A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-27 / 17. szám

/Q cigányzenekarok szerepe a magyar népzenehagyomány megőrzésében A magyar népzene és a cigányzene meg­nevezés ai közelmúltban egyazon fogalom meghatározására szoligáit, ma már azonbán a régiiikelletű cigányzene kifejezés mellett mindinkább tért híódlt a helyesebb és pon­toi^abb népizene meghatározás. Fölvetődik a kérdés, vaijion mi hozta annyira egymás közeliébe a két kifejezést, és; mtétrt helye­sebb az üjoninan használt népizene megje­lölés. Mielőtt azonban ezt a kérdést elemez­nénk, tegyünk egy röpke történelmi vissza -pillantást. A cigányság, a történészek, an­tropológusok, nyelvészek és néprajzkuta­tók megállapítása szerint, már indiai ős­hazájában is foglalkozot zenéléssel, tehát ezek szerint a szükséges és elmaradha­tatlan zenei érzéket elődeitől örökölte. A nyugat felé vándorló törzs a tizem­negyedik században nem csupán vándorhej­lema ösztökélésére hagyta el eddigi hazáját, hanem költözködését a spanyol, angol és holland rabszolgakereskedők embervadásza­ta is elősegítette. A tizenötödik században az iszlám vallást katonai erővel terjesztő török hadsereg nyomában járó és a hadizsákmány mara­dékait fölélő utódhadbani már nagy számban tarkállanak zenélő, jósoló és fegyvert kovácsoló cigányok sátoros kocsijai. A ze­nészek hamar beleilleszkedtek a magyar környezetbe, és átvették a magyar nép­dalhagyomány dallamait. A cígónybondák magyaroszágii története tehát visszavezet a tizenötödik, századiig, amikor is a német katonai nycmást bete­tézte a délről iővő ozmán-török áradat. Az éneklő és zenélő regösök és ingricek szá­ma a zordon idők folyamán fokozatosan csökkent, s az utolsók közül a hires Tinódi Lantos Sebestyén énekelte meg 'lantját pengetve Szondi György és sok más de­rék vitéz történetét. A tánódiak lassú fej­lődése közben támadt üresség helyére apránként benyomult a jó tehetségű ci­cigány, átvette az ölébedobott lanttal a sze­repet és a hagyományos népizene minden akkordját. Az 'igricek és regösök kobza, lantja és vonója az; idők folyamán a ma­gyar nemzet hivatalos, zenészkasztjává vált cigánysági örökébe ment át, de a szö­veget többé már nem a zenész énekelte, hanem kizárólag a hallgató. A régi penge­tős hangszereket fölváltotta a vonós hege­dű. A cigányság a tizennyolcadik században átveszi zenekaraiba a kurucok legfontosabb •hadi hangszenét a töröksípot, vagyis a tá­rogatót, ameíy fokozatosam pisztonná, majd píkulává vagy klarinéttá változott. A koboz és a lant utóda; az úgynevezett ciaányzene lelke, a hegedű, a tizennyolca­dik, tízenkilencedik század divatos hang­szene', a hárfa verhetetlen versenytársa lett. A pengetős-verös hangszereknek csu­pán egyetlen rokona maradt meg a cigány­zenekarokban, a cimbalom őse, amely fo­kozatosan öblösödik, tökéletesedik, migneín a tizenkilencedik század második felében elnyeri máig is használatos, pedálas formá­ját. A primitív nagybőgő nyers hangja a fejlődés folyamán búgó bongássá változott. A- legnagyobb cigányprímások egyike Bi­hari, két országra szóló heg ed őmü vész, 1800 körül' elakította ki a palotás és ver­bunkos zenének azt az előadó módszerét, amelynek hétt vármegye csodájára járt. •Ojgy adta elő a magyar táncdallamokat, hogy nyomában kelt életre a bécsi nagy­mesterek műveiben minden „allVnghere­£.9" Haydntői Schubertig; A múlt százaid Sárközije. Boka Károlya mellett a husza­dik század Magyar:ja igazi művészi virtuo­zitásával ejtette csodálatba hallgatóságát. Érdekes Bartók Béla, Kodálv