A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-13 / 15. szám
Messze lát a szem. A felszántott földeknek feketéllő sávja a csillogó vizek tükre. A köztemető akácai jelekben sötétlének, a kripta erdeje földrezuhant felhődarab. Az ember nyakig érő kukoricában njomul előre s ahányszor lép, annyiszor porzik nyomában a rög. Szép az éjszaka/csak a gondolat ne lenne riasztó benne. Lánya mondta: legény fia van, s ha nem vigyáz magára, a szomszédok, ismerősök is ezzel állnak elő. Olyan ez a menekülése más asszony karjába, hogy ha megbotlik, lépést téveszt, csörren, visít a riasztó csengő, s szaladnak ki az őrök visszatartani a rabot, bekeríteni a menekülőt. S izgalmát még egyébb is fokozza. Hírlik, hogy a nyári beadásra, de még a ráadásra is tetézni kell. Felnéz, megtorpan, lelkében szégyenérzet és vágy Ölelkezik. Ahelyett, hogy Zajachoz menne, intézkedne, védekezne, kerülővel az özvegyasszonyhoz megy, mert kall neki. Szép, kívánatos és nem könnyen hajló, azért. Amelyik fehérnép egyszerre engedékeny, ha megsimítják — nem ér semmit. Ott nem kell harcolni a pillanatért, 'vágyat lázítani, hazudni sem kell, mint előbb a feleségének, lányának. Titokzatosan liheg a szürkület, s a szürkeség mélyén a harmat gyöngye, mint szempillán a könnycsepp. Szépe László elhajtja útjából, a széltől, esőtől paskolt kukorioaszárakat. Mozgása fürge, szinte törtet. A hídon lassul, csendesedik valamelyest. Már közel jár a házhoz. Fújni kell, csendesíteni a mellkas háborgását, mert az erős lélegzés tompítja a hallást. A tekintet éléi is csorbít. Azt meg végképp nem tuhatja, hogy a lánya lefeküdt-e gyanútlan, vagy az éjszaka szürke köntösébe * Ya.. '<-.- < Várakozó Ottó rajzai bújva a csapásra kémlel, amely bosszantására a hídtól hajlik a házak közé. a hói lélegzetvisszafojtva kapták válluk- lopás. Ma már nincsen sípja a ba'kternete, Akácfa árnyékból pdlant vissza a megtett hoz a fegyvert. Hanem további roppaná- alig-alig kocogva közelít, akárkin megut ff'. sokra hiába vártak, a vélt vad megállt, lepetésszerűen rajtaüthet. Valamikor gyakran merengett az ej- Ember v o it a merészkedő, azt hitték, orv- A bakancs kopogása lassan elvész. Roszakábun, melysegek és csendessegek fene- vadász c jmb o ra. hanó kutyák csaholása jelzi, hogy a bakter kőn, vallan sörétes vadaszpuskával. Szerel- Egy 6ra múIva b a kra lőttek. A vad el- az alvégen jár. Megy megnézni' a rakodót, mese volt a vadviragok illatanak. az erdo eset t büszke f e je elnyúlt a havon, szalad- ahol idei szalmakaziak csücskei emelkednedves szagának, a gallyak roppanásának; nak ki a tisztásra, hogy a zsákmányt a nek az éjszakába. Nem azért megy oda, vadasfto ejszakak pihenőinek, amelyek máig vállukra emeljék. Ámde az erdőből álljt hogy megőrizze az alomnakvalót, az éjjeliis kikapós menyeeskek hajlékának a me- para ncsoló hang szabadult rájuk. őrnék több esze van. Lefeküdni megy a leget idézik. _ E e te nni a vadat és a fegyvert! szalmába, mert ha abba bújik az ember. Egy-egy ilyen pihenő, menyecskéző éj- Szemük fedezéket keresett, de nem ta- akármilyen hideg is az idő, nem fázhat meg. szakán szetvetette, lerombolta földig bör- [ á |l t Menekülni próbáltak mégis, lövés ha- Szépe László ezt a pillanatot fogja ki, és if x' • e. sított az éjszakába. Zajac az orrára bu- a falhoz tapadva setteng az ablakig. Egy-Most nézni, rajongani keptelen. Elni akar kott H árom hónapig nvomta az ágyat, előre még nem hajlik