A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-23 / 12. szám

Diplomáciai előcsatárovások A Szovjetunió kormánya már hosszabb ideje szorgalmazza egy legmagasabb szinten megtartandó konferencia összehívását. Ezt azonban a nyugati nagyhatalmak a legkülönbözőbb ürügyekkel igyekeznek meghiúsítani. Azzal érvelnek, hogy ilyen nagy jelentőségű nemzetközi értekezletet alapos - előkészületeknek kell megelözniök, melyeket a nagyhatalmak külügyminisztereire kellene bízni. Mint mondották, a diplomácia szokványos eszközei nem elégségesek hozzá. Később már bizonyos mértékig engedtek merev álláspontjukból, de még mindig nem nyilvánvaló igazi szándékuk ... A Szovjetunió tőle telhetőleg minden formális nehézséget el akar hárítani a javasolt tárgyalások útjából, s ezért kijelentette, hogy a szokásos diplomáciai utakon kívül, nem zárkózik el a külügyminiszterek előzetes » értekezlete elől, amelynek feladata az volna, hogy megállapítsa a legmagasabb szinten megtartandó konferencia résztvevőinek számát, összetételét, helyét, idejét és programját. A nyugati kormánykörökben, főleg az USA-ban valóságos fejetlenséget okozott a Szovjetunió rugalmasságról és állhatatos jószándékról tanúskodó magatartása. Az Egyesült Államok hidegháborús politikusai — Dulles tolmácsolásában — siettek visszalépni eredeti feltételüktől, amelynek értelmében elengedhetetlen a külügyminiszterek előzetes tárgyalása. Tehát, mint már annyiszer, most is következetlenek voltak. Eisenhower elnök ezért — nyilván a tárgyalásokat követelő közvélemény hatására — szükségesnek tartotta valamelyest érzékeltetni, hogy bár lényegében Dulles álláspontján van, mé em óhajt teljesen elzárkózni a szovjet javaslat elől. Ugyanakkor Macmillan kijelentette, hogy véleménye szerint a kormányfők tanácskozásai bizonyos tekintetber eredménnyel járhatnak. Gaitskell munkáspárti vezető kérdésére, iTajon Macmillan meg van-e győződve a legmagasabb szinten tartandó konferencia kívánatosságáról, az at,got miniszterelnök kitérően felelt. Főleg annak megállapítására szorítkozott, hogy e kérdésben tárgyalások folynak az USA és Anglia kormánya között. A Szovjetunió memorandumai számos égető problémát vetnek fel. Ezek közé tartozik többek között: az atomfegyverekkel folytatott kísérletek beszüntetésének, az ato imentes övezetnek, az Atlanti tömb, valamint a Varsói szerződés tagállamai közt létesítendő meg nem támadási szerződés ügye is. Mindebből látható, hogy sok alkalom kínálkozik a pozitív eredmények elérésére. Ezzel szemben persze a szovjet kormány ismét hangsúlyozza, hogy számolni kell a két Kémetország létével, s hogy a német egység ügye elsősorban magukra a németekre tartozik. Élesen tiltakozik azonban az úgynevezet kelet-európai államok ügyének megvitatása ellen. Ez sértené az illető országok szuverén jogait, mivelhogy valamennyien az ENSZ tagjai. Ez idő szerint még nagyban folynak a diplomáciai csatározások. Az azonban már biztos, hogy a legmagasabb szinten tartandó nemzetközi értekezlet gondolata a hidegháború bajnokaviak minden erőfeszítése ellenére a nyugati sajtóban is napirendi kérdéssé vált, s hogy főleg az atommentes övezet megteremtésének ügye egyre jobban foglalkoztatja a békére áhítozó emberiséget. Mindez persze korántsem jelenti, hogy az imperialisták agresszív szárnya felhagy torpedózási kísérleteivel. Továbbá is számolni kell azzal, hogy a tárgyalások sem oldják meg az összes égető problémát. Azonban már maga a tárgyalás ténye a világ erősödő béketáborának sikerét jelenti, és ha mindez szerény eredmény is, nem egy mérgezett fegyvert verne ki a hajlíthatatlan erőpolitikusok kezéből. Krupp megleckéztetése A nyugatnémet monopoltöke legvisszataszítóbb képviselője, Alfred Krupp nemrégiben Ausztráliában járt. Nyilván gazdaságpolitikai célból. Ausztráliai útjáról nem fog egykönnyen megfeledkezni. Sidney munkássága a gyalázatos náci-uralom főtámaszának kijáró fogadtatásban részesítette. Hatalmas tiltakozó gyűlésen fejezte ki mélységes felháborodását Krupp jövetele miatt, aki ijedten lapult meg szál'odai szobájában, s nem merészkedett az utcára. Wßs^ A Krupp név a világ minden részében az elvetemedett militarizmus ördögi müvét, a tömegmészárlást és a fasizmust juttatja a békeszerető emberei eszébe. A második világháború befejeztével Krupp neve még a háborús gonosztevők listáján szerepelt. El is ítélték 12 évi börtönre, de még ennek a túl enyhe büntetésnek is csak egy töredékét töltötte ki. Amerikai pártfogóinak jóvoltából rövidesen szabadon bocsátották, és íme, most Nyugat-Németország leghatalmasabb monopoltőkéseként befolyásolja az ország életét. Vagyonát mindössze „csak" két milliárd márkára becsülik. Ennek megfelelően vezetőszerepet játszik az Atompoolban, ahol a nyugatnémet monopoltókések a már idejét múlt Krupp-ágyúk helyett atomágyúk