Zoltán és más néprajzkutatók azon egybehangzó megállapítása, hogy a székelyek közt élő cigány bandák magyar mépdallhagyotmányt íjs hangszeres zenehagyományt őriznek, amíg például a román népcsoportok között élő és zenéléssel foglalkozó cigányság a román nép hagyományos dallamait menti ét generációról generációra. Ez a megálla­pítás a Duniamedence egyébb vidékeire és népcsoportjaira is vonatkozik, s ez kétség­telenül a zenélő cigányság legfontosabb szerepe és le'entőséjgének legfőbb mérté­ke. ..Van igazi cigányzene Is — mondja Bartök —. dalok cigánynyeivű szöveggel, de ezeket csak a falusi, nem muzsikus cigányok ismerik és éneklik; cigánvbandak ezeket nyilvánosan sohasem játsszák." Brassai Sámuel azt hangsúlyozza, hogv sem a román, sem a spanyol, sem az orosz cigány nieim játszik még csak hasonló zenét sem, mint a magyar. Mindenekelőtt miben van a magyar né­pizenét játszó cigányzene nagysága, ere­detisége ? Abban, ahogyan interpretál. Ha­tásos, szlvhezszóíö előadásmódja az, amivel megnyeri a hallgató lelkét. Előadásmódja pedig hamisítatlanul eredeti. Nem teremt zenei formát, alapvető stílust, de igenis teremt előadó stílust. A magyar nép, amely faragott kapuban, malmokban, subákban, edényben, varrot­tasban, mesében, táncban, dalban annyi eredetűt és remeiket mentett át ősá mű­vészetéből, ezt a zenében jórészt a ci­gányzenekarok segítségével tette. Hla megfigyeljük a Lavotta, Fráter Ló­ránt, Rózsavölgyi és Csermák által kom­ponált műdalok és magyarnőták dallam­szerkezetét, látjuk, hogy ezek gyökereinek MAT<Ä; legalsó nyúlványai is a néphagyamányban lelhetők meg annak ellenére, hogy az ősi pentatón zenétől már eltérőek. A másik jellemző véglete a magyar ci­gányzenének a eifrázás, az állandó heves Ihanglrezgetés, a' vibráló, a túl szenvedélyes és mértéktelenül szabad előadásmód. Liszt Ferencet is ez a modor szédítette meg. ö 1Í9 valami egészen rendkívülit fedezett föl jó érzékkel benne. Liszt ós a rendkívü­li modört ültette át rapszódiólba, és sck­ksú inkább modorral mint zeneanyaggal ragadta meg az egzotikumra vágyó kora­beli zenekedvelő közönséget. A virtuóz mjo­dor az, amelyet aztán Liszt nyomán a nagy zeneszerzők Bülovtól Brahms on keresztül Ravelig és utódok a mai napig is alkal­maznak. Ha magyar cigányzenekar külföldi kör­nyezetbe kerül, akikor a mordnak tűnő, kimért külföldi modor elképzeléséhez iga­zodr'k és elszürkül. Vonnak, akik pálcát tőrnek la cigányzene fölött olyan területen, ahol ez ai zene nem otthcncs. Azokra az esetekre gondolok; amikor a cigányzenekar kénytelen részére idegen összhangzatú z snesz'imokat műso­rába iktatni, például nemzetközi szalonze­nét, ooeraegyvelleget, nyitányt, chanson -számokat vagy slágereket Cigönyvonó alá például egyáltalán nem valók Verdi, Puc­cini és Offenbach művei. Alaptörvény, hogy a zenestílus és előadóstílus födjék egy­mást; a cigány-vibráló, a cigány-rubátő és ritmustorzítás kivetkőzteti stílusából, szin­te brutális komikumba fojtjja az opera és szalonzenét. A könnyű tánczenét még némileg mü­veik! tudja a oigányzenekar az argentin tan­gótól, angol és német keringőn át a íox zenéig, habár ezek légköre kissé feszélye­zett számára. Teljesen otthoni talajon mo­zog persze a csordások szédítő hegedű­futamainál a cimbalom gyorstüzelése köz­ben. S ha most visszatérünk az imént el­mondottakhoz és feltesszük a kérdést, hogy vajon magyar-e a cigányzene? — azt válaszolhatjuk, hogy az . magyar népi­zene, cigányzenekar előadásban. KÚTI 5ZJLÄRD m

Next

/
Thumbnails
Contents