A Hét 1958/1 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-09 / 10. szám

/Qkadályverseny a vonaton Fotoriporter kollégámmal a Prága—Most között közlekedő kis motoros vonaton ülünk és jó újságírói szokás szerint útitársainkat tanulmányozzuk. Figyelmünket nagyobb csoport férfi vonja magára. Kettesével, hármasával szállingózi nak, és a vonaton csodálatosan megtalálják egymást, mint a méhek a kast. Kelet-szlovákiai tájszólással* hangosan társalognak. A cseh utasok kedvtelve, mosolyogva hallgatják őket. Az egyik atyafinak közülük azonban éles a füle és meghallja l mi magyar beszédünket. — És maguk hogy hutorálnak? — áll egyszerre elibénk a köpcös, vérmes arcú ember. — Szlovákul — vágja rá a kollegám — csakhogy mi. kicsit nyugatabbról vagyunk. — Azit már nem hiszem — csóválja a fejét a huncútszemű férfi. — Maguk másképp hutorálnak. — Magyarul beszélünk — próbálom most már én kielégíteni a kíváncsiságát. — Magyarul? Hiszen tudom én, hogy magyarul! — nevet kissé megsárgult, de hiánytalan fogait mutogatva. — Én is tudom kicsi magyar, szép kisasszon, szeretem, jó napot. Nevetürk mi is, nevetnek a társai is. Am a kópé örea nem hagyja abba. — No, de tudok én jobban is magyarul. Eleget dolgoztam magyar vidéken, még Budapesten is — jelenti ki öntudatosan, folyékony magyarsággal. Most rajtunk a meglepetés sora. — Munkába utaznak talán? — kérdezzük. — Igen. Kőművesek vagyunk, itt dolgozunk Lounyban, csak szabadságon jártunk odahaza. A többiek is odahallgatnak, és a jónyelvű öreg utolsó szavaira a túlsó ablak mellől odamordul egy mély hang: — Az ám! De egynéhányan tovább megyünk. Mostra. Mert én például bányába megyek, a Győzelmes Február bányába. — Persze, mert te egyszerre akarsz meggazdagodni — kötekedik vele az egyik kőműves. — Aztán nem félsz majd a föld alatt? — Miért félnék? Ahogy Isten akarja, úgy lesz. De erre már a mi magyarul tudó barátunk se nyughat. — Ha annyira bízol az Istenben, jelentkezhetnél a szputnyikra is utasnak. A sárgabőrű, sovány, aszkétaarcú bányász monoton hangon csak ennyit mond: —Azt nem engedi az Isten. — Mit, te? — Hát, hoqy az embsr feljusson a holdra. — És miért nem engedi? — incselkedik az öreg. Az élénk vitára lassan köréjük csoportosulnak a többiek is. Szalonna, kenyér és kés az egyiknek kezében, pálinkás bütykös a másikéban — elfelejtenek enni és inni — csillogó szemekkel, felnyílt szájjal figyelik az okoskodókat. A sovány, fiatalabb, a nyakát csavargatja, szemmel láthatóan kínos neki a nyilvánosság. — Mert nem engedi! — jelenti ki nyomatékkal. — Az Isten nem akarja, hogy az ember mindent tudjon. — Ez már nem igaz! — Az öreg mintha nyeregbe ülne és most készülne az első akadály átugratására. — Az Isten azért adott az embernek észt, hogy felhasználja a maga javára. Már pedig a tudásnak nincs határa. Az ember mindent elérhet idővel, amit csak akar. — De az Isten nem engedi, hogy az ember annyit tudjon, mint ő. — A sarokba szorított ember segélykérően néz körül. — Hát nincs köztünk más hívő, aki szintén így tanulta? A szűk gyűrű kissé meglazult. Az egyszerű emberek visszahúzódnak a kérdés elől. Am mégis megmozdul az egyik. Nagy darab, nyugodtszavú férfi, igazi munkástípus. — Hát, ha tudni alkarod, én is katolikus vagyok. De már csak papíron. Hinni pedig abban hiszek, amit látok. Hiszem, hogy itt utaizom a vonaton és Lounyba megyek dolgozni. Bár már ott lennénk. Megrozsdásodtak a csontjaim otthon. Nagyot, egészségeset nyújtózik, aztán leül a helyére és tovább szaloninázik. Kis ideig csend van a fülkében, úgy látszik, az emberek elgondolkoznak a hallottak fölött. A k's motoros szorgalmasan dolgozik, az elernyedt testeket furcsa figurákban dobálja: előre-hátra, jobbra-balra. És ebben a ritmikusan zakatoló csendben egyszerre csak újra megszólal az öreg kőműves. — Szóval az Isten nem engedi. Hát akkor minek evett Ádám a tudás fájáról? Vagy már nem emlékszel az Ótestámentumra ? A visszafojtott jókedvtől pislogó szemével rákacsint a társaira. A célba vett ember megrándul és egy árnyalattal még sárgább lesz. De csak összeszorítja a száját és nem válaszol. Az öreg feléje biccenti a fejét és dia-Iamasan körülnéz. Az akadályt jól átugrotta. Megnyugodva veszi most már elő ö is a szalonnáját. Hazai. Jól esik. GÄLY OLGA Melyik az eredeti? Az olasz régészek körében érdekes vita folyik, melybe újabban a Vatikán is beleszólt. A vita tárgyát Giulio Jacobi professzor felfedezése képezi. Sperlanga olasz falu földművesei ugyanis nemrégen egy barlangot fedeztek fel, melyben hatalmas méretű márványszobor töredékeire bukkantak. A helyszínre kiszállt G. Jacobi professzor megállapította, hogy a XVI. században felfedezett és a Vatikáni Múzeumban őrzött Laokoon szoborcsoport eredetijéről van szó, ugyanis a töredékek között emberfejet és torzót, kígyóalakot stb. fedeztek fe'. A tudósok egy része Jacobival szemben azt állítja, hogy nem az eredeti szobrot, hanem annak csak egyik változatát lelték meg, miyel hiteles adatok bizonyítják, hogy annak idején hasonló szobrot ajándékoztak Tibórius császárnak. Míg a tudósok körében még nem dőlt el a vita, illetékes vatikáni helyek már kijelentették, hogy hallani sem akarnak a Vatikáni Múzeumban őrzött szoborcsoport eredetiségének kétségbevonásáről. Tudvalevő, hogy az örök városban megforduló számtalan turista minden alkalommal felkeresi a Vatikáni Múzeumot, hogy gyönyörködjék óriási kincseiben. S ha bebizonyosulna, hogy az ott őrzött Laokoon szoborcsoport nem az eredeti, lerontaná becsességét s emiatt a látogatók száma valószínűleg csökkenne. (L) % Próbálja ki szerencséjét a Csehszlovák Állami Sorsjáték sorsjegyén A sorsolás március 11-én lesz Bratislavában A nyeremények száma emelkedett— a főnyeremények 50 000 korona, értékűek Állami Takarékpénztár 10