gyártásával készülődneegy új, hódító háborúra. Egyébként ma már mindenki előtt világos, hogy a bonni kormány politikája is Kruppék érdekeit védi. A nyugati nagyhatalmakkal kötött megegyezés szerint a Krupp-műveket 1959-ig áruba kellene bocsátani. Krupp azonban mindeddig semmit sem adott el vállalataiból és ma már nyíltan semmisnek tekinti megállapodásait, amelyek — mint mondja — kényszerből történtek. Ez a hangnem és igazi porosz magatartás mindennél jobban mutatja, mily rohamosan tör előre a nyugatnémet imperializmus, amely, ha elérkezettnek látja az időt, közönséges papiroafatnak minősíti szerződéseit. Joggal írja tehát a Daily Mirror angol polgári lap, hogy Krupp szabad rendelkezési joga semmi jót nem ígér. A világ békeszerető népei azonban nem feledékenyek. Egyre szélesebb rétegek értik meg, hogy Kruppék számításait leghathatósabban az atomfegyvermentes övezet megteremtésével és a tömegeknek az ausztráliai munkásság hatalmas tüntetéséhez hasonló harcos megmozdulásával lehet csak keresztülhúzni. — Szirt — nával és Jiráseikkel az élén szintén a holnap telé mutatott: a huszita erőknek nemcsak az akkori korra volt hatásuk, hanem a holnap erejévé is kellett válniuk. És ebben rejlik ennek a művészetnek az ereje, mert minél több új, ma még nem létező, de holnap már megvalósítható valóságot alkot, annál intenzívebb ez az alkotás és annál naqvobb művészetet jelent. Mai valóságunk még nem szocialista, éppen ezért van oly nagy szükségünk a szocialista realizmusra, mely az új jövő ábrázolásával segít a ima emberének a szocializmus megvalósításában. Ezért a realizmus nem jelenti és nem is jelentheti a valóság szolgai másolását, csupán a ma lélektelen utánzását. Különben is, az igazi művészet sosem lehet a valóságnak csak a kópiája, mivel már maga az ábrázolás technikája is ellentmond ennek. A festőnek az anyagi valóságot vászonra kell vinnie: miben hasonlít akkor festménye anyagi tekintetben a valóságra? Táj a természetben és táj a vásznon, mélységek a valóságban és a vászon egysíkúsága! És így van ez az egyéb 'művészetekben is. A zene egyáltalán nem használja a valóságban, a természetben hallható hangokat. • Az irodalmi beszéd is különbözik ez élő beszédtől, éppúgy, mint a színdarab se hű másolata a valóságos eseményeknek, történéseiknek. Márcsak azért sem lehet az, mivel benne minden cselekmény két-három órába van sűrítve, habár ez a valóságban évekig, esetleg évtizedekig tartott. Ezért a realista művészet sem anyagi tükörképe a valóságnak. A realista művészet is csak ezekkel a művészi, a valósáatól eltérő eszközökkel tudja megtestesíteni a valóságot. Miben rejlik tehát akkor a realizmusa? Abban, hogy művészi eszközökkel a valóság érzetét kelti bennünk, mely néha oly erős lehet, hogy teljes anyagi és történeti valóságnak fogadjuk el, habár tudjuk, mindez csak a művész alkotó képzeletének szüleménye. És éppen ebben van a realista művészet hatalmas ereie. Mert ha csak a hétköznapi élet egyes jelensége'k másolná szolgai módon, keveset nyújtana, keveset érne. Ereje azonban éppen abban rejlik, hogy a művész szemével látott, alkotóképességével összesűrített, fölerősített és kiemelt valóságot tárja elénk, lázért van tehát a realista művészetben a művész valóságszemléletmódjának olyan felbecsülhetetlen jelentősége. A realizmus sem a ma találmánya vagy formája. Az Igazi és nagy művészet a korszellem minden ingadozása ellenére mindig realisztikus volt. De a művészek valóságs'emlélete változott, és így — annak ellenére, hogy mindig a valóságot ábrázolták, néha ugyanazt a valóságot — a realizmusok is igen különbözők. Mondhatnánk, mindéin kornak megvolt a saját valóságszemlélete, saját realizmusa is. Ma nálunk a szocialista világnézet uralkodik és ennek megfelelően a szocialista realizmus, mely nem veti el szükségképpen az összas eddigi realizmust, mivel a szocializmus sem veti el a társadalom fejlődésének összes eddigi fokát, hanem sokra közülük még épít is. Ugyanez érvényes a szocialista realizmusra, mert ez sem veti el az összes eddigi realista irányzatot Ellenkezőleg azokat, melyek mindmáig megtartói ták jelentőségüket és aktivitásukat, felhasználja. Természetes« nem jelent ez visszatérést a régi, ma már túlhaladott realizmushoz, mint amilyen számunkra a középkor és a barokk realizmusa. Nem lehet azonban közönbös számunkra ma sen a XIX. század burzsoáziájának realizmusa, mivel ez a burzsoázia még napjainkban is él és befolyásolja mai, szocialista fejlődésünket. E tekintetben két ma is élő és számunkra jelentős burzsoá realista irányzatot kell megemlítenünk, ezek: a nemzeti és az etikai realizmur, A XIX. század burzsoáziájának e két fényes terméke a burzsoázia haladást jelentő előre örésének korában keletkezett, és ezért ékben az értelemben előfutárja a mai, tökéletesebb, szocialista realizmusnak. 13