A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-30 / 13. szám

a macska, és éles körmeit gyönge szárnyaiba vájta. Ezt a támadást Lóri utolsó erőfeszítésével még kivédte, amint ezt a szállingózó, alélt tollak is bizonyították, de annyi ereje már nem volt, hogy még magasabbra repüljön , . . Minden igyekezete meddő vergődéssé vált, a macska pedig pillanatnyi időt sem engedett az erőgyűjtésre, újra nekitámadt, és Lóri gyenge, finom madárteste éles fogainak martaléka lett. Hanzi ennek a küzdelemnek már csak a befejezését látta. Nem sírt, hisz Lórit csak azért szerette volna megtartani, mert Dávidé volt, maga a madár azonban túlságosan finom és nemes anyag volt számára, nem tudott vele mit kezdeni. Az egész eseménybői mindössze a gyilkosság módja érdekelte és izgatta. Amikor kissé lecsillapodott, elhatározta, hogy megöli azt a fekete dögöt. Elhatározását mi járt közölte is Frédivel, aki mély gyászában nem bírt egyedül maradni és eljött Hanzihoz, hogy megossza vele bánatát. Az események láttán azonbán Frédi gyásza is vesztett erejéből. Most már ö is hinni kezdte, hogy e két madár zsidó lehetett és végzetüket nem kerülhették el. Egyébként megígérte Hanzinak, hogy segít a macska kézrekeritésében, és majd együtt ellátják a baját. Azt is elhatározta, hogy Flóri tetemét megkeresi, eltemeti és sírjára sárga csillagot tesz. Erről azonban Hanzinak egy Várakozó Ottó rajzai szót sem szólt. Ezzel úgy vélte, majd anyjának okoz kellemes meglepetést. A házmester-család osztozott Frédi véleményében, hogy zsidó madarak voltak, mintha megérezték volna a szegény zsidók és az ártatlan madarak közti kapcsolatot, csak a macska és a fasizmus ténykedése között nem látták a kézenfekvő párhuzamot. Ez azonban nem csoda, az ember gyakran keres valamit, pedig a keresett tárgyat a kezében tartja. És nem látták meg az ablakpárkányon csillogó megalvadt kis vércseppet sem, amely tompán, alig észrevehetően, mégis szinte jelképként ragyogott, mintha Lóri összes trilláinak, dalainak, zengő koncertjének megfagyott kis tava lenne. A tavasz dicsérete Soha még nem maradt el a várt csoda, a megújhodott tavasz mámora Lehet, hogy csúf gúnyt üz a szerelem veled, elhagy asszonyod, anyád, gyereked Csák ó, a mindenségben rejlő őserő a hűséges, az igaz szerető. Levél, ha hull a fáról, ö üzen, hogy él s új randevúra új ruhát cserél. Dalok, árnyak és fények, párás illatok száz alakjában jelzi: Itt vagyok! Habár tébolyult dühveL arat a halál, az élet győz és mindig áll a bál. Soha még nem maradt el a várt csoda, a megújhodott tavasz mámora. SIMKO MARGIT -Pl-