A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-13 / 15. szám

SÍPOS BÉLA: Szinyei Merse Pál A Bach-korszak sötét éjszakájában, a sárosi mezőkről kelt útra egy szőkesörérnyü, kékszemű nemes ifjú, hogy meghódítsa a, világot: álmáina|k délilábos ezeregyéjszakáját. Münchenbe, a művészetek akkori Mekkájába ment a .tizennyolcesztendős Szinyey. A meddőn szendergő XVIII. század Münchenje volt a kor művészetének — különösképpen a festészetnek — — központja, a százados hagyományok Szent őrhelye, a modern elindulások szülővárosa. Ebben a| zűrzavaros Bábelbe, a művészetek fekete mágiájának boszorkánykonyhájába került bele az ábrándos, színes festői álmoktól megejtett ifjú Szinyey. Vitathatatlanul dicsőségére szolgál, hogy serdülő művészi énje nem esett rabul hamis próféták tanainak, hogy kivételes géniusza a művészeteiknek ebben a ködös és csalór.d viliágában is fénylő szárnyalkat bontogatva, diadalmas szépséggel teljesedett ki az alatt a rövid 8 esztendő alatt, amely az első tétova lépések és a Majális megalkotása között telt el. A modern művészet kezdeti megmozdulása és első forradalmi megnyilvánulása látszólag szintén Münchenben történt. Látszólag! Mert amint az akadémizmus sem volt igazi, életerős művészet, úgy •annak ellenhatásaként jelentkező, (főként azonban a korszellem kóbor hírnökeként megjelenő) „Seoessio" és „Jugendstil" sem voltak a modern művészetnek igazi első fecskéi. Mindaz a nagyhangú, izgatott lárma, amely Münchenben a forradalmi megmozdulás képében jelentkezett, végeredményében ugyanarra a sorsra jutott, mint az akadémizmus. Böcklin, Stuck, Herteridh, Putz, a két SeSdl és a többiek ma már éppoly semmitmondó nevek, mint az akadémikus Rahl vagy Piloty. Az igazi útjelzők és határkövek másutt állanak. Az igazi forradalmi megmozdulás francia földön történt, onnan kelt útra. Már jóval a „Secessio" megindulása előtt Delacroix, Coubert és a barbizoni erdő remetéi szép csendben elvégezték azt a nagy úttörő munkát, amely előkészítője volt a Manetek, Renoiírok és társaik eljövetelének. Minderről azonban Münchenben rnitsem tudtak. Courbet hatalmas erejű verista piktúrája éppoly ismeretlen volt Münchenben, mint Rousseau széles pátoszú, zengő természetszemlélete, nem tudtak Manet „Déjeuner sur l'herbe"-jéről (a francia „Majálisról"), sem Corot ezüstszüirkében imbolygó, párás tájairól. Mi volt ennek a francia földön termett . forradalmi megmozdulásnak igazi jelentősége. lényege és értelme? Szinyei Merse Pál 68 éves korában A XIX. század művészi forradalmát legelsősorban a természet rehabilitása jellemzi: a természet felé valő tudatos, egy irányú, szenvedélyes közeledés, a természet jogainak visszaszerzése, a természet egyeduralmának megteremtése, diktatórikusán elhatároló jelentőségének hirdetése. Szinte ellenállhatatlan erővel menekül a művészet a HOMO marazmusba fagyott fogalomköréből, a meggyülölt dohoslevegőjü műtermek áporodott levegőjéből az újra felfedezett természet fénybenúsző világába. Megittasodva a napfény, az atmoszféra mámorító; frissen özönlő szépségétől megszületik az új 'evangélium, amely a teremtés optikai kinyilatkoztatását emeli a művészet legfőbb és egyetlen feladatává. Lomtárba kerülnek a tervszerű kompozíciók, az emberprobléma, a műtermivilág minden tárgyi! eleme, csak a természeti élmény fontos ezentúl, csak az optikai átélés lesz az egyetlen elhatároló ismérve a müvészetrek. Már elégséges a természet egy jelentéktelen sarka is, egy deszkakerítés mellett meghúzódó napsütötte fa is önálló művészi létjogosultságot nyer, hacsak az egyedül üdvözítő napsütés, a kékesviolákban ragyogó levegő sugározza azt be harsány, kiáltó fényével. — A művészet rendeltetésének zolai megfogalmazása pontosan elárulja ennek a forradalomnak irányát és célját,' (L'art est un coin de la nature vue par le tampérament de l'a artiste".) Valljuk meg: minden jelentékeny és immár végérvényesen közkinccsé vált értéke ellenél e is, a naturalizmus és pleinair a lét felszínén mozgó érzéki művészetszem 1 élet volt csak, amely végleges megváltást nem hozhatott a'XfX. század kátyúba jutott művészete számára. Ma, túl a naturalizmus rövid életű korszakán megállapíthatjuk, hogy !ez a forradalom tulajdonképp egy negatívum volt csak, amely egy még meg nem született új kultúra idetévedt heroldjának köntösében tűnt föl a XIX. század látóhatárán. S mindazok ai nyomában jelentkező tétova kísérletek, amelyek a legújabb időkben_is annyira jellemzik az európai művészet anarchiaját, csak azt igazolják, hogy programmatikus művészet nem hozhat gyökeres megoldást, hogy egy más elkövetkezendő új kultúra betetőzéseként önmagától* alakul ki majd az igazi, új művészet, amely karunk