A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-30 / 13. szám

A szülök semmit sem sejtenek, az apa Marcellát egy dúsgazdag fiú menyasszonyának hiszi. Barátnőjének, a Jugoszláviából áttelepült Nadjának nincsenek illúziói. Korához képest tú! érett, sokat szenvedett, sokat próbált, kiábrándult lány, akinek csak egy gondja van: anyjának és két húgának tisztességes lakást és megélhetést biztosítani. Ezért megmarad Mastropaoloné szalonjában, bár jól tudja, hogy a kerítönő szemérmetlenül nagy sápot szed a szerencsétlen leányok keresetéből. Marcelláéknál egy fiatal újságíró. Franco Tarasca, lakik albérletben. Kinyomozza Mastropaoloné szalonjának titkát és sejti, hogy ezen a nyomon fényt deríthet egy érdekes gyilkosságra, amelynek áldozata Edda Mariotti. Rendőrségét visz Mastropaoloné lakására, ahol éppen egy milánói gyáros mulat Marcellával és Nádjával. A kihallgatás során hátborzongató részletek derülnek ki e szegény lányok kiszolgáltatottságáról, a gazdag vőlegény cinizmusáról, aki nagyon is jól tudta, hogy Marcellát találkahelyre szállítja sárga autóján, a szülök vakságáról és tehetetlenségéről és egy titokzatos, az egész társaságot rémületben és feltétlen engedelmességben tartó szervezetről, amelynek fejét Nadja csak végső kétségbeesésében meri elárulni. Nevének hallatára a kihallgatást vezető rendőrtiszt szinte összeroppan, a riporter pedig rohan a szerkesztőségbe, hogy e szenzációval biztosítsa karrierjét De előzőleg még vesz annyi időt, hogy néhány biztató, baráti szóval forduljon Nadja felé. és így távlatokat nyitó fénysugárral zárja le a komor drámát. Drámaépités szempontjából sok mindent lehetne kifogásolni Callegari darabján éppen úgy, mint Rudolf Vedral rendezésén, mely néha túlzottan hatásvadászó. A közönség csak a második felvonás feszültségében kezdi érezni a tragédiát. A harmadik felvonást pedig, amelyet nagy részben a meggyilkolt leány anyjának és Marcella apjának párbeszéde tölt ki, már dermerten üli végig. Csak amikor a. függöny már legördült, ocsúdik fel, hogy lelkes tapssal köszönje meg az együttes munkáját. Azt hiszem, a közönségnek ez a spontán megnyilvánulása mutatja legjobban, hogy a darab, amely a neorealizmus eszközeivel ábrázolja egy nyugati metropolisz ifjúságánk mai életét, hozzánk is szól. Marcella (Eva Klepáéová) és Lello (Josef (Jm) Vinklár) <Jlyeyi a szerelem A prágai Zdenék Nejedly Realista Színház október őta játssza a fiatal és nagy tehetségű Pavel Kohout „Ilyen a szerelem" cimü darabját, mely magára vonta a külföld figyelmét is. A darabnak ez év márciusában lesz a bemutatója a budapesti Néphadsereg Színházban. „Ki fog ítéletet mondani fölöttünk?" — kérdi a dráma végén a taláros férfitól az egyik vádlott (s Kohout darabjában mindenki az). S a taláros ember válasz helyett némán rámutat az egyik szereplőre, majd egy másikra, harmadikra, negyedikre, ötödikre ... és kiáll e rivalda elé, rámutat a közönség soraira, miránk, akik eddig csak a tragédia szemlélői voltunk. Igen, ml mindnyájan Ítéletet fogunk mondani, mert a társadalom lelkiismeretének kell megszólalnia ott, ahol a törvény nem képes a kis bűnöket és botlásokat végső nagy horderejűkben felmérni. Megrázó nagy emberi dráma Kohout darabja; mélyen beleszánt a néző humanista érzelmeibe, s felrázza lelkiismeretét. Példát mutat arra, hogyan kell a taláros férfi logikájával, etikai érzésével, igazságtudatával, megértésével, szeretetével és emberségével végiggondolni a legártatlanabbnak látszó cselekedeteket, nehogy az aprő hibák és tévedések összessége tragédiává fejlődhessék. E példát egy diáklány életén demonstrálja, akit a szerelem egy nős ember karjából a vonat kerekei alá vet. Ki az okozója tra-A taláros férfi (Valtr Taub), a diáklány (Jana Dítétová) és az egyetemi adjunktus (Franttíek Horák) A taláros férfi bemutatja a diáklány vőlegényének, hogyan folyt le a véletlen találkozás a leány és régi szerelme között gédiájának? A történet valamennyi szereplője, aki valamit elhallgatott, elnézett, télreértett vagy megbocsátott, mert mindenki a maga módján, a maga kicsi téglájával hozzájárult a drámai építményhez. A taláros ember azután lebontja az egészet, visszaforgatja a filmet, mely számtalan s egymást többször ismétlő képből áll, mert ugyanazt a történést, ugyanazt a jelenetet, ugyanazt a mozdulatot, ugyanazt a szót mindenki másképpen látta, hallotta, értelmezte. Sőt visszahívja a halálból a dráma hősnőjét is, hogy most már a következmények tudatában foglaljon állást abban a pillanatban, melyben sorsa eldől. De a diákleány ugyanabban a helyzetben s ugyanazon körülmények között ugyanazt teszi, amit tett; ilyen a szerelem, s nem lehet lemondani róla, még ha tudjuk is, hogy életünkkel fizetünk érte. Kétségtelen, hogy Kohout flrámájában nemcsak a mondanivaló, hanem annak formája is új. Ezt az új formát, mely jelentősen gazdagítja a jelenkori cseh színpadirodalmat, kellő hangsúllyal érzékelteti Rudolf Vedral rendezése és Jifi Dvofék színpadmegoldása. A szereplők pedig,, élükön az államdijas Jana Dítétovával, mélyen átélt s komoly művészettel kreált, megkapóan emberi alakításokat adnak. T. B. -Pl-