azonban nemcsak a baloldal híveire csapnak le! Megtámadják a pártonkívülieket, sőt az olyan katolikusokat is, akik a mai francia demokráciát komolyan veszik, és nyíltan kiáltanak az igazság mellett. Bizonyítja állításomat a St. Etienne melletti Firminy község abbéjának különös kalandja is. Ez a derék plébános az afféle régimódi felfogású papok közé tartozik, akik szó szerint értelmezik és komolyan veszik az írás olyanfajta kitételeit is, hogy: „Fegyver által vész el, aki fegyvert ragad!" Ezért ne csodálkozzunk, hogy abbénk egy szép napon aláírta az algériai háború beszüntetését követeié kiáltványt. Bizonyos idő elmúltával egy ismeretlen fiatalasszony kopogott be a plébános ajtaján, és arra kérte az abbét, hogy részesítse haldokló rokonát az utolsó kenet szentségében. A derék pásztor egy pillanatig sem habozott. Magához vette a szükséges kellékeket és beszállt az épület elótt várakozó autóba. A gépkocsiban két férfi ült. Elindultak, majd hosszas kocsikázás után megálltak. A kiszállásnál kezdődött a kellemetlen meglepetés. Egy elhagyott kőbányában voltak, és a két útitárs revolverrel támadt a papra. Letépték reverendáját. ütlegelték, majd nagy káromkodások közepette szurokkal kenték be, és végül fosztott tollban hempergették meg. Mindezt a békekiáltvány aláírásáért! Ezután beültek a gépkocsiba és elhajtottak, magukkal vivén a szegény abbé öltönyét is. Félig megfagyva, megcsúfolt állapotban tért vissza néhány óra elmúltával plébániájára. Majd elkeseredett hangulatban irta meg bűnvádi feljelentését az ismeretlen merénylők ellen, akik gaztettüket pontosan az amerikai Ku-Klux-Klan bűnszövetkezet szertartásai szerint követték el. Milyen lesz az ügy folytatása? A rendőrség eredménytelenül nyomoz majd a veszedelmes banda után, és egy idő múlva a nyomozást beszüntetik. A derék papot feljebbvalói valószínűleg büntetésből elhelyezik valamelyik istenhátamögötti kolostorba, ahol nem írogathat alá békemanifesztumokat. Mert - Franciaországban demokrácia van, ott mindenki imádkozhat ahogyan akar, de igen csendesen! Hangosan „imádkozni" csak a népellenes politikát gyakorló kormány híveinek szabad, no meg a fasiszta terrorlegényeknek. A kapitalizmus Űftestamentuma Ha tőkés lennék vagy akár a tökésrend tollbajnoka, valószínűleg így kezdeném cikkemet: Harmatozzatok égi magasok, mivel megszületett a világmegmentő (már mint a kapitalista világ megmentője!) ideológiai program, a kapitalista kiáltvány. Mostantól kezdve állítólag eltűnnek a tőkés társadalmi rend belső ellentmondásai és ennek súlyos következményei, a nagy gazdasági válságok. Hogy a „nagy mű" Amerikában jelent meg, az csak természetes. Két, mindenre (úgy látszik idétlen könyvek megírására is!) elszánt szerző, Louis A. Kelse és Mortimer J. Adler elhatározták, hogy ideológiai fegyvert adnak a dollármilliárdosok kezébe. Remélték, hogy könyvük segítségével a tőkés rendszer megújhodhat. Titokban azt hitték, hogy a kapitalista kiáltvány idővel elfoglalhatja a Kommunista Kiáltvány helyét. Nem tehetnek róla, hogy tévednek, mivel osztályvakságuk nem engedi meglátni a valóságot. Lehet, hogy a két szerző igen tudós ember, és az is lehet, hogy a háromszemü lámával hasonszőrűek. Egy bizonyos: túl naivak, és mivel hogy tűi naivak. így túlzottan szókimondók is. Már a könyv harmadik oldalán hitvallást tesznek a „tiszta" kapitalizmus mellett. A tőkés rendszer „hibáit" a nemzetközi szocialista mozgalom hatásának tulajdonítják. Szerintük elegendő ezeket a hatásokat kiküszöbölni és máris előttünk van a liliom tisztaságú és ártatlanságú kapitalizmus. A két „tudós" igy ír: „Kiáltványunk nem valamilyen forradalmi párt kiáltványa, nem azoké, akik a fennálló társadalmi rendet el akarják pusztítani. írásunk az amerikai nép egészéhez szóló forradalmi kiáltvány, hogy a mai rendben találja meg a megújhodás gyökereit és a jobb társadalom kitenyészthető magvát. Száz oldallal tovább azonban L. S. Kelse