legimagasabbrendü törekvéseinek lesz végső szintézise, felsőbbrendű, időálló szimbóluma. A sebesen terjedő forradalmi szellő forró hullámai kissé lehűtött hőfokon — Münchenbe is eljutottak a hetvenes évek eledén, s az ifjú Szinyey erőteljes lendülettel azonnnal az új irány zászlajához szegődött. Elete főművének és legmagasabbrendű alkotásának a Majálisnak abszolút értéke és jelentőségei: A Majális tiszta harmóniáiban együtt zeng az ember és természet szent, ősi dala. A belső élmiény és formai megoldás ritka, tökéletes- összecsendülése pedig a legnagyobb művészi teljesítniények polcára emeli ezt az alkotást. Túl a kor múló problematikáján, itt az örök szépség kivételes megnyilatkozásával állunk szemben. A Majális nem egy kor művészetének jellegzetes alkotása, hanem az Időtől független szépség szent himnusza. E legelsőbtírendű értékén felül a Majális fölött ott lebeg Szinyey koloritjának nemes lírája, ünnepélyes derűje. Csodálatos élénk és még's nyugalmas zöldjei fölött bársonyosan meleg ég kékje daloL, s az a halván-Tla ruhába öltözött nő — ifjú szerelmének fényben úszó alakja — felejthetetlenül ottragad emlékezetünk fényérzékeny lemezén. A vágytalan beteljesülés boldogító, férfias emléke ez a kép. Ritka szerencsés órának szivárványos visszfénye. És nekünk sárosiaknak még ennél is többet jelent a Majális. Hiszen Jernye, a szépséges szülőföld dicsérő éneke ez a kép, fénylő glória az áldott, virágbaborult ősi mezők fölött. A tüneményes út, mely az elindulástól a Majálisig vezetett, elérte csúcspontját. E vakító magasság ormairól már lefelé, tragikus mélységek irányába vezet az út... A Majálisnak nem volt sikere. Am.nt a kép 1872-ben elkészült, Szinyey először Bécsben állította ki. A makartizmus különös, pogány pompájában tobzódó császárváros azonban teljesen érzéketlen volt a bensőséges művészet minden megnyilatkozásával szemben. Szinyey megbukott. Hazájában sem volt több szerencséje. A hetvenes évek reménytelenül sivár művészi ugarán hiába is kísérletezett volna Szinyey. Keleti Gusztáv, az akkori teljhatalmú művészi perzekútor mindenható tollával könyörtelenül elintézte a Majálist, a finom kultúrájú Pulszky Ferencz pedig szelíd jóákarattal utasította el a Nemzeti Múzeumnak felajánlott képet. Mellőzés, meg nem értés minden vonalon. A megbántott művész, a sértődött nagyúr haraggal és keserűséggel szívében hátat fordított Budapestnek, Jernyére vonult vissza. Időközben meg is házasodott, a lilaruhás, szépséges leány immár a felesége. Két gyönyörű gyermeke születik. Gazdag, független úr Szinyey, ott él újra az ősi családi birtokon a napsütötte sárosi faluban, művészete elapadhatatlan forrásának tövében. Azt hihetnék, hogy e békés nyugodalmas élet enyhe zsongítő környezetében piktúrája további új csodálatos hajtások felé sarjadzik. De nem így történt. — A sötét tragikum, mely nyomában leselkedik, titkon már bontogatni kezdi szürke denevérszárnyait. A Majálishoz vezető sugárút végetért. Szinyey maradéktalanul megalkotta, elmondta mindazt, ami számára elrendeltetett, eljutott erejének és képességeinek legfelső határához, a végső állomáshoz. Vannak művészek, akik ennek az izzó, égbetörő útnak emésztő tüzében elégnek, akik életének minden ereje felperzselődik az emberfeletti küzdelem lélegzetrablő ütemében. Szinyey csillagútja nyugalmasabb, egyenletesebb volt, hatalmas szervezete ellenállt a nyolcesztendős egyre növekvő erőfeszítésnek. A művész befutotta sorszerü pályáját, géniuszának szárnyai lehanyatlottak, de az ember megtartotta hatalmas ifjú erejét. A művészi elmúlás és az egészségesen lüktető termékeny élet közötti kiegyenlítetlen, marcangoló ellentét egy mélységes tragikum csíráját termesztette Szinyey lelkében. Halkan, észrevétlenül lopódzott be a kór lelkének rejtekébe, ott élt ezentúl csendes alattomossággal, szívós konoksággal. Ha nyugalmas életében nem merült fel semmi bántó gyötrelmes szenvedélyes esemény, talán csöndes megnyugvásban kiegyezkedve a feledés enyhe lapályaira térült volna életének második korszaka. De a végzet csakhamar kegyetlen kézzel markolt bele Szinyey érzékeny lelkébe: imádott felesége, a lüaruhás asszony egy szép napon elhagyta. Eltűnt és soha többé nem tért vissza. Ez a súlyos csapás szivén találta Szinyeit. A hatalmas, életerős ember esztendőkre megtorpant. A művész pedig halálos sebet kapott. Elvetette az ecsetet, és 28 esztendeig nem vette többé kezébe. Rejtélyesen tragikus, szinte példátlan eset egy művész életében! * • # A későbbi Szinyey feltámadás idejében sok magyar és külföldi Szinyey életrajz jelent meg.- Csodálatos tnődon azonban serrl a művészi kritika, sem egy komolyabb elemzés nem foglalkozott a Szinyey rej- _