tekintete a szobába, még. es talán utoljára kilépni börtöne ka- Fe ie sége, gyermekei virrasztottak mellette, az alvó asszonyra. A füle érzékeny, mint pujan. Soha nem kínozta így érzese. vagya, ö barát j i ätoga täst sem tehetett, csendőr- az orvos hallgatócsöve, felfog mindent, sovargaoa. kézre kerül t ütötték, verték, kínozták, hangokat, sóhajtásokat. Pihegést hall bé-Szándékára azonban mint partról a föld, szidalmazták a kakastollasok. vülről, párnába bugyborékoló levegőt, búomlik félelme, s ez csitítja mohóságát. — Magyar vagy be? tordarabok pattogását. Nem lenne jó sietni, kapkodón árulkodni. — Csaló, bitang, gazember vagy! Vére a fejébe tódul, zúg a fülében, s alig Az éjszakának szemr ; van. Megőszült, repe- — Büdös felvidéki kommunista! bír lélegzetet venni, miután betekint az dedezett iszap az arca, nem ugorhat köny- Kommunista nem volt, csak magyar em- ablakoi. nyelműen, gátlástalanul az ablakhoz. A le- ber. S hogy ezt kétségbe vontál; odaát, Az asszony karját nyaka alá dobva fekgény megteheti, meg is teszi, senkinek jobban fájt a pofonnál, rugdosásnál. Mély- szik, hajának koszorúja ráomlott a meinem fele! érte. De őt óvatlansága a falu séqesen elszomorította önérzetében bán- lére. Szája repedezett, édesen csorduló nyelvére sodorhatja, s mentsen isten at- totta, hogy magyaroktól kapja ezeket a nyálától nedves, testének fele kifordult a tó!l csúnya, vérforraló szópofonókat. Akkor a dunna alól. Soveny mellet ér é a ház faráig. Innen jött rá hogv k mönb ember, különb ma- Szűkül az ember szeme, az asszonyt csaik egy ugrás mar a nyitott ablak. Ló- gyar a kakastoll alá bújtatott bitangok- zárja pillantásába, s torkában ver a szíve, dúlni, szökellni mégse mert. Az éjjeliőr az ná!... Alszik az özvegy, nem ugorhat. Felijeduton csoszog. A ház előtt koptatja a lábát. a ház és a sertésól árnyékával takart hetne, segítségért" sikolthatná. Beereszke-Muntha egyebek őrzésére nem is lenne lesállás ugyanazokat az érzéseket éleszti dik inkább csendesen és Hozzásimul. Átgondja. benne, mint az idegen megjelenése az er- karolja szépen, és két meleg karja fel-Kopog, krákog, gyufa lángja lobban te- döben. Ott ütéssel, csendőrököllel, pénz- éleszti, nyere ellenzőjében, majd cigaretta parázs- büntetéssel és felfüggesztéssel végződött Beemelkedik az ablakon, lik a szájában. a z orvadászás, itt meg a éjjeliőr meg- A fogvacogtató félelemben, úgy véli, A helyzet, a szorultság hasonlatos ahhoz húztatja a vész harangját, megperditheti hogy az asszony megszűnt lélegzeni, nem az erdei lesálláshoz, amely után a vadász- a pletykára éhes asszonyok nyelvét. hallja puha szuszogását, puskát félretette. v Bátorsága kiszökik szívéből. Simul a ház Lépne az asszonyhoz, megérintené a vál-Harmincnyolc telén történt. Bevonták a sarkához, félőn dugja ki a fejét, az éjjeliőr lát; de színesen szövögetett álmaira hideg vadászengedélyeket. Zajaccal, vadásztár- kopogására kapja vlsza. Bosszantja, hogy zuhanykét hat az asszony szava, sával titokban bújták az erdőt. Egyik éjjel a bakternek nincsen sípja. Az első világ- — Hallja, szomszéd, gondolhattam vóna, kopasz fa törzséhez dőltek, ügyelték a háború idején még sípolt az őr, minden hogy ez lesz a vége?... tisztást. Csendben, moccanás nélkül, gém- órában jelezte az ökröket, lovakat tolvaj- — Terim hát te nem alszol!? beredve várakoztak. S hajnaltájt roppant lóknak, merre jár. Azért történhetett a sok (Folytatása következik) 13