és Mortimer J. Adler már így írnak: ha meg akarjuk akadályozni a szocialista forradalmat. erre csak egy módunk van, a kapitalista ellenforradalom." Hát ez nagyon szépen van megírva, és a két szerző, mivel nem akar Bismarck ökréhez hasonlítani, igyekszik minél kevésbé következetes lenni. Ezért aztán találós kérdés elé állítják az olvasót: vajon forradalmi-e kiáltványuk, vagypedig ellenforradalmi ? A felelet nem nehéz! Elég e „remekmű" további megállapításaira rámutatni, melyekkél a szerzők megadták a kegyelemdöfést Marxnak és Engelsnek is. Fejükre olvassák „ozörnyű tévedéseiket", melyekből az osztályharc megfogalmazásakor kiindultak. Marx és Engels azt állították, hogy a kapitalisták kizsákmányolják a munkásokat. L. A. Kelse és Mortimer J. Adler kegyesen megengedik, hogy a tudományos szocializmus két megalapítójának feltevései a születő kapitalizmus korában talán helyesek is voltak. Ám ma a fordítottja az igaz! Ezt állítják ók! Nem tehetek róla, hogy e „tudományos műben" kifejtett tézisek a Ludas Matyi humoros elbeszéléseit juttatják eszembe. Mert a kapitalista kiáltvány két szerzőjének véleménye szerint, napjainkban a munkások zsákmányolják ki a tőkéseket. A munkások állítólag túl sokat kapnak a nemzeti jövedelemből, bár a termelés kilencven százaléka a tőkés befektetésből ered, míg a munkásosztály csupán tíz százalékkal járul hozzá munkaerejével a közös gazdaság előteremtéséhez. Viszont az elosztás aránya igazságtalan: kilenc az egyhez a munkások javára. A kapitalista kiáltvány szerint ezt az arányt meg kell szüntetni, és mindenképpen el kell utasítani a dolgozók mindennemű bérkövetelését! Hiszen a nemzeti jövedelemből több részesedést kapnak, mint amenyi jár nekik. A kapitalista kiáltvány szerzőire azonban igen jellemző: nem említik azt a tényt, hogy az amerikai monopolisták a nemzeti jövedelem 65,4 százaiékát vágják zsebre, pedig az Egyesült Államok lakosságának csupán 7,5 százaiékát alkotják. Ez Viszont azt jelenti, hogy a lakosság többi, 92,5 százaléka a nemzeti jövedelem 34,6 százalékából él. Azt hiszem fölösleges tovább időzni ennél az úgynevezett tudományos munkánál. A kapitalista kiáltvány igen gyönge vádirata a tőkés társadalmi rendnek. Semmit sem old meg. Csupán nevetségessé teszi szerzőit. Érdekesen kommentálta a könyv megjelenését a prágai Rudé Právo szerkesztője, midőn ezeket írta: „Száztíz évvel ezelőtt jelent meg a Kommunista Kiáltvány. Eszméi azóta a földkerekség majdnem kétharmadán megvalósultak. Mi lesz száz év múlva a kapitalista kiáltvány kiadásától számítva ?" Bátran rá mondhatjuk, hogy a kapitalista kiáltványnak nem lesz olvasója, és a tőkés rendnek magának is alig marad nyoma. Balett vagy politika? Nemrégiben Japánban járt a „XX. század balettje" hangzatos nevet viselő New York-i balettcsoport. Még be sem fejezte vendégszereplését, amikor már Hagerty úr, a Fehér Ház sajtófőnöke meleghangú levelet küldött a tánccsoport vezetőjének. Az elnök nevében gratulált a csoport „Tokióban elért nagy sikereihez." A levélből, mely megjelent a japán sajtóban is, kitűnik, hogy a „XX. század balettjének" a moszkvai Nagy Színház balettművészeinek sikereit kellett volna Japánban semlegesíteni. Hagerty úr nagy büszkén hangsúlyozza is, hogy az amerikai balett sokkal kedvezőbb benyomást gyakorolt a japánokra, mint a szovjet balett. A levélre igen érdekes válasz jelent meg a japán lapokban. A legkiválóbb tokiói színház- és zenekritikusok cáfoltak. Véleményük szerint az amerikai balettet nem is lehet egy napon említeni a moszkvai Nagy Színház balettművészeivel. És az Asociated Press hírszolgálatának közlése szerint, a tokiói Kosna Színház terme a szovjet balett fellépésekor zsúfolva volt, míg a „XX. század balettjének" előadásén alig volt félház! A közönség nagy része pedig amerikai katonákból regrutálódott! A Fehér Ház urainak úgy látszik nincsen szerencséjük sem a politikával, sem a balettel! -si-14